HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉrdekességekInterneten talált dolgok

14 nagyon furcsa tárgy, amiről az internetnek köszönhetően derült ki, hogy micsoda

Mindannyian szeretnénk ismerni és megérteni a minket körülvevő világot, ezért különösen nagy sokként tud érni, amikor valami olyan dologgal találkozunk, amiről azt sem tudjuk eldönteni, hogy micsoda. Szerencsére azonban az internet korában élünk, ahol már pár kattintással segítséget kérhetünk a profi szakértőkről, akik pillanatok alatt képesek megoldani még a legnagyobb rejtélyeket is.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most 14 embert gyűjtöttünk össze, akik nem igazán értették, hogy milyen rejtélyes furcsaságra bukkantak, ezért feltöltöttek róla egy képet a netre, és hagyták, hogy az internetezők fejtsék meg helyettük.

    1. 1 ,,Ez valami régi közlekedési lámpa?"

      internet 1

      Válasz: ez egy LiDAR nevű lézer szenzoros rendszer, amit az Ouster nevű cég fejlesztett. Valószínűleg emberek kereséséhez, vagy objektumok figyeléséhez használják, mivel a sötétben is mindent érzékel.

    2. 2 ,,Olyan, mint egy szék, aminek hiányzik a teteje."

      internet 2

      Válasz: ez nem egy törött szék, hanem egy virágcserép-tartó.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 ,,Gondolkoztatok már azon, hogy néhány csészének és pohárnak miért van ilyen bemélyedés az alján?"

      internet 3

      Válasz: azért van rajtuk ilyen, hogy a mosogatógépben történő mosáskor el tudjon folyni a rajtuk megállt víz.

    4. 4 ,,Mire használják ezeket az építményeket a repülőtereken?"

      internet 4

      Válasz: itt tesztelik a repülőgépek motorját és a vezérsíkokat, mielőtt a levegőbe repülnének a gépek.

    5. 5 ,,Nem először látok ilyen vízzel teli zacskókat, bennük egy pénzérmével. Mire szolgálnak ezek?"

      internet 6

      Válasz: elvileg távol tartják a legyeket, de teljesen hatástalan. Viszont sok ember még ma is hisz benne.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 ,,Tudja valaki, hogy mi ez a furcsa dolog, amit a kocsimban hagytak?"

      internet 7

      Válasz: ez egy speciális kulcs, amivel a riasztó beindítása nélkül nyitható ki a kocsi ajtaja. Ha ilyet találunk, azonnal hívni kell a rendőrséget.

    7. 7 ,,Mi a funkciója ennek a kábellel ellátott pirulának?"

      internet 15

      Válasz: valójában ez egy intim játék, ami rezegni kezd, hogy ha fülhallgató csatlakozóba dugjuk.

    8. 8 ,,Matricának tűnnek, de nem ragadnak."

      internet 8

      Válasz: ezeket transfer-eknek hívják. Ki kell vágni őket és utána bármilyen anyagra rögzíthetjük akril fedőfesték segítségével. Díszítésekhez szoktak ilyet használni.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 Mi ez a hatalmas fegyver a rendőrnél az egyetememen?

      internet 9

      Válasz: bármilyen ijesztő is, ez "csak" egy könnygázgránát kilövéséhez használt fegyver.

    10. 10 ,,Miért tárolták ezeket a fadarabokat az emberek?"

      internet 10

      Válasz: a régi nyomdákban használtak ilyet a szavak és bekezdések elválasztására. Olyanok voltak, mint ma a szóköz vagy az enter.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    11. 11 ,,Mire való ez a furcsa dolog az asztal alján?"

      internet 11

      Válasz: ez egy régi késhegyező.

    12. 12 ,,Mi ez a furcsa gép, amit a Szívek szállodája című sorozatban láttam?"

      cosas explicadas por internet www.laguiadelvaron 3 730x548

      Válasz: ez egy mérleg.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    13. 13 ,,Miért vannak a tetőn ilyen négyszögek?"

      internet 13

      Válasz: ezek kisméretű plexiüveg nyílások, amik a természetes fény bejutását szolgálják.

    14. 14 ,,Ilyen apró golyók jelentek meg a szekrényemben. Veszélyesek?"

      internet 14

      Válasz: a termeszek hagynak ilyen ürüléket maguk után, ilyen esetben azonnal profi rovarirtóhoz kell fordulni.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

9 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.