Kínában élek, és elmondok néhány tényt erről az országról és a népéről

Szia! Júlia vagyok, és már majdnem 3 éve élek és dolgozom Kínában. Ez a távoli és számunkra sok tekintetben rejtélyes ország teljesen magával ragadott, és a kiküldetésem végleges költözéssé változott.

A Kelet olyan dolgokat mutatott meg nekem, amiket nem találsz meg az útikönyvekben, hiszen a legérdekesebbek maguk az emberek, a hagyományaik és a szokásaik. Most meghívlak benneteket egy sétára a Mennyei Királyságba. Megosztok veletek néhány érdekes tényt az életről ebben a rejtélyes országban, amiket biztosan nem tudtok.

Etnikai kisebbségek épületei Fujian tartományban.

Amikor felajánlották, hogy egy évre kiküldetésbe menjek Kínába, gondolkodás nélkül igent mondtam. Akkoriban már tanultam kínaiul, néztem videókat Kínáról, és biztos voltam benne, hogy felkészült vagyok arra, ami ott vár rám.

Az első meglepetés már a repülőtéren ért, és ez kellemes volt. Néhány nemzetközi repülőtéren találkozhatsz ivókúttal, ahonnan iható vizet szerezhetsz. Kínában tovább mentek: kiderült, hogy minden közterületen van melegvizes bojler! Tehát nemcsak vizet ihatsz, de például tésztát is főzhetsz.

Binhulu – galagonya vagy más gyümölcs karamellel borított rúdon.

A következő sokk a pályaudvaron várt rám, amikor az elektronikus vonatjegyemmel még a pályaudvar épületébe sem engedtek be. Kiderült, hogy csak akkor engednek be, ha van nálad útlevél és a nevedre szóló érvényes vonatjegy. Nehéz volt eltalálnom a vonatig, viszont így nincsenek gyanús alakok, akik aprópénzt kéregetnek.

Aztán elszabadult a pokol! Megérkeztem egy kisvárosba Közép-Kínában, és azonnal meggyőződtem róla, hogy az európai nők „kígyóbűvölőként” hatnak a kínaiakra. Például egyszer megyek egy szűk ceruzaszoknyában, és hallom a dübörgést – egy kínai leesett a biciklijéről, mert nem az útra, hanem rám figyelt. Igen, pont mint az „Egy gésa emlékiratai” című film egyik jelenetében. Akkor még csak most érkeztem, és nem szoktam hozzá, hogy Kínában az emberek másképp öltözködnek. Természetesen meg kellett barátkoznom azzal is, hogy folyamatosan fényképeztek, ráadásul gyakran titokban, engedély nélkül.

Az első év letelte után felajánlották, hogy hosszabbítsam meg a szerződésemet, és rájöttem, hogy szeretném tovább kutatni ezt a csodálatos és sokoldalú országot. Közben persze újra azt mondtam magamnak: „Ha lejár a következő év, hazamegyek”.

Ha szeretnéd megnevettetni Istent, mesélj neki a terveidről. A második évem Kínában sok változást hozott a magánéletemben: találkoztam egy férfival, akitől nem akartam elszakadni, összeházasodtunk, és ezért most a Mennyei Királyságot hívom az otthonomnak.

Még most is, 3 évnyi kínai élet után is folyamatosan új és meglepő dolgokkal találkozom, és egyre többet tanulok az országról és a lakosairól.

Az ételről

A streetfoodot itt Malatang-nak hívják.

• Sok sztereotípia kering a kínai konyháról, sokan hiszik, hogy a kínaiak bogarakat, majom-agyvelőt és ki tudja még mi mindent esznek. Ez a sztereotípia csak részben igaz, Kína hatalmas ország, és minden régiónak megvan a maga sajátos konyhája. Én a központi Honan tartományban élek, ami nem híres a gasztronómiai furcsaságairól, ezért én személyesen nem találkoztam túlságosan vad ételekkel. Azonban igaz, hogy valahol Kínában biztosan van olyan falu, ahol esznek majom-agyvelőt, kutyát, teknőst, bogarat és egyéb furcsaságokat.
• Érdekesség, hogy teknőst és bogarat még Honanban is ettem. A teknősleves hagyományos esküvői étel, a hosszú életet szimbolizálja, mivel a teknősök nagyon sokáig élnek.
• A bogarak közül a kabócák népszerűek Honanban, olajban sütik őket, ropogósak, mint a sültkrumpli, és meglepően kellemes az ízük, emlékeztet a szárított nassolnivalóinkra.

Vacsora egy kínai családban, központban a kabócák.

• Fontos megjegyezni, hogy ezek a „vad” ételek inkább különlegességeknek számítanak, a kínaiak a hétköznapokban ugyanazt eszik, mint mi: zöldségeket, halat, sertéshúst, tésztát, kenyeret és gombócokat.
• Kínai szamovár – így lehetne talán legjobban lefordítani az egyik legnépszerűbb kínai étel nevét. A lényege, hogy a társaság egy asztalhoz ül le az étteremben, amiben elektromos főzőlap van, a vendégek nyers, elkészítetlen alapanyagokat rendelnek, a pincér egy fazék forró levest hoz, és az emberek maguk főzik meg az ételt. Talán nehéz ezt ételnek nevezni, mert nincs konkrét recept, de vannak népszerű összetevők: vékonyra szeletelt bárányhús, sonka, zöldségek, tenger gyümölcsei, tofu, tészta. 3 évnyi kínai életem során sem értettem meg, hogy a kínaiak miért szeretnek fizetni olyan ételért, amit maguk főznek meg, de ez a formátum mindenhol népszerű.

Így néz ki egy „kínai szamovár”.

• Ami a legjobban meglep, az a zöldségek és az ételnek nevezett dolgok hatalmas változatossága. Itt esznek csirkelábat, facsemetéket, virágokat, különféle zöldségeket. Rengeteg zöldség neve ismeretlen számomra, és a fordítás sem sokat segít: nálunk egyszerűen nem léteznek. A kedvenc kínai zöldségem a lótuszgyökér.
• És természetesen még nem találkoztam olyan kínaival, aki a nyugati konyhát jobban szeretné a kínai konyhánál.

Az éttermi etikettről

• Mindenki tudja, hogy a kínaiak pálcikával esznek. De ha kézzel kell enni (pizzát, rákot), a kínaiak általában egyszer használatos kesztyűt viselnek. A külföldiekre, akik puszta kézzel esznek, barbárokként tekintenek.
• A szemetet gyakran a padlóra, az asztal alá dobják, főleg a vidéki területeken.
• Ha barátok együtt esznek egy étteremben, általában nem osztják el a számlát, hanem „versengenek” érte (azaz, ki fizeti az egészet).

• A középkategóriás éttermekben az evőeszközöket fóliába csomagolják, mintegy garantálva a tisztaságukat – a kibontás (azaz a használat) pedig fizetős (de nem drága, körülbelül 50 forint). A pálcikákat külön adják ingyen, és ha szeretnéd, akkor közvetlenül a tányérból vagy tálból is ehetsz, amiben az ételt kihozták. A hagyomány szerint azonban az asztalnál nem szokás egyéni adagokat rendelni, hanem a központba helyezik a „közös” tálakat, és mindenki annyit szed magának, amennyit szeretne (mint mi az ünnepi vacsoránknál). Ilyenkor mindenkinek szüksége van saját tányérra, pohárra, és lehetőség szerint egy kis tálkára a rizsnek vagy a levesnek. Ennek ellenére a kínaiak nem bíznak meg feltétlenül az éttermekben. Általában az asztalon mindig lesz egy kis forró vizes kancsó – a vendégek gyakran ezzel a forró vízzel mossák el a tányérokat és poharakat használat előtt.

A privát karaoke termek mindenütt megtalálhatók.

• Szinte minden étteremben van VIP szoba kerek asztallal 8-15 embernek: a kínaiak nem szeretnek másokkal keveredni, ha társasággal pihennek. Ezért is a karaoke (a legnépszerűbb szórakozási forma) nem egy nagy teremben zajlik színpaddal, hanem kis, hangszigetelt szobákban, egy-egy társaság számára.