HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

17 fotó olyan emberekről, akik nem vették elég komolyan a Napot – és ezért az megbüntette őket

A nyári jó idő általában arra készteti az embereket, hogy minél tovább élvezzék a meleget és süttessék magukat a napon. Igen ám, de napvédő krémek nélkül már egészen rövid idő alatt, akár 10 perc alatt is finom ropogósra sülhetünk a napon. Néhány óra múlva pedig már a tejföl sem fog segíteni.

    HIRDETÉS

    Ha nekünk nem hiszel, akkor nézd meg hogy jártak a most következő emberek, akik egyszer már alábecsülték a Nap erejét, de még egyszer nem lesznek ilyen könnyelműek, az biztos.

    1. 1 Ezek a csíkok nyilvánvalóan még sokáig vele maradnak.


    2. 2 ,,A barátom nem engedte, hogy segítsünk neki bekenni a hátát, ez lett az eredménye."


    3. 3 Burgonyastílus.


    4. 4 Távolról is látható, kik azok, akik kesztyűt viselnek, miközben a napon dolgoznak.


    5. 5 Az óra is nyomot hagy.


    6. 6 ,,Megsérült a fejem, ezért egész nap bekötözött fejjel sétáltam. Ez lett az eredménye."


    7. 7 Amikor az egész család rosszul használja a napvédő szereket.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    8. 8 Ha csirke lenne, már kivennénk a sütőből.


    9. 9 Így néz ki a makacsság: ,,a férjem azt mondta, hogy nem kell segítenem neki bekenni a hátát."


    10. 10 A vörös hajúaknak különösen oda kell figyelniük a Napra.


    11. 11 A gazdik és az állataik néha tényleg nagyon hasonlítanak egymásra.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12 Így néz ki a fájdalom.


    13. 13 ,,A nyaralás után rájöttem, hogy nyilván nem raktam elég naptejet a homlokomra."


    14. 14 ,,Úgy néztem ki, mint a főtt garnélarák, miután egy órán át ültem a napon."


    15. 15 ,,Miután leborotváltam a fejem, úgy leégtem a napon, hogy be is duzzadt tőle a fejem."

      1595944318 0fc9a088fcab161eaecce921ef83e642

    16. 16 Amikor a leégést művészi szinten űzöd.


    17. 17 ,,Ez az eredménye annak, ha azt hiszed, hogy nincs szükséged naptejre egy kaliforniai strandon."


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

4 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Énis jártam úgy , hogy feldagadt a homlokom és az arcom...ödémás lett. 2 hétig fájt , lázas voltam a 10 éves fiammal együtt. Most utáljuk a strandot.
  • A földmüvesaknek és az állattenyésztőknek nincs ilyen napozási problémáik mert télen nyáron sok órát kint töltenek a szabadba Ezt most irom először tehát tévedés van a dologban

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.