15 bizonyíték rá, hogy a 90-es évek gyermekei igazi túlélők

Ha 23 és 37 év között vagy, akkor kijelenthetjük, hogy az életed nagy részét a 90-es években élted, így hozzánk és sok más sorstársunkhoz hasonlóan át kellett élned bizonyos traumákat, melyek manapság, a mai gyermekek számára már elképzelhetetlen. Ez persze nem feltétlenül baj, sőt, talán épp ezeknek a veszélyes helyzeteknek köszönhető az, hogy ilyen életrevaló emberekké váltunk.


HIRDETÉS

A Liked.hu-nál nagyon szeretünk nosztalgiázni, ezért úgy döntöttünk, hogy felidézzük kicsit azokat a veszélyes pillanatokat 90-es évekből, amik miatt joggal érezhetik magukat vérbeli túlélőknek az ekkortájt élt és született emberek.

  1. 1 A játszóterek nem voltak biztonságosak

    Veszelyes jatekok

    Egy közelmúltba készített tanulmány kimutatta, hogy a felfújható játékok veszélyesek lehetnek a gyermekek számára, különösen magas hőmérséklet esetén. Ilyenkor ugyanis nem tesz jót a szívnek, ha fizikai tevékenységet végeznek a gyerekek. Kivéve minket. Mi túléltük és még mindig itt vagyunk.

  2. 2 Ólomfesték vett bennünket körül

    Az ólommérgezés volt a szenvedélyünk. Persze nem szándékosan, csak 1995-ig kellett várnunk arra, hogy felfedezzék, milyen káros hatással vannak a gyermekekre a különféle ólomalapú festékek.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
  3. 3 Túléltük Csernobilt

    shutterstock 1459006409 1 768x432

    Jó, nem tudjuk, hogy az a felhő, amit 1986-ban a réten fekve csodáltunk a haverokkal, tényleg radioaktív volt-e, vagy hogy ez járt-e bármilyen következménnyel az egészségünkre nézve, de az biztos, hogy a baleset megtörtént és tádám, még mindig itt vagyunk.

  4. 4 Biszfenolos cumisüvegből ittuk a tápszert

    Cumisuveg

    Nyam-nyam szintetikus mérgezőanyag.

  5. 5 A szüleink nem tudták, hogy nem egészséges gyerekek mellett cigizni a kocsiban

    Cigizes a kocsiban

    Jó, várj. Lehet, hogy tudták, de az biztos, hogy akkoriban még nem érdekelte őket. Ahogy egyébként a biztonsági öv vagy a gyerekülés használata sem.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
  6. 6 Védőfelszerelés nélkül gördeszkáztunk, görkorcsolyáztunk és bicikliztünk

    Gordeszka

    Ha elestünk és megsérültünk, legközelebb jobban vigyáztunk.

  7. 7 Ha ezt láttuk, az azt jelentette, hogy ideje nagyon gyorsan hazaérni

    utcalampa

    Különben anyánk rojtosra veri a seggünk.

  8. 8 Botokkal ütöttük egymást, mert Jedi lovagok voltunk

    Botokkal utottuk egymast

    Valaki teljes erejéből rád vágott a bottal? Ez azt jelentette, hogy ma nem volt veled az erő, ifjú padavan. Holnap új nap virrad, revansot vehetsz.

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Másolás
12
1 hozzászólás, 12 pont

Szólj hozzá!

One comment -

Tipp: a bejelentkezett felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!