HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

19 fotó, ami után csak egy dolgot kérdeznénk: „Ez hogy történhetett?”

Talán mindannyiunk számára ismerős az az érzés, amikor az életünk úgy pörög, mint az Idétlen időkig című filmben. Ugyanazok a szürke hétköznapok váltják egymást, semmi sem szórakoztat, aztán rábukkanunk egy érdekes fotóra, amin valami olyan rendkívüli pillanat került megörökítésre, hogy közelebbről is szemügyre kell vennünk ahhoz, hogy megértsük, mit is látunk pontosan.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál gyakran kikerekedett szemekkel nézzük az internetezők által megosztott képeket, és nem volt ez másként most sem, amikor az internetezők olyan pillanatokat kaptak lencsevégre, amikhez hasonlót csak egyszer láthat az életében az ember.

    1. 1 ,,A feleségem szinte tökéletesen levágta az üvegpohár tetejét, miközben jegygyűrűvel a kezén mosogatott."


      • Talán azt hiszi a feleséged, hogy ő a hibás, de nem így van. Az üvegpoharakon és edényeken gyakran vannak olyan hibák, melyek körbefutnak, és bár szabad szemmel nem láthatók, nyomás alatt, hideg vagy meleg víz hatására teljesen széthasadhat a sérülés mentén az üveg. A feleséged gyönyörű jegygyűrűjének valószínűleg ehhez semmi köze. © t_bythesea / Reddit
    2. 2 ,,A nővérem kagylót evett, de az egyik héjban kagyló helyett egy kis tengeri csillag volt."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 ,,A bátyám az összes bábut leütötte, kivéve ezt a négyet. Fogalmam sincs, hogy történhetett ez."


    4. 4 ,,Beültem a kocsiba és megláttam ezeket a gyerekpapucsokat a hátsó ülésen. Gondolkodtam, hogy milyen gyerek hagyhatta itt, aztán rájöttem, hogy ezek az én papucsaim, csak összementek a napon."


    5. 5 ,,Nem tudom, hogyan, de létrejött körülötte egy szivárvány."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 ,,Véletlenül újraalkottam a konyhaasztalom mintáját, miközben megfűszereztem a hamburgerhúst a tányéron."


    7. 7 ,,Elképesztő, hogy milyen tökéletes vízkupola jött létre a mosogatómban."


    8. 8 Úgy tűnik, hogy csak az utca egyik oldalán esett az eső.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 ,,A nagymamámnál óriási, sárga uborka termett."


    10. 10 A tenger annyira kimosta a homokot, hogy ez a lépcső már nem vezet sehova.


    11. 11 ,,Eltört a seprűm, de legalább lett egy miniseprűm."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12 ,,Vettem két ugyanolyan szemüveget a benzinkúton és több hónapos eltéréssel ugyanúgy törtek el."


    13. 13 ,,Kocogás közben láttam: több virág nőtt egymásba. Soha nem láttam még ehhez foghatót."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    14. 14 ,,17 extra csomagolás volt a dobozban."


    15. 15 ,,Fogalmam sincs, hogy ez hogy történhetett."


    16. 16 ,,Ez a harkály közvetlenül a nagyapám lábára szállt."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    17. 17 ,,3 egyforma jóslat volt a szerencsesütimben. Ez jelenthet valamit."


      ,,,Bízz benne, de továbbra is tartsd nyitva a szemed."

    18. 18 ,,A kedvenc farmeremből két egyforma darabom volt, majd ugyanazon a héten úgy döntöttek, hogy mindketten ugyanott szakadnak el."


    19. 19 ,,Mit csináltak az osztálytársaim?"


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.