HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉrdekességekFilmek és TV

16 dolog, amiről hosszú évek óta hazudnak nekünk a filmkészítők

Nem terjed a hang az űrben, tehát az űrhajósok csendben robbannak fel. A láva közelében állni veszélyes, ahogy egy háttérben történő hatalmas robbanás elől sem lehet elsétálni lassan és menőn a robbanás lökéshulláma miatt. Ez csak néhány dolog, amiben a filmkészítők előszeretettel túloznak és hazudnak nekünk már évek óta, noha teljesen nyilvánvaló, hogy a valóságban ezek a dolgok nem így működnek.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most összegyűjtöttük a legáltalánosabb mozifilmes hazugságokat, és elmeséljük, hogy miért nem történhetne ilyen soha a valóságban.

    1. 1 Az autók bármit túlélnek.

      2199c85e56a710e72ad38ef218

      A Halálos iramban filmekben megszokhattuk, hogy a versenyautókkal sokkal tökéletesebb ugratások vihetőek véghez, mint a hétköznapi autókkal, de ez nem így van. A valóságban a kifinomult alkatrészeiknek köszönhetően épphogy nagyobb eséllyel sérülnek meg, mint például a hétköznapi használatra, kátyús utakra tervezett autók.

      Egyébként egyik autó sem alkalmas hatalmas, látványos ugratásokra, a felfüggesztésüket és a gumiabroncsaikat nem úgy tervezték, hogy kibírjanak egy ilyen terhelést - azonnal tönkremennének.

    2. 2 Joga van egy telefonhíváshoz.

      0f2602597e92df5bf30a0fe80a

      Klasszikus filmes rendőrduma, amikor őrizetbe vesznek valakit, de nem árt ha tudjuk, hogy ilyen maximum az Egyesült Államokban létezik, és ott is egészen eltérő módon: Kaliforniában például 3 hívás is engedélyezett.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 Biztonságos a kukákba ugrani.

      461cf958e086af313864ddc425

      Sok filmben láthatjuk, hogy a rossz fiúk által üldözött főhős egy kukába ugorva menekül meg. A puha szemeteszsákokra ugrani valóban kényelmes lehet, az ilyen zsákokban azonban legtöbbször háztartási hulladékok vannak, beleértve az üvegpalackokat és más olyan szilárd tárgyakat, amik komoly sérülést tudnának okozni a főhősnek, amikor gerinccel rájuk ugrik.

    4. 4 Egy ütéssel ki lehet ütni valakit.

      7f2ee35c14afc50bd97dc3b76d

      A filmekben sokszor látjuk, hogy a főhős egy csapással üti ki az ellenfeleit, akik ettől azonnal kifekszenek és eszméletüket veszik. A valóságban ez eléggé elképzelhetetlen: egy kiképzett személyt nagyon nehéz egy ütéssel kiütni, de valószínűleg még egy átlagos, hétköznapi ember sem dőlne ki ennyitől - több hatalmas erejű, pontos ütésre lenne ehhez szükség.

    5. 5 A hátsó ülésen az utasok középen ülnek.

      814f3f5325a269b20db4a2224c

      A filmekben a hátul utazó személyek valamiért mindig középen ülnek. Persze nyilvánvaló, hogy így könnyebben veszi őket a kamera, azonban a valóságban ilyen általában nincs, a hátul utazók legtöbbször a sofőr- vagy az anyósülés mögött ülve utaznak.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 ,,Vedd át a helyem!"

      6215f85d6fb527eafece155dd9

      A forgatókönyvírók kedvenc trükkje, hogy a főhősök egyszerűen odaszólnak a kollégájuknak, hogy "vedd át a helyem", majd egyszerűen lelépnek a munkanap közepén. A valóságban ilyen nincs, egy felszolgáló munkáját nem képes elvégezni például egy szakács, ahogy a többi felszolgáló sem, hiszen pont azért van belőlük több, mivel egyszerre csak korlátozott számú asztalt tudnak kiszolgálni.

    7. 7 Az embereknek a vérében van a zenélés.

      3d0be05a19b812f4f2397ad9c8

      Sok olyan film van, amiben a főszereplő minden zenei tanulmány nélkül lesz profi zenész, pusztán azért, mert a "vérében" van a zenélés. Ilyen nincs. Bárki, aki járt már zeneiskolába, tudja, hogy nagyon hosszú folyamat és komoly munkát igényel, míg valaki megtanul rendesen játszani egy hangszeren.

    8. 8 Háttérvilágítás az űrruhákban.

      6500155f9f91a88bedf121f87a

      Minden űrhajós filmben tisztán látjuk a színészek arcát a szkafander mögött, mintha az meglenne világítva valamivel az űrruhán belül. A valóságban ilyen nem létezne, az űrhajósok arca láthatatlan lenne a sisakjuk üvegén keresztül, mivel nincs, ami megvilágítsa az arcukat.

    9. 9 Telefonhívás lenyomozása.

      eae3f0595d80169cab429c14dd

      Közismert klisé, hogy a zsaruk általában fél perc alatt képesek bemérni egy hívást a filmekben. Ez abszurd. A valóságban ez egy nagyon hosszú, és bonyolult folyamat, azért is ritka az, hogy a bűnözőket a telefonhívásaik alapján kapják el, mivel, mire sikerülne bemérni őket, már valószínűleg rég máshol lennének.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    10. 10 Egy felnőtt ember a nyakánál fogva felemelhető.

      cc7f3b541a9b54e8b480624b53

      Persze, ha szuperhősök vagyunk. Egy hétköznapi ember azonban nem képes egy kézzel felemelni egy másikat a nyakánál fogva, legyen bármennyire is erős az illető. Ha sikerülne is, akkor nagy valószínűséggel kitörne az illető nyaka, mivel az emberei nyakat nem arra tervezték, hogy elbírja az alatta lógó test teljes súlyát.

    11. 11 Könnyedén kapaszkodhatunk a levegőben.

      1654a95aa9a72bbec1caad01cd

      A nyakunkhoz hasonlóan az ujjainkat sem arra tervezték, hogy képesek legyenek megtartani a teljes testsúlyunkat. Persze rövidebb ideig ez működhet, ám a kezeink nagyon gyorsan elfáradnának, különösen akkor, ha egy kézzel kell kapaszkodnunk, vagy hogyha valaki közben csimpaszkodik rajtunk.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12 A kardok kovácsolása gyerekjáték.

      4b035c5461ade5a8de1b8b61ed

      Sok filmben láthatjuk, hogy a szereplők egyszerűen kiöntik a kardot, amik ezután egy kis élezés után már bevetésre is készek. Ez a valóságban persze nem így van. A filmekben először is általában alumíniumot olvasztanak meg, ami nem alkalmas a hosszútávú használatra, de mivel alacsony olvadásponttal bír, és roppant látványosan izzik, ezért kedvelt filmes módszer. Az igazi kardokat ezzel szemben előre megmunkált fémrúdból kell kovácsolni, nem pedig csak úgy formába önteni.

    13. 13 A biztonság érdekében az ujjunk mindig legyen a ravaszon.

      9a3f6459aaa79e9dde882b0840

      Természetesen ez veszélyes. Elég egy rossz mozdulat, és a fegyver máris elsülhet a legváratlanabb célpontok felé. Még a tapasztalt katonák és rendőrök sem így közlekednek, mivel ez életveszélyes saját magukra és másokra nézve is.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    14. 14 Kilátás egy távcsövön keresztül.

      1a2eef5950869fabd88c875d37

      Bárki, aki legalább egyszer nézett már távcsőbe, az tudja, hogy a valóságban nem látni ilyen látómezőt korlátozó keretet a távcsőbe nézés közben.

    15. 15 A nindzsa mindig fekete ruhát visel.

      76319955e5b9a4202425df119b

      A fekete nindzsa-szerelés a japán színházakban vált népszerűvé, ahol ezzel tették egyértelművé, hogy most épp egy nindzsa látható a színpadon. A valóságban azonban egy nindzsának nincs szüksége ilyesmire, sőt, általában inkább a hétköznapi ruhadarabokat részesítik előnyben, mivel ez segít nekik beolvadni a tömegben.

    16. 16 Minden színész magas.

      20686b5dcfaa1ef8c701eb4305

      Természetesen nem, csak a kamera miatt tűnik úgy. Tom Cruise, James McAvoy és Al Pacino is csipán 170 cm magas, Daniel Radcliffe pedig még ennél is alacsonyabb - csak 165 cm. A hollywoodi rendezők azonban olyan ügyesen bánnak a kamerával és a különböző trükkökkel, hogy még azt sem vesszük észre legtöbbször, hogy Robert Downey Jr. 9 centiméterrel alacsonyabb, mint Chris Evans, és 14 centiméterrel alacsonyabb, mint Chris Hemsworth - a jelenetekben általában egymagasnak tűnnek.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

31 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
    • Mi az a onehit ? Egy slágeres elő adó ? Te sem vertél sűrűn állba senkit ha csak ezt a kitalált szlenget nyomod!
      • Engem egyszer kiütöttek egy ütéssel, pedig edzésen voltÚgyhogy lehetséges
      • Lehet hogy onehit pipára gondolt, azzal tényleg ki lehet
      • One=egyHit=ütésTe sem jártál sűrűn angol órára.
    • Ez komoly! Simán ki lehet ütni valakit egy ütèssel, ha az pontos fültőre, vagy állcsúcsra. Inkább az mese, hogy egy tiszta körúlìves rùgás után mèg semmi baja.
  • 11: van egy húzóckodás nevezetű gyakorlat amikoris pont ez történik. Egyébként ajánlott hogy mindenki legalább egyszer meg tudja emelni a testsúját hiszen ez megmentheti az életünket.
    • 9,109
      Létrejött!BeszélgetésindítóElső hozzászólás20 hozzászólásÖregmotorosElső reakció
      * húzódzkodás
  • Örülök h ezeket észrevettétek. Még a test felemelős nyakánál fogva sántít. Nyílván nem emelek fel egy kézzel nyujtott karral a nyakánál fogva senkit, de ha sikerülne nem is törne ki a nyaka. A halálra ítélteket mikor akasztották kiszámolták a testsújából a megfelelő kötél hosszot, hogy gyors legyen a halál és kitörjön a nyaka, de ne szakadjon le a feje. És a túl rövid kötél sem volt jó mert akkor percekig fuldoklott a páciens és amerikában ezt nem tartották emberségesnek míg ez a módszer is a kivégzések repertuárjában volt
    • Arról nem is beszélve, hogy a gyógyfürdőkben az embereket a nyakuknál fogva lógatják, hogy nyúljon a gerincük. így az sem igaz, hogy nem bírunk úgy 10-15 percig is akár lógni.
      • No, azért ne fekedkezzünk meg a víz felhajtóerejéről.... 1/7ed terhelés van ebben az esetben, a nyakon. 
  • Ki lehet ütni egy embert egy ütéssél, lehet hogy az eszméletét nem veszti el de hogy elszédül és nem bír fel álni ez hótziher(7 éves box tapasztalat 3× magyar bajnok 2×EB bajnok 2. Hely ifivilágbajnokság)csak azért írtam le mert van közöm hozzá és nagyon jól tudom
    • Volt rá eset hogy egy erőszakos embertől meg kellett védenem egy nőt. Ballal vágtam állon egyből kifeküdt a csóka (jobb kezes vagyok) ha jó helyen találja el az ember akkor eszmélet vesztés a vége... 
  • Számtalan videó van neten utcai balhékról, ahol egy ütéstől dőlnek az emberek, mint a kuglibábuk. Nem vagyok járatos benne, de ahogy elnézem, gyorsnak, pontosnak kell lenni és akkor cseppet sem lehetetlen.
  • Ezt a sok hülyeséget ki írta meg mert segítenék elgyarázni pár dolgot. Sokan elhiszik ezeket. 
  • Hát ha a 660 celsius alacsonynak számít akkor tényleg alacsony az aluminium olvadáspontja.
  • 9. A digitális telefoniában a hívás visszakövetése már gyakorlatilag azonnali művelet mivel ezen metaadatok is utaznak, amik szintén naplózva vannak, és így admin joggal ezek a információ gyorsan kinyerhetőek visszakövethetőek.
  • 6. Nem e ? Főőnök azt mondtad oldjam meg egyedül.. leléptem csá.. majd megoldod... ennyi... gyakolrat TÖBB való életből...
  • 12 éve kikboxolok, nem egyszer láttam már, hogy valakit egy ütés vitt földre
  • Telefonhivás kinyomozása sok idő? Fel se kell venni a telefont, elég egyszer csörögnie, és már tudni, hogy honnan jött a hívás. A szám alapján már megvan a cím, vezetékes szám esetén. Mobilnál online megvan a cella információ, hívni se kell.
  • Simán középen ülök az autó hátsó ülésén, + erős felindulásból (sajnos) emeltem már fel egy bunkót a nyakánál fogva, igaz a falon...

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.