HIRDETÉS BEZÁRÁS
Filmek és TV

19 mozifilmes baki, amit nem vettek észre a rendezők

Kedvenc hollywoodi filmjeink több millió dollárból, hatalmas, több száz fős stáb összehangolt munkájával készülnek, ám még ez a rengeteg pénz és ez a sok ember sem biztosítja be őket a bakik ellen. Persze ezek az apró-cseprő hibák nem feltétlenül jelentenek komoly botlást a filmek cselekményét illetően, mégis az ember azt hinné, hogy ezen a szinten már kiküszöbölik például az egyik jelenetben fiúból lánnyá változó gyermek, vagy az értelmetlen, véletlenszerűen egymás után írt cirill betűk problémáját.

    HIRDETÉS

    Annál is inkább, hiszen a szemfüles mozirajongók figyelmét semmi sem kerülheti el, így a most következő 19 látványos bakit is könnyedén lebuktatták.

    1. 1 A Volt egyszer egy Hollywood című filmben Brad Pitt karján egy Citizen karórát láthatunk, ami azonban csak 1972-ben jelent meg, miközben a film 1969-ben játszódik.


    2. 2 Hasonló hiba található az egyébként 1989-ben játszódó Stephen King-féle Az-ban is, ahol a gyógyszertár polcain modern csomagolású Nivea és Olay krémek láthatók.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 A Deadpool második részében, amikor a főszereplő taxiba ül, egy indokolatlan virág jelenik meg a képernyő sarkában.


    4. 4 A Venom című filmben Dr. Dan először a jobb, majd a következő jelenetben már a bal kezében tartja a telefont.


    5. 5 A Legendás állatok és megfigyelésük című filmben a vámtiszt valamiért oldalra fordítva tartja az egyébként vertikális tájolású útlevelet.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 A cselekmény szerint a Szemfényvesztők című film hősei egy fém raklapba rejtőznek, de ha jobban megnézzük rájöhetünk, hogy fizikailag sosem fértek volna bele. És az egyik (alsó kép) jelenetben egyébként látható is, hogy senki sincs a raklapban.


    7. 7 A Mentőexpedíció című filmben Mark Watney falra írt aláírása az egyik jelenetről a másikra teljesen másképp néz ki.


    8. 8 A Gettómilliomos című filmben szereplő Latika-nak az egyik jelenetben még a fülében, a következőben már az orrában van az ékszer.


    9. 9 Az Öngyilkos osztag című filmben Harley Quinn előbb két egymásmelletti rácsba kapaszkodik, a következő vágásnál azonban már van egyel távolabbi rácson van a keze.


    10. 10 A Kingsman - A titkos szolgálat című filmben a svéd hercegnő dokumentumaiban található képhez egyszerűen a saját filmjükből kivágott képkockát használták a rendezők.


    11. 11 Íme egy újabb anakronizmus: a Mielőtt meghaltam című film főszereplőjének a falán egy Lamborghini Aventador poszter lóg, ami csak 2011-ben jelent meg, miközben a film egyébként 1985-ben játszódik.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12 A John Wick 2-ben, amikor Winston az órájára néz azt látjuk, hogy 20-a van. Két nappal korábban azonban a telefon szerint még december elseje volt.


    13. 13 Az Ace Ventura 2-ben, amikor Jim Carrey betör Vincent Cadby házába, a férfi éppen sakkozik. A szereplők közti szóváltás után azonban a sakkfigurák hirtelen eltűnnek az asztalról.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    14. 14 Jason Statham headset-je a Meg - Az őscápa című filmben az egyik füléről a másik fülére vándorol a jelenetek között.


    15. 15 A Jurassic World 2 egyik jelenetében a képernyő azt mutatja, hogy az egyes cella van nyitva, a jelenetben valamiért mégis a kettes cella nyílik ki.


    16. 16 A 22 mérföld című film alkotói cseppet sem foglalkoztak a részletekkel: ezen a táblán például véletlenszerű cirill betűk láthatók, egyik sem értelmes szó.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS

    17. 17 A Csillagok háborúja 7-ben a főszereplő lány bal orcáján először lecsordul egy könnycsepp, majd eltűnik, majd újra ott van.


    18. 18 A Jumanji – Vár a dzsungel című filmben az idős férfi sála eltűnik, majd újra megjelenik.


    19. 19 Az Aquaman című film egyik jelenetében a kis Tamor-t hirtelen egy hosszú hajú lányra cserélték.


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

10 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • A 13.-nál a pohár melletti tárgyam a két képen nem ugyanazok és a sorrend is más.
  • Nyissunk ki egy útlevelet, nézzük meg, hogy hogy néz ki, jöjjünk ra, hogy valóban nem vertikális!
    • Valószínűleg a cikk szerzője nem sokat dekkolt román és yugó hatarátkelőknél, mert különben tudná, hogy a határőrök pont így tartják az útlevelet és azt is, hogy a vámos már nem pepecsel az útlevéllel, hiszen előtte már a határőr átnézte, mivel az az ő dolga.
  • John Wick 2-ben a metrós verekesénél késsel szúrják át a golyóálló nadrágot (testpáncélt)
    • Ez lehetséges! A golyó a kevlárom expandálódik de a kés, a kard, vagy épp a nyíl nem!
  •  következő vágásnál azonban már van egyel távolabbi rácson van a keze.Ezt pedig a cikkíró hibázta a 9. pontnál....
  • Erre vannak a szetfotósok,hogy a legutóbbi beállitast rögzitsék a naplóba. 

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.