HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉrdekességekInterneten talált dolgok

20 ember, aki olyan titokzatos dolgok boldog tulajdonosa, melyek célját csak nagyon kevesen ismerik

Ha másnem, gyerekkorunkban biztos, hogy mindannyian láttunk olyan régi és furcsa holmikat a szüleink és nagyszüleink házában, melyekről sejtésünk sem volt, hogy mire használhatták őket egykoron. Kiderült, hogy felnőttként sem sokkal másabb a helyzet: a világ még mindig számtalan rejtélyes meglepetést tartogat számunkra, melyek láttán néha teljesen tanácstalan az ember. Szerencsére azonban ma már létezik internet, így a közösségi oldalakon keresztül a segítőkész internetezőknek köszönhetően pillanatok alatt választ találhatunk a kérdéseinkre.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál az internetezők közösségi oldalakon megosztott „Mi ez a dolog?” című kérdéseit, hogy megosszuk veletek néhány furcsa és titokzatos tárgy célját, amit valószínűleg sosem találtunk volna ki magunktól.

    1. 1 ,,Egy 1920-as évekbeli lakás nappaliját alakítom át, és a szoba közepén találtam ezt a valamit a földön. Nem értem, hogy mi lehet.


      Válasz: ezt a gombot a szobaszerviz hívásához használták.

    2. 2 ,,1950 körül épült ház. A bal ajtó egy ruhás szekrény, de mi ez az ajtó a jobb oldalon? Egy nagyon mély tároló található mögötte."


      Válasz: ez egy kártyaasztal tároló. Régen annyira népszerű volt a kártyázás, hogy az emberek külön összecsukható asztalt vásároltak hozzá, amit aztán ilyen kis falba épített tárolóban tartottak, amikor nem használták.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS

    3. 3 ,,Skóciában láttam. Miért ragasztották ezt a kecske szarvára?"


      Válasz: ,,Korábban kecskéket tenyésztettem, és biztosra mondom, hogy azért tették rá, hogy a kecske szarva ne tudjon beleakadni a kerítésbe, amikor fejjel nekimegy."

    4. 4 ,,Sok autón látok ilyen dobozt a környéken. Mi ez?"


      Válasz: ez egy kóddal nyitható doboz, ami az autó kulcsait tárolja. A kód ismeretében az emberek használni tudják ezeket a bérbe vehető autókat.

    5. 5 ,,Mik ezek a furcsa súlyok, amik megjelentek a szállodai szobámban, miközben távol voltam?"


      Válasz: ,,Ezek mélytengeri halászathoz használt súlyok, de hogy mit keresnek a hotelszobában, azt nem tudom. Valószínűleg csak dekoráció."

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 ,,Sok villán látok ilyet. Mi a célja ennek a vastag és furcsa formájú fémnek?"


      Válasz: az ilyen villák ezen oldala késként használható.

    7. 7 ,,Ezt küldték nekem az egyetemről. Mi ez?"


      Válasz: ez egy kis eszköz, ami segít, hogy érintés nélkül nyissuk az ajtót, használjuk a liftet vagy egyéb készülékeket így a világjárvány idején.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    8. 8 ,,Egy fém kör, tele üveggolyókkal. Mire való?"


      Válasz: ilyen reflektorokat használtak régen például a vasútnál.

    9. 9 ,,2 évvel ezelőtt találtam az utcán. Körülbelül 5 napig erős fénye volt, majd elhomályosult, 3 hét után pedig teljesen kialudt."


      Válasz: ez egy törött kerékpáros lámpa.

    10. 10 ,,Az Egyesült Királyságban találtam ezt láncokkal teli fülkét egy szikla és egy vasút közelében. Van ötletetek, hogy mire használhatták?"


      Válasz: ,,Ez egy elhagyott vasúti munkásfülke, amiben a munkások a felszerelésüket és az apró szerszámokat tárolták."

    11. 11 ,,Fémdetektorral találtam egy régi templom közelében. Mi ez?"


      Válasz: ,,Nagyszerű felfedezés! Valószínűleg ez egy fénykép még a fényképészet kezdetéről, amikor a képeket fémlemezekre készítették. Úgy tudom, hogy az 1850-es években használtak ilyet."

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12 ,,Egy komód, aminek a fiókjainak nincs oldalfaluk. Mire való?"


      Válasz: ez valószínűleg egy művész fiókos szekrénye, amiben a rajzokat és építészeti terveket tárolta.

    13. 13 ,,A folyóban találtam ezt a könnyűfém tárgyat. Még a Google sem tudja, hogy mi lehet."


      Válasz: régen így nézett ki a kisbabák rágókája.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    14. 14 ,,Otthon találtam. Olyan, mint egy konzervnyitó, de nem tudta kinyitni. Mi lehet?"

      bcf89d5d5fa7946c5e9886f055

      Válasz: ez egy kézi gyűrűvágó. Ha a gyűrű rászorul az ujjunkra, ez az eszköz elektromos szerszámok használata nélkül levágja.

    15. 15 ,,Ónból készült miniatűr karácsonyi díszek. Minek ilyen?"


      Válasz: ezeket régen a karácsonyi pudingba rejtették a szülők, és a gyerekek nagyon örültek, amikor megtalálták őket.

    16. 16 ,,Egy játszótéren láttam. Mi a funkciója ennek a résznek? Azon kívül, hogy feküdni lehet rajta."


      Válasz: ezt a fogyatékkal élő gyermekek számára készítették. Első pillantásra nem tűnik olyan érdekesnek, de képzeld el, milyen érdekes egy olyan gyermek számára, aki valószínűleg soha nem fog tudni magától felmászni egy játszótéri mászókára.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    17. 17 ,,Az egyik barátom találta egy boltban. Olyan, mint egy szerszámöv, de nem tudjuk, hogy mi lehet."


      Válasz: ez egy zászlótartó öv. Főleg felvonulásokon használják a zászlótartó emberek, akik a százló rúdját a középső nagy lyukba állítják, hogy könnyebb legyen cipelni azt.

    18. 18 ,,Ilyen furcsa üvegekre bukkantam egy garázsvásáron. Olyanok, mintha valamilyen kilincsek lennének."


      Válasz: ezek kristály késtartók. Az étkezőasztalra kell tenni őket, majd egyszerűen rájuk tenni a kést, amik így nem érnek az abroszhoz és a tányér szélén sem zavarnak bennünket.

    19. 19 ,,Furcsa kerámiaedény, lyukkal az oldalán. Mire való?"


      Válasz: ,,Önts bele forróvizet és tedd a takaród alá. Ez egy porcelán ágymelegítő."

    20. 20 ,,Úgy néz ki, mint egy ugrálókötél, csak tüskékkel a fogantyúkon. Miért van rá szükség?"


      Válasz: ,,Ez a dolog megmentheti az életedet egy téli jéghorgászat alkalmával. Vezesd át a zsinórt a kabátod ujjain, a tüskék pedig azért vannak rajta, hogy át tudd ütni a jeget, ha beesnél alá."

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

3 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Megnézném, amint az utolsó fotón látható eszközzel valaki átüt egy 20 centis jégpáncélt alulról. :) Valójában ha beszakad alattad a jég, azokkal a fogantyús tüskékkel ki tudsz kapaszkodni a lékből.

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.