HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgokVicces

19 fotó, ami bizonyítja, hogy a gyerekekkel sokkal szórakoztatóbb az élet

    Miután egy párkapcsolatban megtettük az első lépéseket a szülővé válás felé, elbúcsúzhatunk a nyugalomtól és a harmóniától: a gyerekek ugyanis vicces, spontán, és rendkívül kreatív teremtések. Sajátos kunsztjaikra és húzásaikra pedig fel sem lehet készülni, hiszen olyan dolgokban is képesek meglátni a humort és a szórakozást, melyek nekünk, felnőtteknek teljesen irrelevánsak.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál szétnéztünk kicsit az interneten, hogy a közösségi oldalak mélyéről összegyűjtsünk 19 olyan szülők által tett élménybeszámolót, melyektől garantáltan mosolyogni fogsz a nap hátralévő részében.

    1. 1 ,,A gyerekeim szóltak, hogy víz jön ki a mosókonyhából, látszólag a mosógép alól. Rohantam, hogy megnézzem..."


    2. 2 ,,A lányom filctollat használ a babái sminkeléséhez. Megpróbáltam kimosni őket, de nem nagyon sikerült. Most Hamupipőke úgy néz ki, mint akinek nagyon durva éjszakája volt.”


    3. 3 ,,A feleségem otthon szokott sportolni, és amikor hazaértem, láttam, hogy a fiam ugyanazt csinálja.”


    4. 4 ,,Vettem egy határidőnaplót a 13 éves fiamnak, és megkértem, hogy írja bele a hónapok napjait.”


    5. 5 ,,A lányom mosogatógép tabletta akart lenni halloweenkor."


    6. 6 Mindig küzdj azért, amiben hiszel! (felirat: szeretem a vonatokat)


    7. 7 ,,A reggeli kávém."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    8. 8 ,,A lányom reakciója, amikor először látott balerinát személyesen."


    9. 9 ,,A legjobb barátom fia készen áll a gyerekkönyvek írására." (felirat: folytatjuk)


    10. 10 Amikor inkább a halál, mint a vásárlás anyáddal. Szó szerint.


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 11 ,,A 6 éves fiam gonosz kacajjal fejezte be a házi feladatát, amit nekem is meg kellett néznem.”


      ,,Van valami hihetetlen a dobozban!
      Mi van a dobozban? Te választhatsz!
      Végtelen dollár.”

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    2. 12 ,,A 8 éves lányom megkérdezte tőlem, hogy készíthet-e anyák napi képeslapot egy csúnya szóval.”


      ,,Fantasztikus anya vagy!
      Tartsd észben ezt a szart."

    3. 13 ,,Az öt éves fiam 5 percig sikoltozott, mert nem engedtük neki, hogy üvegből igya a juharszirupot, mint az üdítőt.”


    4. 14 ,,A 9 éves lányom legújabb agyszüleménye: ember ízesítésű kávé a faragott tökünknek."


    5. 15 ,,A 8 éves fiam odaszaladt hozzám a tengerparton és szólt, hogy talált 100 dollárt a homokban, szóval futottam vele megnézni, és végül ezt találtam:”


    6. 16 ,,A 9 éves fiam levele a fogtündérnek:"


      ,,A macskám elvesztette a fogam. Kérlek, adj pénzt."

    7. 17 ,,A gyerekeim úgy gondolták, hogy vicces lesz, nekem viszont instant szívrohamom volt tőle."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    8. 18 ,,Az unokahúgom nem tud olvasni, ezért megvette nekem ezt a születésnapi kártyát, mert egy aranyos kutya volt rajta, csákóval a fején.”


      ,,Halj már meg."

    9. 19 ,,A lányom és a barátai úgy gondolják, hogy az én haragos arckifejezésem elég vicces ahhoz, hogy háttérkép legyen a telefonjukon.”


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.