Biztos vagyok benne, hogy sok lány és fiatal nő álmodik titokban a légiutas-kísérői, azaz stewardess munkáról. Ez nem meglepő, hiszen egy hihetetlenül romantikus, jó presztízsű, jól fizetett és persze némi kockázattal járó munkáról van szó (ami extra adrenalinlöketet ad). A gyönyörű hölgyeket épp ezért vonzzák és csábítják ennek a munkakörnek a lehetőségei.
Valószínűleg nem árulok el vele nagy titkot, hogy a légiutas-kísérői munka állandó utazást jelent a világ különböző tájaira, ahol új és érdekes emberekkel lehet ismerkedni, fejleszteni lehet a nyelvkészségeket, és ki tudja, talán még egy „szőke herceggel” is találkozhatsz a felhők felett! Mi lehetne ennél tökéletesebb egy romantikus találkozáshoz?
A légiutas-kísérői munka a hétköznapi emberek számára, akik nem szenvednek aerofóbiában, szinte tökéletesnek tűnik… leszámítva a fedélzeti konfliktushelyzetek megoldásával járó apró nüanszokat. De ahogy mondani szokás, ez az emberi tényező, és ezzel nem lehet mit tenni. Viszont cserébe az idegsejtekért a légiutas-kísérő ingyenesen utazhat a világban, felfedezheti az új városokat és országokat, megismerheti a különböző népek kultúráját. Ez pedig nagyon izgalmas!
De mint minden mézesmadzagnak, a légiutas-kísérői munkának is megvan a maga hátulütője, és ez összefügg bizonyos útvonalakkal, ahová a gyönyörű légiutas-kísérők kizárólag munkaköri kötelességükből kifolyólag és saját akaratuk ellenére kénytelenek repülni. Ezek azok a ritka pillanatok, amikor a légiutas-kísérők nem igazán szeretik a munkájukat.
Az egyik leginkább nem kedvelt úti cél a légiutas-kísérők körében India, és ennek nem a repülés hossza vagy bonyolultsága az oka. A legnagyobb kellemetlenséget a helyi lakosság okozza, akiknek mentalitása jelentősen eltér az európaitól, a közel-keletitől, sőt még az ázsiaitól is. Amikor az indiaiak felszállnak egy repülőgépre, akkor általában úgy viselkednek, ahogy otthon is helyénvalónak és helyesnek tartanák.
Eszükbe sem jut, hogy a viselkedésükkel kellemetlenséget okozhatnak másoknak, és nagyon felháborodnak, ha a légiutas-kísérő például arra kéri őket, hogy „legyenek halkabbak”. Felháborodnak, már persze, ha megértik, mivel a legtöbb egyszerű indiai nem beszél angolul, így rendkívül nehéz eljuttatni hozzájuk a szükséges információkat.
Például az Indiából repülő utasok – és itt az őslakos indiaiakra gondolok, nem pedig a sors fintora folytán Indiában rekedt európaiakra – gyakran megsértik a repülőgépen való viselkedés szabályait, és ha figyelmeztetik őket erre, akkor botrányt okoznak. Az indiaiak nagyon szeretik az ingyenes alkoholt, amit sokszor a fedélzeten osztanak, de nem tudnak mértéket tartani, ezért… ez általában botrányba torkollik.
Az indiai polgárok emellett nagyon igényesek a szolgáltatásra, és amikor a repülőgép fedélzetén tartózkodnak, a „paisa vasool” – „mindent a pénzemért” elvre esküsznek. Ebben az esetben szeretik hangoztatni, hogy nekik milyen jogaik vannak, ez pedig jó eséllyel szintén botrányba torkollik.
Egy másik úti cél, amit a légiutas-kísérők nem kedvelnek túlzottan, az Ibiza – egy spanyol sziget, amely az Ibizai és San Antonio városokban tartott nyári bulikról vált híressé, amelyeket a vezető európai éjszakai klubok szerveznek. Spanyolország paradicsomi sarka, vidám és pezsgő hely – jogosan merül tehát fel a kérdés, hogy miért nem tetszik Ibiza a légiutas-kísérőknek? Pontosan a határtalan vidámsága miatt, ami sajnos sokszor a repülőgépen sem ér véget.
Még nincs vége! A bejegyzés a hirdetés alatti gombbal folytatódik!
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
