HIRDETÉS

A dániai élet 20+ vonása, amitől az embereket elkapja az irigység

    „Nem az a gazdag, akinek megvan mindene, hanem akinek nem hiányzik semmi” – tartja a híres mondás, ami egyúttal remekül leírja a skandináv országok életfilozófiáját. Dánia minden túlzás nélkül nevezhető egy mesébe illő tündérországnak, hiszen itt született a világhírű meseíró, Hans Christian Andersen és Koppenhága szívében található a régi Tivoli vidámpark, ami Walt Disney-t inspirálta egykoron, hogy létrehozza az első Disneylandet.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál kíváncsiak voltunk, hogy miért van az, hogy évek óta dobogós helyen vannak a dánok a legboldogabb nemzetek listáján, ezért elmerültünk kicsit az életükben és a kultúrájukban, hogy a saját szemünkkel is lássuk, minek köszönhető mindez. Azóta teljesen nyilvánvalóvá vált számunkra, és cikk végére valószínűleg Te is megérted.

    • A dán kormány gondoskodik az országban lakó emberek szabadidejének diverzifikálásáról. Ehhez különféle köröket, közösségi házakat, sporteseményeket és szórakoztató rendezvényeket szervez és szponzorál. Mindezt tejesen ingyen. A dánoknak lehetőségük van saját hobbiklubot alapítani, jelentkezni a polgármesteri hivatalba, valamint épületeket, termeket és pénzt igényelni a kormánytól.
    • Dániában ragaszkodnak a nemek közti egyenlőség filozófiájához, ezért a helyi nők nem félnek attól, hogy esetleg egyedül maradnak. Sőt, nagyra értékelik az önállóságot, ezért a 30-35 éves korú nőkre sem néz furcsán a társadalom, ha még nem találtak férjet maguknak. A dán nők a házasság mellett a gyermekvállalással sem sietnek – általában előbb erős és boldog családi légkört akarnak teremteni, kényelmes otthont alapítani, hogy ide születhessen majd a gyermekük, legtöbbször a 40 évhez közeledve.

    Dániai párkapcsolatok

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    • Itt igazi gyermekkultusz van. „Bármit és bármikor megtehetnek. Látta megy gyereket, aki az étteremben lefeküdt a földre és azt mondta: Anya, itt várlak. És mindenki csak mosolygott, majd folytatta az evést, miközben a gyermek a földön fekve várta az anyját, mert neki így tartotta kedve.” – mesélte egy Dániában élő olasz hölgy.
    • Dániában a legtöbb gyermeket egyéves, vagy annál fiatalabb korban küldik óvodába, ahol magasan képzett szakemberek gondoskodnak róluk, és velük kezdik elsajátítani a dán nyelv alapjait és az egyéb szociális készségeket.
    • A hideg évszakban a dánok nem bugyolálják be több réteg ruhával a gyermekeiket, mint mi. Sőt, sokszor kint hagyják őket aludni a babakocsiban a bolt előtt. Ennek a különleges nevelési stílusnak köszönhetően a gyermekeknek már egészen korai szakaszban olyan erős immunitásuk lesz, hogy a nulla fok alatti hőmérsékletben is kényelmesen elvannak sapka és kabát nélkül.

    Melegen öltözés dánia

    • Bár a dánoknak meg kell elégedniük évente 2-3 hónapnyi meleg időjárással, ez idő alatt maximálisan kihasználják a lehetőségeket. A folyamatos kirándulások mellett sokan a vidéki nyaralóikban élvezik a melegebb hónapokat, ahol egy hangulatos környezetben, például egy függőágyban ringva töltik fel magukat.
    • Dániában nincsenek kóbor kutyák és macskák. Ha valaki mégis kóbor kutyát vagy macskát lát az utcán, polgári kötelessége azonnal felhívni az erre kijelölt speciális szerveket, akik a helyszínre sietnek, és menhelyre viszik az állatot, majd igyekeznek megtalálni annak gazdáját. Ha bebizonyosodik, hogy valamelyik gazda szándékosan dobta utcára a háziállatát, akkor komoly pénzbírsággal sújtják, ezért egész egyszerűen Dániában nem éri meg rosszul bánni az állatok. Egyéb korlátozások is vannak az országban, például egy családban legfeljebb 3 kutya lehet. Úgy gondolják, hogy ennél több kutya nem praktikus, mivel a gazdáik nem tudnak megfelelő figyelmet fordítani az állatokra.
    • Itt nincsenek sebességmérő rendőrök. A helyi lakosok egyébként is szabálytisztelő emberek, ezért ritkán hajtanak például gyorsan, de ha mégis megtennék, akkor a kiépített kamerarendszer füleli ezt le és ennek alapján küldik ki nekik a bírságokat, a rendőröknek nem feladatuk az autósok sebességének mérése – az ő feladatuk a lakosok szolgálása és védése.
    • Egyébként a dániai Århus városban a jelzőlámpákon vikingek láthatók.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Dániai vikingek

    • A dánok nem kínozzák magukat diétákkal és fitneszprogramokkal. Ehelyett inkább arra koncentrálnak, hogy maximális örömet merítsenek az életből – igaz, ebbe az is beletartozik, hogy a dánok például egy szaftos steak vagy zsírban tocsogó sültkrumpli helyett inkább jóval egészségesebb ételt választanak, például lazacot, krumplipürét, majd ebéd után egy kellemes kerékpározással ütik el az időt.
    • A szupermarketek ételei finomak és megfizethetők. Egy Dániába költözött orosz hölgy például azt írja, hogy a sertéshús, a tejtermékek és a pékáruk is lényegesen olcsóbbak, mint Oroszországban, bár a banán és a tojás például drágább.

    A bejegyzés a hirdetés alatti gombbal folytatódik

2 hozzászólás

SZÓLJ HOZZÁ!


Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!