HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

A tudomány szerint azok az emberek, akik kijavítják mások nyelvtani hibáit, utálják az embereket

    Egy elírt karakter vagy egy rosszul kiejtett szó ugyan apróságnak tűnhet, mégis nagy stresszt képes okozni. Különösen az olyan embereknél, akik állandó késztetést éreznek rá, hogy emiatt helyreigazítsanak másokat.

    HIRDETÉS

    Történt már veled ilyen? Helyesbített már ki valaki? Esetleg te szoktál szólni másoknak emiatt? Nos, így vagy úgy, de jól figyelj, a tudomány szerint ugyanis amellett, hogy ez egy személy nyelvtani készségeiről árulkodik, állítólag sokat elárul annak személyiségéről, viselkedéséről és empátiakészségéről is.

    Lássuk, mit mond erről a tudomány!

    Mások hibáinak kijavítása

    A Michigan-i Egyetemen végzett tanulmány során a kutatók 80 emberrel olvastattak fel egy direkt rosszul megírt e-mailt. Miután elolvasták őket, a kutatók egy társadalmi- és intelligencia-tesztnek vetették őket alá, hogy lássák, miként hatott rájuk az olvasott tartalom.

    A tudósok a kérdőívekben olyan kérdéseket is elrejtettek, melyekből ki lehet következtetni, hogy egy illető introvertált vagy extrovertált személyiség inkább. Kíváncsi vagy, mi történt ezután?

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    A szakértők az eredmények vizsgálatakor arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy az introvertált személyiséggel rendelkező emberek hajlamosabbak felidegesíteni magukat mások helyesírási hibáin, és emiatt kijavítani őket, míg az extrovertált személyiségek nem foglalkoznak az ilyen apró hibákkal.

    Furcsa, nem?

    Nyelvtani hibák kijavítása

    Az extrovertált személyek tehát határozottan kevesebbet foglalkoznak mások negatív oldalaival, talán ennek is köszönhető az, hogy sokkal ember-központúbbak, és sokkal jobban érzik magukat másokkal, míg az introvertált személyek jóval kevésbé szeretik az embereket, és valószínűleg éppen ezért azonnal szemet szúr nekik, ha valaki egy általuk elfogadhatatlannak tartott hibát vét – amiért persze azonnal fejét is veszik az illetőnek.

    Ha tehát valamikor is egy olyan személlyel találkozol, aki előszeretettel javítja ki mások nyelvtani hibáit, akkor legyél óvatos: az ilyen emberek ugyanis nem a legkedvesebb emberek, könnyen lehet, hogy egyenesen utálják az embereket – még ha jól is leplezik. Ha pedig épp Te vagy az, aki ellenállhatatlan kísértést érez arra, hogy kijavítson másokat, akkor most már legalább tudod, hogy talán ez azért van, mert mélyen legbelül ki nem állhatod az embereket.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

99 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
    • Ki szoktam javítani helyesen. Az ilyeneken az egekig fel tudom b...ni magam, az igekötős igék helyesírása általános iskolai anyag. Szóval ha azért szar ember vagyok, mert idegesít, hogy egyesek még az alsó tagozatos anyagot sem voltak képesek elsajátítani, hát vállalom.
      • Igazat adok ! Olvashatatlan irasoktol egnek all a hajam. Ne akard ez kijavitani legyszi. Angol klaviaturam van nincsenek ekezetek. 
      • Engem nem szokott zavarni az ékezettelenség, van olyan (magyar, külföldön sosem élt) ismerősöm, akinek az a kattanása, hogy ékezetek nélkül ír. Viszont ettől eltekintve nincsenek helyesírási hibák az írásaiban. Szerintem ez nem gáz.
      • ...Volt olyan osztálytársnőm általábosban,aki full kitűnő volt,de a nyelvtan nem ment neki!Ilyen is van!
      • ...Volt olyan osztálytársnőm általábosban,aki full kitűnő volt,de a nyelvtan nem ment neki!Ilyen is van!
    • Javíthatnékod van akkor javítsd ki az országházban elhangzott válasznak nem minősíthető válaszokat, a Fidesznek feltett kérdésekre soha nincs értelmes válasz!
      • Azok mellébeszélnek....helyesírásilag  jó  lehet...
  • "talán ez azért van, mert mélyen legbelül ki nem állhatod az embereket."Mélyen? Legbelül? Ugyan! Büszkén vállalom!
  • Szerintem nyelvtani hibákat hagyni cikkekben egyszerűen  igénytelenség. Egy egyszeri átolvasással ki lehetne javítani a hibákat, de a legtöbb embert egyszerűen nem érdekli, hogy mit ír le, tehát igénytelen. Ettől meg azért nem utálom az embereket, és az illetőt sem, csak tudom, mit várhatók az tőlük 
    • Akkor szánjál már időt és olvasd át h te mit írtál, mert az utolsó mondatot nem igazán értem.Engem nem izgat ki hogyan ír helyesen vagy helytelenül. Az annál inkább amikor kijavítja egy olyan aki szintén helytelenül ír. Van akinek betegség miatt megy nehezebben a helyesírás, van aki lusta volt megtanulni, és van aki elfelejtette ugyanis egy felnőtt nem gyakorol már annyit és nem biztos hogy van ideje lexikonokat tanulni vagy utána nézni a vesszők stb-k használatának.MINDENKINEK MÁS AZ ERŐSSÉGE. Lehet hogy az illető tök hülye helyesírásból, de földrajzból vagy biológiából meg 100szor jobb annál aki helyesen ír, lehet 7 másik nyelven beszél és lehet hogy 100szor többre vitte az életben annál aki itt kijavítgatja az embereket.És aki minden apró hibáért beszól a másiknak az valószínűleg a saját életével és önmagával sincs megelégedve és ezért reflektorfénybe helyezi a másik ember hibáit ezzel magát többnek érzi.
      • Egyet értek veled!olvastam a hozzászólásokat egyetlen egy hozzá szólásban nem szerepel a diszlexia pedig ez okozza a legtöbb helyesírási hibát és olvasási hibát!!!!!!!!!!!!!!!!
      • Ezzel én is maximálisan egyetértek! Útóírat: Lefor-Bortos Ramona
  • Nem egy unalmas eletet elek. Es van annyi sok tennivalom .hogy nem javitgatom masok hibait. A sajatjaimra sincs idom. Inkabb elvezem a termeszetet a sajat programjaimat es boldogan elek. Nem szeretek szanalmas lenni
  • Hehe..ezt pont jó közösségnek akarta megosztani a cikk író ..betojok..ezek még saját magukat is útálják bakke
  • Èn igyekszem helyesen irni és egy kicsit zavar,ha valaki helytelenül ir,mert tulajdonképpen azért jártunk iskolába,hogy tanuljunk nemcsak irni.hanem helyesen irni. Attol,hogy zavar a helytelen irás,azért emberszeretö vagyok.Egy életen át embereket szolgáltam ki és imádtam a szakmámat.
    • Én például nem hallom a egy t két tt. Nekem a szavak egybe folynak. Ékezeteket meg hagyuk.Meg is szenvedtem az érettségin. Irodalom amiből 3-as 4-es voltam , helyesírás miatt kaptam 2-est. Hogy meg legyen a 2-em helyesírásból. Szeríntem nem csak én vagyok vele így. 
      • Igen,  van ilyen,  hogy  nem  érzékeli valaki,  hogy  oda  hiányzik  még egy  " hang" ,  még  egy T...ezért  gondolom, hogy  jó hallás  sem  árt a  jó íráshoz,  de a  szép  beszédhez  is !  Pl.  egy  ismerősöm  ezt  mondta :  vettem  Hust....mert  főzök  huslevest!  Nem  érezte  meg,  hogy  így  olyan,  mintha   hessegetne  valamit,  de  annak  sem  jó,  mert  akkor  meg  2  S - el  mondjuk.  Halkan  megjegyeztem, hogy  HÚSLEVEST  FŐZŐL ?  kár  volt,  mert  nem  HALLOTTA  MEG,   NEM  IS  ÉRTETTE,  MIT  AKARTAM  A  FIGYELMÉBE  AJÁNLANI.  Vannak  még  rettenetesebbek is.😥
    • Javítandó: Én, írni, vessző és pont után szóköz, Attól, írás, emberszerető :)
  • Én elég sokszor kijavítom a helyesírási hibákat, de beszélgetés közben a partner hibás kifejezéseit is. Én szeretem az embereket, állatokat, és társaságközpontú is vagyok. Érdekességként bemásolok egy részletet egy Ausztráliába szakadt, majd visszaszakadt ember könyvéből, amit elvállaltam lektorálni, és nem csak a pénzért, hanem a kihívásért is. Szinte minden szó hibás, a mondatok nyelvtani helyessége nem hogy kívánnivalót hagy maga után, hanem egyenesen szörnyű!! Tessék az idézet:    Válasz- “No no isten mindenkinek annyi észt ad amenyire szüksége van!” Erre mit lépsz? Mindenre van magyarázat- föleg neki-kik!!! Hogy ismertem meg?(Sydney a 80-as években) –Abyn keresztül, szinte minden nap találkoztam vele mert ő tőlem balra lakot tölem jobra az Jeshiva -iskola valláshoz hívöén mindig gyalogment és mikor taliztunk minden alkalommal meséltünk egymásnak egy viccet. Honnan indult ez el? Aby nagyobik fiának volt a Barmicvája (13 lett), apja pipa let rá valamiért és meg kért vigyem maggammal mert látni se bírja, vittem, sajna egy kuplerájba volt dolgom (pénz ügyi) Shyjt leültettem a váró szobába a lányokhoz, nem gondoltam a következményekre és arra sem hogy a pornó az megy 7/24 ben másnap az égész város tudta hová ment Shyjt a férfivá avatása napján, szóval inén indultak a viccek. Neki hihetetlen de tetszet.   És ez megy 248 oldalon keresztül!! Most tartok a negyvenedik oldal lektorálásánál. Szép kis feladat, nem ??
    • Uramatyám! Remélem, jól megkéred az árát, hiszen gyakorlatilag újra kell írnod az egész könyvet! Amúgy azt javaslom neked, hogy Wordben használj helyesírásjavítót, ami az egész dokumentumra kijavítja neked a szavakat 1 kattintással, pl. let - lett :) Így sokkal kevesebb munkád lesz... Bocs, ha teljesen nyilvánvaló dolgot írtam, valakinek esetleg jól jöhet :)
  • Magyartanár vagyok. Ez nettó baromság. Max. önmagával elégedetlen,aki másokat javítgat. 
    • Ez hülyeség. Én teljesen elégedett vagyok magammal, hiszen országos versenyeken is nyertem diákkoromban. Belátom, hogy nem lehet mindenki ilyen tökéletes, mint én, de önzőség lenne megtartani magamnak a tudást, így sokszor kijavítom azt, aki nem tud helyesen írni. Kár, hogy sokan megsértődnek ahelyett, hogy tanulnának tőlem, a Mestertől.
  • Introvertált vagyok, de én nem utálom az embereket; csak ha valaki rosszul ír, az igénytelenséget jelent. 
  • Aha... 80 emberrel végzett kutatás marhára reprezentatív... Óvakodj az introtól. Az a baj az internettel, hogy mindenféle szennyet feltölthet bárki... 
  • Arról  árul  el  a  rossz  helyesírás  sokat,  hogy  az  illetőt  általános  iskolában  nem  tanították  meg  helyesen  írni  és  olvasni.  Valamint  arról  is  elárul  sokat,  hogy  az  alkalmazott  iskolai  módszer  alkalmatlan  volt  arra,  hogy  helyes  magyar  beszédet  és  írást  megtanítsa ... köszönet  az  állandóan  újító  hülyéknek,  akiknek  éppen  ez  a  célja !  Ennek  ellenére  nem  árt,  ha  magyar  személy  igyekszik  helyesen  alkalmazni  az  anyanyelvét ... különösen  akkor,  ha  anyaországbeli !!! - ő  hozzáfér  az  irodalomhoz.  Példák :  HOVÁ ?  kérdésre  - BA, -BE .  HOL ?  kérdésre:  -BAN, - BEN !  Egy  mondatban  az  alany  és  az  állítmány  számban  és  személyben  egyeztetendő :  a  hapsi  sört  ivott,  a  hapsiK sört ittaK,  és  nem:  a  hapsik  sört  ivott,  a  hapsi  sört  ittak.  Stb.  A  többi  hülyeség...
  • Szvsz, ha valaki kijavít egy helyesírási hibát, az nem az embereket utálja, hanem az igénytelenség. Az anyukám tanítónéni volt és belémverte a helyesírást. Zavar, ha valaki nincs tisztában a szabàlyokkal. 
    • Engem is nagyon zavar, ha valaki rossz helyesírással közöl bölcs dolgokat. Sajnos, javítom én is
  • A cikk írója miért ragaszkodik a helyes helyesíráshoz? Miért nem azonosul a sok extrovertált emberekkel akik elsiklanak a kisebb hibákon?Miért nincs tele minőség hibákkal?Összegezve: Ez a cikk ellentétet szít. Az írója totál félreérti az introsokat. Intros vagyok, de én az idiótáságot utálom. Ha megtanultunk helyesen írni, olvasni akkor tartsuk meg a jó szokást. Az minőséget nyújt, mert a nyelvel sok mindent kilehet fejezni. Nem megfelelő helyesírással pedig félre lehet érteni vagy értelmezhetetlen pl. email.Ezen túlmenően nem kívánok további felesleges energiát pocsékolni a cikkre.Egyszerűen befejezésül a cikk írójának üzenem, lásson a dolgok mögé.Aki sziporkázik akár egy extrovertált nem biztos hogy boldog, s aki magányban is kitűnően elvan nem magának való csak szeret magára összpontosítani. Elvan a "jég hatán is emberek nélkül", ami erősen félreértés, mert (amibe a cikk írója is belefutott) egyszerűen alkalmazkodóbb mint az extrosok. . S a magányt nem kudarcként, hanem csendes elmélyülésként éli meg. Legyen testi vagy lelki feltöltődés vagy olyan hobbi ill. elfoglaltság amiben örömét, boldogságát leli. 
      • Pl. Ha  az igekötő  és  az  ige  között  más  szó  áll,  akkor külön írjuk  Ki lehet fejezni...de ha  nincs ott  más  szó :  Kifejezni...így,  egybe  kell írni.Ki, be, meg,  át  stb...ezek igekötők,  a  nevében  is  benne  van. Mégis sokan  nem kötik  össze.Lehülyézik  azokat,  akik szólni mernek érte....sőt,  azt  írja válaszul,     HÜJE !!! Legalább van miért  nevetni  !!  😄😅
    • Na, ezen a cikkben jól felhúzták magad. Nem volt érdemes. A cikkek csak azért születnek, mert vannak emberek, akik, azok megírásából élnek. Ennyi. Egyébként, zárójelben, a helyesírásodra jobban oda kéne figyelned! 😉
    • Javítsak Attila? Nem teszem, mert utálni fogsz, és utálom, ha utálnak. 😘
  • Tudományos kutatások* szerint akik utálják a nyelvtannácikat, azok utálják az embereket is.*Brit tudósok kutatása, 2020 - résztvevők száma: 1 db ember
  • Ha valaki hülye, azt meg kell neki mondani! Mert lehet, hogy nem tudja és akkor úgy marad. 😉 Egyébként nem mindenkit utálok, csak a többséget. 😜
  • Tudnek meselni. Intro vagyok egy olyan munkahelyen, ahol sok az extrovertalt. Sot a tobbseg. A pletyka, az askalodas hajtja oket, es ahol tudnak, ott kotnek bele a masikba es keresik a hibait, amit jol ki is veseznek hangosan. 
  • “Én kevés embert kedvelek, azokat sem annyira!“Akkor én most introvertált vagyok?? 🤪
  • Érdemes elolvasni az eredetit is, abban ugyanis szó sincs arról, hogy nyelvtannácik mind egy szálig kiállhatatlan seggarcok lennének. De hát fordítói szabadság meg whatnot.
  • Én is introvertált lennék. Hát nem is vagyok egy nagy emberbarát 😅✌
  • Na mennyire lázadoznak az okos tojások akik javítgatnak meg, hogy kötelező mindenkinek a jó helyesírás hát soha nem voltam 3-nál jobb de leszarom nem abból élek idős beteg embereket segítek jobbá tenni mindennapjait mert a sok diplomás okoskodó aki leszarja idős szüleit itt menőzik és más dolga sincs mint javítani mások helyesírását hát ennyi az enyémet ne tedd 🖕
  • Az introvertált emberek nem utálják az embereket csak a hülyéket pl akik folyton kijavítják mások hibáit azaz a nyelvtannácikat :D meg azokat. akik ilyen felkészületlen és félrevezető cikkeket írnak az introvertáltakról. Az eredeti cikk egyébként egyáltalán nem ilyen végkövetkeztetést von le.
  • Én ijenkor megkérdezem tőlle,hogy nyelvtan tanár,ha igen,akkor az iskolába okositsa a gyerekeket ne minket a facen !!😊😊😊
    • Én ilyenkor nem kérdezek meg tőle semmit,mert minek, ha ez az iskolában nem történt meg. Javítani nem tudok és nem is akarok, pláne nem a facen! 
    • Téged felesleges is lenne. Fogyatékos létedre még az is csoda, hogy írsz valahogy.
  • Akkor minek tanulunk hejjes íŕásot? Bárhogy írhatnánk bármit. Ez ugye nem vonatkozik a kűlföldiekre!
  • Szerintem pedig azok az emberek, akik utálják a mások nyelvtani hibáit, szeretik az anyanyelvüket.
    • Így  igaz ! Tiszteljük meg  magyarságunkat azzal,  hogy  helyesen  írunk .
    • Ez így igaz! Idegesítő, amikor egy magyar ember nem tud, vagy nem is akar helyesen írni! Egyébként szerintem azzal, hogy helyesen írok valakinek, legyen szó bárkiről is, megtisztelem a másik embert!
  • Michigani egyetem tanulmányát, ne húzd a magyarra. Azt nem őrizni kell, ÁPOLNI
  • manapság menő a butaság és még szeretet köntősébe is bújtatják.....hajrá tudósok ti gonosz embergyűlölők !...mer...ezek
    • Milyen jó, hogy ilyenen vitatkoztok vérmesen, és nem valami hiábavalóságon!
  • Akorénn agyon seretema zembereket ,mertnem ,hogy msásk de magam helje sirásánsem ,Hárobodok ŰFel, Halle Lulya!
  • Intovertált vagyok, és teljesen nyíltan utálom az emberek 99%-át, akár tud helyesen írni, akár nem! Ha nem, akkor még le is nézem!
  • Introvertált vagyok, de nem igaz, hogy utálom az embereket és nem szoktam a helyesírás miatt javítgatni, és ha nem bosszantanak fel még kedves is vagyok. Sokkal inkább az írása tartalmába kötök bele, ha hülyeséget beszél.
  • Azért, mert valaki ismeri a helyesírást, még nem biztos hogy tetovált.....
  • Egy: szeretem, hogy Magyar vagyok és aki nem ír helyesen, az se az anyanyelvem se engem nem tisztel.Kettő: utálom az olyan embereket, akik okosnak akarnak látszani, de ostobák. A helyesírásukon, és a megnyilvánulásukon látszik.Három: leszarom mindenki véleményét.Négy: nem vagyok se rasszista, se liberális, se szélsőjobbos. Egyformán utálok mindenkit, kivéve a családom és a barátaim. Az idegeneknek ezért még meg kell dolgozni, hogy ne utáljam... annyira...Befejezésül: nem érdekel senki véleménye rólam, lehet görgetni...
  • Borzalmasan károsak az ilyen írások. Sötét, mint az éjszaka. Alapvető logikai képessége vagy késztetése nincs arra, hogy megfelelő következtetést vonjon le. Abból, hogy valaki kijavít valakit, az következne, hogy utálja? Borzalmasan infantilis, élősködő attitűd... és ez egy férfi elvileg.
  • 9,110
    Létrejött!BeszélgetésindítóElső hozzászólás20 hozzászólásÖregmotorosElső reakció
    Ezek szerint a magyartanárok mind embergyűlölők? :D
  • Én introvertált vagyok, mégis lexarom mások nyelvtani hibáit és pláne nem idegesítenek fel és még csak nem is utálom az embereket. Ellenben az ilyen fake kutatásról írt cikkek idegesítenek, és a megíróját is rühellem.
  • Csak 2 gondolat:1.) Amikor fontos a helyesírás: Kérem elemezze az alábbi 2 példamondatot: "Egyesek rosszul érzik magukat, mások faszán."; "Egyesek rosszul érzik magukat mások faszán."2.) És amikor kevésbé: Bár nyelvében él a nemzet, nyelvével még senki sem nemzett.
  • Tiborc, ezzel nem mented fel magad és a munkatársaidat, akik már nem tudnak helyesen írni, mégis "újságírónak" hiszik magukat... Ez a szösszenet is hemzseg a hibáktól, na meg a hülyeségtől...
  • Attól még, hogy valaki introvertált, nem biztos, hogy nem kedves, csak nem annyira van oda az emberekért, mint az extrovertáltak
  • Vajon ez a cikk is tesztcéllal íródott ilyen pocsék helyesírással?Egy (ezek szerint) introvertált (de lehet, hogy csak írni tudó) olvasó.

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.