HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉrdekességekInterneten talált dolgok

21 értékes dolog, amit a szemétbe dobva találtak az emberek

A félresiklott fogyasztói társadalom napjainkban pazarlóbb, mint valaha - elfelejtettük megbecsülni a kemény munkával megszerzett javainkat. Ez a jelenség nem meglepő módon többnyire a fejlett országokat érinti, melyek lakosai sokszor teljesen önként szabadulnak meg a szinte hibátlan, számukra szükségtelenné vált holmiktól.

    HIRDETÉS

    Cikkünk hősei persze ezt cseppet sem bánják, hiszen kis keresgéléssel valódi kincsekre bukkantak a szemétben. Történeteik kapcsán pedig akaratlanul is a Grincs című film ikonikus idézete motoszkál a fejünkben: „Amit az egyik komposztol, abból a másik megkosztol. Még ha ragad is a kosztól.”

    1. 1 ,,Egy 140 centis 4K-s Samsung tévét találtam a szemétben, ami 35 dollár ráköltés után olyan lett, mint az új."


    2. 2 ,,Valaki a szemétbe dobott egy 175 dolláros (~50 ezer forint) törött csatú Skagen karórát. Az óraboltban megnézték, kiderült, hogy még csak el sincs törve, csak valószínűleg a tulajdonosa nem tudta, hogyan kell használni.”


    3. 3 ,,Találtam egy bontatlan születésnapi borítékot. Ez volt benne."


    4. 4 Ezt a tökéletes állapotú karosszéket szintén a szemetesek mellé rakva találták.


    5. 5 ,,Valaki kidobott 9 bontatlan dobozos bort a szemétbe."


    6. 6 ,,A szemétbe dobva találtam ezt a kanapét. Kicsit letakarítottam és most olyan, mint az új."


    7. 7 ,,Szilveszter éjjel sétálva találtam ezt a kidobott vázát a szemetes kukák között."


    8. 8 ,,35 paintball-fegyvert találtam a szemétben. A fele tökéletes állapotban volt, a többi csak be volt ragadva."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 ,,Valaki kidobta ezt a mosogatógépet. Az állapota alapján azt mondanám, hogy még talán sosem volt használva."


    10. 10 ,,Találtam egy kis dobozt a szemétben. A belsejében szovjet jelvények voltak."


    11. 11 ,,Ezt a bőr masszázs-fotelt a szemétbe dobva találtam."


    12. 12 ,,A kukába dobva találtam ezt a törött képernyőjű MacBook Air-t. 300 dollárért (~90 ezer forint) adtam el."


    13. 13 ,,Éjszaka sétálva találtam ezt a papagáj-szobrot, másnap reggel érte mentem és elhoztam."


    14. 14 ,,Egy kuka mellé tett dobozban találtam ezeket. Minden kozmetikum teljesen új."


    15. 15 ,,A magániskolámba nagyon sok gazdag, pazarló diák jár. Minden, ami rajtam van, azt ők dobták ki, csak úgy, mint a szekrényemben található ruhák felét.”


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    16. 16 ,,Valaki kidobta ezt a Mendini MV300 hegedűt."


    17. 17 ,,Ezt a szekrényt találtam az egyik sikátorban. Az oldalsó oszlopai márványból készültek."


    18. 18 ,,Folyamatosan nézegetem a háztömbünk melletti szemetest, mióta ezt a 400 dolláros (~120 ezer ft) Bose hangszórót találtam benne."


    19. 19 ,,Három tökéletesen működő játékkonzolt találtam a szemét között."


    20. 20 ,,Egy fiatal pár költözött el a házunkból a minap, ezt dobták a szemétbe."


    21. 21 ,,Elképesztő, hogy mit ki nem dobnak az emberek. A feleségem kerékpárt akart, és most lett neki."


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

5 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Apukám munkahelyén (szociális munkás) szoktak jó cuccokat otthagyni az emberek. Van már komplett számítógépem, 2.1-es Trust hangszóróm és ritka retro Akai hifi hangfalat is talált már.
    • Ja, szóval amit a szegényeknek adományozunk, azt a szocmunkás hazaviszi a családnak? jó tudni, a tököm se fog adományozni ilyen helyre.
      • nem minden, szociális segítségre rászoruló van abban a helyzetben, hogy van egy hangfal nélküli hifitornya, és csak akkor tud enni adni a gyerekeinek, ha a hifitoronyhoz megszerzi a hangfalat is. itt ahol én dolgozom, másfél utcányival odébb van egy szociális boltnak nevezett műintézmény. abban például úgy folyik a biznisz, hogy az adományozóktól kapott cuccokat ott árulják. mert akinek az az aktuális kínja, hogy nem bír ennivalót adni a gyereknek, az nem biztos, hogy egy egyébként sokat érő retro hangfalnak örülne a legjobban.  igenis legyünk jóhiszeműek és gondoljuk azt, hogy a hazavitt hangfal helyett odahurcolt a szociális szervezet számára egy halom lisztet-cukrot-olajat-ételkonzervet, és csomagolt még hozzá néhány csecsemőknek való nadrágpelenkát meg tisztálkodószert is.
  • Oh, ami itt megy Angliaban, arrol órákat mesélhetnék. Irom ezt arrol a legkényelmesebb borkanaperol,amit koltozeskor nem akartak magukkal vinni... :)

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.