HIRDETÉS BEZÁRÁS
Filmek és TVSztárok és celebek

Így néznek ki a „Feketék fehéren” című film sztárjai ma, 16 évvel a film után

    Vannak olyan filmek, melyek hosszú évek vagy évtizedek után is újra és újra leadnak a tévében, mivel azok története és cselekménye még a századik alkalommal is hangos nevetést vált ki a nézőkből. A 2004-ben megjelent Feketék fehéren című film például éppen ilyen. Bármilyen hihetetlen is, de már 16 év telt el a film premiere óta, szóval joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon mi történhetett azóta a színészekkel?

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most megmutatjuk, hogy mennyit változtak kedvenc színészeink az elmúlt 16 évben, és hogy mi történt velük ezalatt.

    1. 1 Shawn Wayans (Kevin Copeland)

      Shawn Wayans

      Korábban Shawn Wayans-t leginkább a Horrorra akadva című horror-vígjátékokból ismerhettük, ahol egyébként (akárcsak a Feketék fehérenben) a bátyjával, Marlon-nal közösen szerepelt. A két testvérnek azóta is sok közös produkciója volt, Shawn azonban ma már inkább stand-up komikusként vállal élő fellépéseket.

    2. 2 Rochelle Aytes (Denise Porter)

      Rochelle Aytes

      Mielőtt Rochelle Aytes feltűnt volna a Feketék fehérenben, olyan sorozatokban játszott, mint a The Outer Limits és a Szex és New York. 2007-ben feltűnt a Fox Drive című sorozatában, utolsó népszerű alakítása pedig "A megtisztulás éjszakája" című filmben volt.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 Jaime King (Heather Vandergeld)

      Jaime King

      Jaime King-gel azóta találkozhattunk a Sin City-ben és annak 2014-es folytatásában is, de olyan filmekben is feltűnt, mint például a Csillagok háborúja: Klónok támadása.

    4. 4 Brittany Daniel (Megan Vandergeld)

      Brittany Daniel

      Brittany Daniel-nek nem volt túl sok filmes szerepe az elmúlt 16 évben, ennek egyik oka, hogy majdnem végig, 2006-tól 2015-ig a The Game című sorozatban szerepelt. 2020-ban a "#blackAF" című sorozatban játszik.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    5. 5 John Reardon (Heath)

      John Reardon

      John Reardon csatlakozott a Wayans testvérekhez, melynek eredményeképpen ő is feltűnt a Horrorra akadva 4. részében. Ezt követően feltűnt a Tron: Örökség című 2010-es filmben, majd 2014-ben az Odaát című sorozatban. 2019 óta az osztrák-olasz Hudson & Rex című sorozatban szerepel.

    6. 6 Maitland Ward (Brittany Wilson)

      Maitland Ward

      Miután feltűnt a Feketék fehéren című filmben a színésznőnek több kisebb szerepe is volt különféle televíziós sorozatokban, de később elhagyta a szórakoztatóipart.

    7. 7 Anne Dudek (Tiffany Wilson)

      Anne Dudek

      Anne Dudek pályafutása erősen felfelé ívelt a Feketék fehéren című filmben nyújtott alakítása után. 2006-ban például együtt játszott Morgan Freeman-nel a Szerepszemle című filmben. 2016-ban feltűnt a The Good Neighbor című filmben, 2017-ben pedig Az utolsó ház balra című filmben láthattuk.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

9 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Maitland Ward nem hagyta ott a szórakoztatóipart, csak egy másik szegmensét űzi. ;) Egy barátom barátom mesélte. :)
  • Az feltűnt, hogy egy főszereplőhöz 2 képet is felraktatok más névvel? :)
  • Anne Dudekhez még odalehetne írni, hogy bár rövid ideig, de igen jelentős szerepe volt a Doctor House-ban :) 
    • Sokak szerint pedig egy nagyon jo vígjáték  es nem gondolom ,hogy a feketek hátrányosan lennének megkülönböztetve
      • Itt a Whitefaces esete forog fenn! Vicc volt, nagyon tetszett a film!🙂

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.