HIRDETÉS BEZÁRÁS
Vicces

Sorba állítottuk a 12 csillagjegyet a legokosabbtól a leghülyébbig – nézd meg, hogy neked mennyi az IQ-d

    A házi karantén alatt az embernek sok olyan dologra jut ideje, amire korábban nem. Én a minap például életemben először horoszkópot olvastam, és rájöttem, hogy ilyet bárki tud csinálni. Ez adta tehát az inspirációt, hogy elkészítsem nektek az alább található intelligencia-horoszkópot, ám fontos szempont volt, hogy nem szerettem volna olyan unalmas közhelyekkel dobálózni, mint az átlagos horoszkópokban, ezért nézzétek el nekem, de ez kissé formabontóra sikeredett.

    HIRDETÉS

    Mielőtt belevágunk, megjegyezném, hogy az egész csak szórakozási célokat szolgál, nem kell komolyan venni, ha pedig sértődékeny típus vagy, akkor jobb, ha bezárod a böngészőt, mielőtt még belevágsz. 😘

    1. 1 Ikrek

      Intelligenciahányados: végtelen

      Talán azt gondolnád, hogy azért az Ikrek az elsők, mert ez az én csillagjegyem és ez tényleg így van. Nem szabad elmenni azonban amellett a tény mellett, hogy az Ikreknek nem kevesebb, mint 8 érzékszervük van, beleértve az ultra-ösztönt és a kő-papír-ollózás-t is. Ezenkívül az ikrek beszélni tudnak az állatokkal, tárgyakkal, és valószínűleg ők fogják megtalálni majd a bolygót, ahová elmenekülhet majd az emberiség, amikor tönkre tesszük a Földet. Szívesen. Egyébként az Ikrek halhatatlanok és tiszta a hajuk.

    2. 2 Nyilas

      Intelligenciahányados: több mint 130 (ez nem rossz)

      Nyilvánvaló, hogy a Nyilasok zsenik. Tudják, hogyan kell hegedűn játszani (persze, mivel ők találták fel), és meg tudják oldali a másodfokú kvantum egyenleteket is. Emellett autót tudnak építeni a Chocapic-ból és nagyon gyorsan képesek futni az új cipőjükben. Az aknakereső játékot pedig nehéz szinten is képesek végigjátszani.

    3. 3 Vízöntő

      Intelligenciahányados: 120 és 130 (ez sem rossz)

      A Vízöntőknek szintén átlag feletti az intelligenciájuk. Nagyon tehetségesek: három nyelven tudnak kereket cserélni, ismerik a Pitagorasz-tétel fordítottját és fejből képesek visszamondani a Disney-meséket. Pizzával érintkezve az IQ-juk 16%-kal növekszik.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    4. 4 Bika

      Intelligenciahányados: 110 és 120 között (átlag feletti intelligencia)

      A Bikák szintén az élmezőnybe tartoznak, ravasz intelligenciájuknak köszönhetően pedig nagyon jól képesek forgatni a pasikat és a csajokat az ujjuk körül. Nagyon jól ismerik a nyelvtan szabályait és mindent tudnak a lamantinok szaporodási folyamatáról. Petőfi Sándor költeményeit fejből elmondják, és a kedvenc színük a három.

    5. 5 Szűz

      Intelligenciahányados: 150 a nyári hónapokban és 100 az év többi részén

      A Szüzek agya kissé furcsa. Bár az intelligenciájuk lehetővé teszi számukra, hogy tudják, hogyan kell olvasni, írni, memorizálni, énekelni, táncolni, építeni és befolyásolni másokat, de például az UNO-zásban már nagyon gyengék. Nem árt vigyázni velük, mert filmnézés közben folyamatosan összefüggéstelen, zavaró kérdéseket tesznek fel annak cselekményével kapcsolatban.

    6. 6 Kos

      Intelligenciahányados: 91 (átlagos)

      A Kosok teljesen normális emberek, kimagasló intelligencia és gyengeségek nélkül. A Candy Crush-ban a 450. szintnél járnak, ismerik a KRESZ szabályait és a szorzótáblát. Nagyon viccesek és ritkán vitatkoznak. Vigyázz velük: sokszor más csillagjegyek hajába pisilnek, amikor azok nem figyelnek.

    7. 7 Rák

      Intelligenciahányados: 80 és 89 között (átlag alatti)

      Fontos kijelenteni, hogy a Rákok nem hülyék. Igaz ami igaz, kissé ügyetlenek és bizonytalanok néha. A matematikában ettől függetlenül nagyon otthon vannak, ahogy a héber nyelvben és a húsklopfolásban is. Különös erősségük a nyomtatott áramkörök ismerete, és nagyon hangosan képesek hallgatni a techno zenét. Imádják nyalogatni a csapokat.

    8. 8 Skorpió

      Intelligenciahányados: 70 és 79 között (alacsony intelligencia)

      Mint látjátok, kezdünk közeledni a lista aljához. A Skorpiók ismerik az élet legalapvetőbb dolgait (tudnak rántottát készíteni és ki tudják törölni a fenekük), de például már nem tudsz érdekes eszmecserét folytatni velük a padlóburkolatok minőségéről. Tudnak kettesével számolni, és be tudják kötni a cipőjüket. Pont, mint Franklin.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 Bak

      Intelligenciahányados: ajjajj

      A tudomány még ma sem képes pontosan kiszámítani a Bakok IQ-ját. Egyetlen egy dologhoz értenek, az evéshez. Más dolgok nem is érdeklik őket. Mindaddig boldogok, míg van otthon elegendő Nutella, és vannak akciós kuponok a Mekiben. Nem árt óvatosnak lenni velük, éhség esetén a barátaikat is elfogyasztják.

    10. 10 Mérleg

      Intelligenciahányados: 2

      A Mérleg csillagjegy alatt született emberek a világ legsötétebb emberei. Őszintén szólva, én még sosem láttam ennél ijesztőbbet. Bármikor beledugják a kezüket a kenyérpirítóba, szeretik nyalogatni a vécédeszkákat, és erőspistát használnak szemcseppként. Az agyuk állítólag fogkefe alakú.

    11. 11 Oroszlán

      Intelligenciahányados: -273,15

      Az Oroszlánok nem tekinthetők gondolkodó lényeknek. Csak azért léteznek, mert az agyuk lehetővé teszi számukra az olyan alapvető feladatok elvégzését, mint például az alvás és a lélegzés, de ennyi. Nem lehet nevelni őket, viszont vicces tud lenni, ha megfigyeljük őket a természetes élőhelyükön, például a lábfürdőben.

    12. 12 Halak

      Intelligenciahányados: nincs agyuk

      A Halak aligha tekinthetők élőlényeknek. Bár testük van, hiányzik a szellemük. A Halak egyfajta kavicsok. De olyan kavicsok, amik belül üresek. Ezek azok a kavicsok, amiket a sarokba dobunk, mert még az ugróiskolához sem lehet őket használni.


      Ennyi lett volna tehát mára az én speciális intelligenciahoroszkópom, ha bármilyen panaszod van vele kapcsolatban, könyörgöm, tartsd magadban. Csók.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

30 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Ez nagyon tetszett, néhányat átküldtem a haverjaimnak is, mert sok minden  elég találó lett :D Emberek, akik leszóljátok ezt; ne legyetek már ilyen degeneráltak!! Ez csak vicc, nem kell elhinni, nem kell megsértődni, nem kell belekötni, maximum ha nem tetszik, ne olvassátok tovább!Nekem személy szerint kifejezetten tetszett, még több ilyet a népnek!!
    • Ez nagyon tetszett de nem gondoltam volna hogy én vagyok az első csillagjegy,azt hittem hogy kb 5-dik vagy 6-dik leszek! Most nagyon megörültem!
  • Aki ezt készítette, annak a csillagjegye a Halak? Üdvözlettel, egy Mérleg
  • Ennél nagyobb baromságot régen olvastam, kár volt erre pazarolni azt a pár percet is! Csók. 
  • Te vagy a 13. csillagjegy: az Agyhalott. Ha ennyire unatkozol, menj önkéntesként dolgozni egy kórházba, csinálj valami hasznosat.
  • Wow. Annyit elárulok, hogy mindkét gimibe, ahova jelentkeztem első helyen álltam a felvételi rangsoron pontszám alapján, illetve egyszer év diákja lettem (egy ember nem lehet kétszer az), matek versenyen legjobban teljesítettem az iskolánkból és magyar versenyen országos második lettem. Gondoltam ezt megemlítem, ha már a 10. helyen van a csillagjegyem. Üdv, egy Mérleg
    • Azért, ha már ennyi érdemed van, bíztam benne, hogy van egy kis humorérzéked, vagy legalább annyira tisztában vagy magaddal, hogy nem veszed magadra. Egyébként a legelején az írás szerzője mindenre figyelmeztetett... Nem kellett volna figyelmen kívül hagyni. 
    • Most adjunk érte valami díjat? Elismerést? Kérsz írásbeli tapsot? Vagy írják át miattad a listát?
    • Így gondolom én is. Nem hiszek semmilyen horoszkópos hülyeségben, de azt senik sem mondhatja nekem, hogy hülye vagyok! (Rák)
  • Már nem azért de az évfolyamban benne vagyok  top 10 ben és ez egy rohadt kemény iskola úgyhogy csókoltatlak (egy oroszlán)
  • Ezek szerint a Nyilas a legokosabb, hiszen az elfogulatlan lista élén ő áll. :) Köszönöm, ezt Nyilasként én is így gondolom :)
  • Teljesen sötét vagy agyilag hogy ezeket a kreténségeket elhiszed. Bak vagyok és évfolyamelső!
  • Miben fogadunk, hogy a szerző Ikrek? Amúgy meg mi alapján van ez besorolva? Rák vagyok, kitűnő tanuló, és mindig mindenki azt mondja nekem, hogy "milyen okos vagy!" Amúgy meg nem vagyok olyan hülye sem, hogy ilyenekkel foglalkozzak, mint a horoszkóp... 🙄
  • Érdekes a felborzolt kedélyek hozzászólásait olvasgatni.:DAki valóban inteliegens,még ha nem is fogékony az ehhez hasonló humorra,nem fog megsértődni.Emellett,a tudományi versenyeredményeid sem téged,sem másokat nem minősítenek,érdemesnek tartom a földön tartózkodás lehetőségének megragadását,kedves országelsők;)Üdv,egy vízöntő! 
  • Bak vagyok és tényleg nagyon imádok enni 😂😂 nagyon vicces lett, aki megsértődik annak nincs humora

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu