15 izgalmas tény a múltból, amiről sosem hallhattunk a történelemórákon

A történelem telis-tele van izgalmas eseményekkel, melyek túlnyomó részét ugyan megtanították nekünk a töriórán, de a szűk tanterv miatt bizony számos olyan izgalmas érdekesség is maradt, melyre sajnos nem jutott idő. Az alábbi listán ezek közül gyűjtöttünk össze néhány igazán érdekfeszítő történést, mellyel bizony nem árt tisztában lenni.


  1. 1 Albert Einstein majdnem Izrael miniszterelnöke lett.


    1952. november 17-én Izrael miniszterelnöke hivatalosan is felajánlotta Izrael elnökségét Albert Einsteinnek. A fizikus visszautasította az ajánlatot, mondván, hogy nem rendelkezik a pozíció betöltéséhez szükséges ismeretekkel.

  2. 2 Tutanhamon szülei testvérek voltak.


    A legfrissebb DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy Tutanhamon fáraó olyan súlyos egészségügyi problémákkal küzdött, mint a malária és a csontbetegség. A DNS-vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy ezek a betegségek kétségkívül annak az egyenes következményei, hogy a fáraó szülei testvérei voltak.

  3. 3 A 30-as években az emberek liszteszsákokban járkáltak.

    wikipedia

    Az 1930-as években olyan súlyos volt a gazdasági válság az Egyesült Államokban, hogy az embereknek nem volt pénzük ruhára költeni. Hogy mégse járjanak meztelenül, a megmaradt liszteszsákokat alakították át, hogy ruhát készítsenek belőle maguknak és családjukat, illetve hogy a már meglévőket ,,foltozgassák".

  4. 4 A világ legnagyobb madara.


    Argentavis magnificens - így hívják azt a madarat, melynek fosszilis maradványait 1979-ben találták meg, Argentínában. A tudósok kimutatták, hogy a madár körülbelül 6 millió évvel ezelőtt élhetett, szárny-fesztávolsága 6 és 8 méter közötti lehetett, míg a madár teste pedig valamivel több, mint 2 méteres volt.

  5. 5 A különös SOS üzenet.


    1948-ban számos hajó kapott rejtélyes SOS üzeneteket Malajzia partjainál. Az üzenetek egy SS Ourang Medan névre hallgató holland hajóról érkeztek, és így hangoztak: ,,Minden tiszt, beleértve a kapitányt is, halott. Valószínűleg a teljes legénység is meghalt... Haldoklom."

    Amikor egy felderítő csapat végül a hajó nyomába eredt, megtalálták az SS Ourang Medan-t, melynek - ahogy az üzenetben is állt - minden utasa halott volt. Az igazán furcsa az, hogy az emberek úgy haltak meg, mintha a pillanat tört része alatt fagytak volna meg. Még a fedélzeten lévő kutyára is ilyen pózban találtak rá. A legfélelmetesebb az egészben, hogy az emberek testén semmilyen sérülést sem találtak.

  6. 6 Az ok, amiért ujjlenyomatos azonosítást használunk.


    Ez a két férfi az oka annak, hogy az emberiség használni kezdte az ujjlenyomatos azonosítás. A két férfinek ugyanaz volt a neve, és elítélésük után ugyanabba a börtönbe kellett bevonulniuk. A férfiak egyébként még soha nem találkoztak egymással, és mivel annyira hasonlítottak egymásra, hogy a börtönőrök nem tudták egyértelműen megkülönböztetni őket, ezért kénytelenek voltak a történelem során először, ujjlenyomatos azonosítást alkalmazni.

  7. 7 Hivatásos ébresztők.


    Az ébresztőóra feltalálása előtt hivatásos ébresztőket alkalmaztak arra, hogy időben felkeljenek az emberek. Az ilyen "ébresztők" dolga az volt, hogy a megadott időben megjelenjenek az ügyfél háza előtt és fütyüléssel, kopogással, vagy ordibálással felkeltsék őt.

  8. 8 Fájdalmas ázsiai szépség.


    Nem is olyan régen úgy tartották Kínában, hogy az a szép, ha egy nőnek minél kisebb a lábfeje. A nők éppen ezért szorosan bekötözték a lábukat még gyerek korukban, hogy ne tudjon növekedni a lábfejük. Ennek következményében a lábuk hihetetlen módon eldeformálódott.

REAGÁLJ A TARTALOMRA EMOJIVAL!

0
Ez igen!
0
Nem tetszik!
0
Vicces
0
Imádnivaló
0
Meglepő
0
Szomorú
0
Bosszantó

SZÓLJ HOZZÁ!



Hozzászólások

Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!