16 dolog, ami a spanyolok számára teljesen hétköznapinak számít, de a világ többi részén nem

Valószínűleg még azok is hallottak a sziesztáról, a hangoskodásukról, vagy a folyamatos késésükről mindenhonnan, akik egyébként még soha nem jártak Spanyolországban. A spanyolok azonban ennél jóval furcsábbak: leszedik a héjat az összes létező gyümölcsről, és a szemetet sokszor közvetlenül a padlóra dobják.

Gondosan átolvastuk a Spanyolországban élő emberek blogjait, hogy összeállíthassunk nektek egy rövid listát azokról a dolgokról, amikre mindenképpen fel kell készülnünk, ha esetleg egy spanyolországi utazást tervezünk.


  1. 1 Séta nedves hajjal


    A spanyolok úgy döntöttek, hogy nem lefekvés előtt, hanem reggel munkába és iskolába indulás előtt mossák meg a hajukat. Ilyenkor nem is nagyon foglalkoznak hajszárítással, mivel a reggeli utazással töltött idő éppen elegendő rá, hogy megszáradjon a hajuk, mire elérik az úti céljukat.

  2. 2 Melléknevek ismétlése

    Míg a világ többi országában élő emberek általában azt mondják: „ez egy nagyon szép lány”, addig a spanyolok azt mondják: „ez egy gyönyörű, gyönyörű, gyönyörű lány”. Azért ismétlik a mellékneveket, hogy a beszédük érzelmesebb jellegű legyen.

  3. 3 Gyerekekkel kocsmázás


    Spanyolországban teljesen általánosnak tartják, hogy az egész családdal járnak kocsmázni az emberek. Még késő este vagy akár éjszaka is találkozhatunk gyerekekkel érkező emberekkel a kocsmákban.

  4. 4 Minden gyümölcsöt meghámoznak

    Gyumolcshamozas
    pixabay

    Spanyolországban nemcsak a narancsot, a citromot és mondjuk az ananászt hámozzák, de tulajdonképpen minden gyümölcsöt: még az almát és az őszibarackot is. Ennek a furcsa szokásnak egészen egyszerű magyarázata van: a vidéki lakosok nem mindig fértek hozzá tiszta vízhez, így a baktériumok elleni védelem érdekében kénytelenek voltak leszedni a héjat minden gyümölcsről.

  5. 5 Egyenlő arányban elosztott számla

    Egy étteremben vagy kávézóban azért fizetünk, amit elfogyasztottunk. Legalábbis a világ többi részén így működik, de a spanyolok másképp gondolkoznak: ők ha egy baráti társasággal mennek el valahová, mindig egyenlő arányban osztják meg egymást között a számlát, függetlenül attól, hogy ki-mit és mennyiért rendelt.

  6. 6 Félórás kávészünetek


    A sziesztáról és a két órás vacsorázásukról mindenki hallott már legendát, de azt is illik tudni, hogy a spanyolok nem igazán szeretnek dolgozni. Máskülönben mivel magyarázhatnánk például a félórás kávészüneteiket? A spanyolok ráadásul minden nap 11 órakor elhagyják a munkahelyüket, hogy bárokba és étterembe menjenek a barátaikkal.

  7. 7 Alkoholvásárláskor nem kérnek személyit

    Sok országban, beleértve az Egyesült Államokat vagy mondjuk Magyarországot, az éber eladók mindenkitől elkérik a személyit alkoholvásárláskor, akik gyanúsan fiatalnak tűnnek. Spanyolországban 99,9%-os valószínűséggel azonban ez nem történik meg. Ugyanez igaz cigarettavásárláskor.

  8. 8 Közvetlenül a padlóra dobott szemét


    Ugye Te is sietve szeded fel, ha mondjuk egy szalvétát vagy egy fogpiszkálót a földre ejtesz egy étteremben? Spanyolországban a helyiek nem foglalkoznak ilyenekkel, sőt, sokszor szándékosan a földre dobják a szemetet, mivel úgy ítélik meg, hogy onnan könnyebb összegyűjteni.

REAGÁLJ A TARTALOMRA EMOJIVAL!

3
Ez igen!
1
Nem tetszik!
5
Vicces
3
Imádnivaló
14
Meglepő
3
Szomorú
2
Bosszantó

SZÓLJ HOZZÁ!



3 comments

  • Szia, guest

Hozzászólások

Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!