HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

Így nézett ki az ókori világ 7 csodája az építésük után

    Amikor napjainkban utazási célpontot választ magának az ember, általában az interneten látható képek és ajánlások alapján indul el, hiszen így megismerheti, hogy milyen különféle lehetőségek várnak rá a bolygó különböző pontjain. Amikor azonban még nem volt internet, sem közösségi média, és csak útmutatók, illetve versek, az emberek például az ókori világ hét csodájának listájáról tájékozódtak a világ látnivalóiról, melyet feljegyzések szerin Szidóni Antipatrosz tett közzé először az egyik i. e. 2. században írt epigrammájában.

    HIRDETÉS

    Mára az ókori világ 7 csodájából pusztán a piramisok maradtak fenn, de a Budget Direct vállalat által készített fotórealisztikus 3D modellezésnek köszönhetően most megnézhetjük, hogy milyenek is voltak az ókori világ csodái a fénykorukban.

    1. 1 Rodoszi Kolosszus

      Rodoszi Kolosszus 1

      A Héliosz napistent ábrázoló 30 méteres szobrot 12 évig építették, főként azokból a beolvasztott fegyverekből, amiket a rodosziak a makedónokon aratott győzelmük után szereztek. A Mandraki kikötőben felállított szobrot úgy helyezték el, hogy a hajók áthaladhassanak a lábai között. Hatalmas mérete ellenére a Rodoszi Kolosszus nem bírta sokáig: 56 évvel a megépítése után egy földrengés súlyos károkat okozott benne, majd az arab invázió teljesen elpusztította.

    2. 2 A gízai Nagy Piramis

      A gizai Nagy Piramis 1

      Több mint 4000 évig ez volt az emberiség által épített legmagasabb épület. A 2,3 millió kőtömbből álló piramis építésén nagyjából 100.000 egyiptomi munkás dolgozott. Ez az egyetlen olyan ókori csoda, amit ma is látogathatnak a turisták.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 Szemiramisz függőkertje

      Szemiramisz fuggokertje 1

      A tudósok mind a mai napig nem tudják, hogy valóban létezett-e ez a hatalmas, lenyűgöző építmény. A legenda szerint II. Nabukodonozor babiloni király a feleségének, Amüthisznek építtette ezt a függőkertet, ami valahol az Eufrátesz folyó partján, a mai Irak területén állhatott.

    4. 4 Az alexandriai világítótorony

      Az alexandriai vilagitotorony 1

      A világ első világítótornyának tekintik, mely több száz méteres magasságával segítette a navigációban a tengeren közlekedő embereket. Évszázadokon keresztül a világ harmadik legmagasabb épülete volt, ám a 12. és 15. század között bekövetkezett földrengések teljesen elpusztították. Ekkor középkori erődöt építettek a helyén.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

24 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Köszönöm a javito- kommentelöket- könnyebb a valosaghoz kepzelni a multat :)
  • Köszönöm, érdekes volt a cikk, de ezek a negatív, okoskodó hozzászólások.... Miért kell, miért ebben a stílusban??? 
  • “Gízai piramisok néven három piramist értünk: az egyiptomi óbirodalmi Hufu, Hafré és Menkauré fáraók piramisai, melyek Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz néven is ismertek, ezek a görög megfelelőjük.”Okoska tanult művészettörténetet. Az, hogy egyiptomi vagy görög nyelven írják ugyanazt a piramist, lepkefing jelentőségű.....
    • 9,110
      Létrejött!BeszélgetésindítóElső hozzászólás20 hozzászólásÖregmotorosElső reakció
      Inkább te vagy a lepkefing jelentőségű. A szó remekül jellemez téged
  • az elsőt kicsit elméretezték a kép készítői. Belmagasság egy épöletben 3m (2,75). A háttérben lévő 4 emeletes épület így kb 12m magas. Hozzá viszonyítva a szobor nem 30, inkább 90m
    • Igen, a kolosszusnak allitolag valojaban nem a laba kozott hajoztak be, "csak" a kikoto bejaratanal allt. Ugyhogy a valosagbn vsz tenyleg alacsonyabb volt
      • Azért mert megtévesztő és nem mindenki tudja ezt az információt róla.
    • A 4 emeletes épület kicsit távol van ezért nem viszonyíthatod hozzá.  De viszont a talpa alatt van 2 emelet és viszonyitsd hozzá.. ugy is 90 m jön  ki?
      • 9,814
        Rendszeres látogatóKommentkirályTörzsvendégBeszélgetésindító10 hozzászólás
        ha menne a matek, akkor csendben maradtál volna. 2 emelet= 6 méter. Ez alapján csak a szobor térde kb. 18 méter magasan van....a többit rád bízom. Névtelen kolléga szerintem nem a 30 méterben kételkedett, mert utána lehet járni, kb annnyi lehetett. A vita tárgya az illusztráció elnagyontsága. Simán megvan - ha nem is 90 - de 60 tuti
      • Nem ugyanaz! A három fáraó, akiknek piramisa a gízai fennsíkon áll: Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz. A legnagyobb Kheopsz fáraóé - ezért nevezik nagy piramisnak.
      • Bocs de nem ! Khufu !!!  azaz: Gízainagy piramis !
  • Voltam Irakban 2004ben. Az Istar kaput konkrétan láttam Babilonban, állítólag a függőkert is ott volt. Sajnálom hogy nem térhettek vissza. Életre szóló élmény volt.
  • 9,110
    Létrejött!BeszélgetésindítóElső hozzászólás20 hozzászólásÖregmotorosElső reakció
    az újkori világ csodája, ha egy hülye nem kezd el kötekedni

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.