HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

Indiai templom alatt rejtőzik a világ egyik legnagyobb aranykészlete

Az indiai Sree Padmanabhaswamy templom alatt áll gazdátlanul a valaha volt egyik legnagyobb aranykészlet a világon, melynek összértéke becslések szerint minimum 22 milliárd dollár.

    A templom alatt összesen 6 különálló kamra található, ezen kamrák szívében rejtették el a töménytelen mennyiségű gyémánt, ékszer és legfőképpen arany hegyeket, melyeket Visnu Istenség tiszteletére hordtak össze. A XVI. században épült templom alatt megtalált 6 kamrából a különféle kutatócsoportok 5-öt már felnyitottak, ám tüzetesebb átvizsgálás nélkül lehetetlen pontosan megállapítani a kamrákban rejtőző nemesfémek összértékét, de a legóvatosabb becslések szerint is minimum 22 milliárd dollárnyi ékszer, gyémánt és aranykészlet található a föld alatt, mely átszámítva mint egy 6,3 billió magyar forintnak felel meg.

    A templom alatt található elképesztő mennyiségű ékszer és arany azonban jelen pillanatban csak gazdátlanul áll, jogos tulajdonosát pedig egy jelenleg is folyó bírósági tárgyalás keretén belül próbálják megtalálni, ott dől majd el végleg, hogy ez az óriási mennyiségű kincs valóban Visnu Istenséget, esetleg az embereket, papokat, trón-fosztott maharadzsákat, vagy a korrupt állami intézményeket illetik meg jogosan.

    Maga a templom megjelenése is rendkívül impozáns.

    Bárkit is neveznek ki az elképesztő mennyiségű kincs végső tulajdonosának, (Visnu Istenségen kívül persze) az biztos, hogy jelentős változást jelent majd India gazdaságának a hirtelen befolyt 6 300 000 000 000 forintnak megfelelő valuta, és akkor csak az eddig feltárt kamrákban rejtőző kincsek értékéről beszéltünk, a még fel nem tárt kamrák is minden bizonnyal további bámulatos vagyont rejtenek még magukban.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.