HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

14 hihetetlennek tűnő tény az emberi testről, ami ennek ellenére bizonyítottan igaz

    Az emberi test olyan, mint egy bonyolult és végeláthatatlan kémiai laboratórium, ahol minden szigorú törvények és előírások szerint történik. Bármilyen hihetetlen is azonban, még most, 2020 végén is vannak olyan folyamatok és jelenségek az emberi testben, melyeket nem sikerült teljesen – vagy semennyire – megfejtenie a tudománynak.

    HIRDETÉS

    Időről-időre azért történnek nagy és érdekes felfedezések vele kapcsolatban, olykor pedig olyan józan ész határait feszegető tudományos tényekre derül fény, mint a most következők…🧐

    Gerinc hosszúsága reggel és este

    • A gerincünk kb. 1-2 cm-rel hosszabb reggelente, amikor felébredünk, mint este, lefekvéskor. Ennek oka, hogy a nap folyamán a gravitáció hatására a csigolyák közötti porcok összepréselődnek, éjszaka, nyugalmi állapotban pedig újra felveszik eredeti méretüket.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Emberi test szívverése

    • Egy felnőtt ember szíve percenként 60–80-szor, naponta 100 ezerszer, évente 30 milliószor, egy élete során (70 évvel számolva) pedig 2,5 milliárdszor dobban. Ugyanakkor a szív dobbanásai közötti szünetek eltérő ciklusban történnek – ennek következtében pedig kijelenthetjük, hogy egy átlagos ember élete során (70 évvel számolva) 20 évet tulajdonképpen nyugalmi állapotban tölt. Létezik egy weboldal, melyen kiszámolhatjuk, hogy körülbelül hányat dobbant a szívünk születésünk óta

    Egyedi nyelv fül és ujjlenyomat

    • Tudjuk jól, hogy minden ember egyedi – ezt pedig nem csak az ujjlenyomataink támasztják alá, de például a fülünk formája és a nyelvünk formája illetve szerkezete is. Ezek az ujjlenyomathoz hasonlóan ugyanis minden embernél eltérőek.

    Emberi szív a Földön és az űrben

    • A NASA tudósai megfigyelték, hogy súlytalan állapotban az emberi szív veszít az izomtömegéből, csökkenti a térfogatát és megváltoztatja az alakját. Ehhez a NASA kardiológusai 12 űrhajós szívét tanulmányozták, akik a Nemzetközi Űrállomáson dolgoztak. Az űrhajósok szíveinek 6 hónapba telt, miután a Földre visszatérve ismét felvették régi formájukat.
    • A szívverésünk képes felvenni az általunk hallgatott zenék ritmusát. Az emberi szív – terheléstől függően – 60-200 dobbanás/percre képes, a legnépszerűbb zenék üteme pedig nem a nyugalmi pulzusszámmal egyenlő, hanem annál kissé magasabb: 120-130 bpm. Épp ezért pedig megfigyelhetjük, hogyha nyugalmi állapotban, például a számítógép előtt ülve elkezdjük hallgatni kedvenc zenéinket, előbb-utóbb a szívritmusunk is alkalmazkodni kezd a hallgatott zenék ritmusához.

    Kávéhőmérséklet

    • Tudósok kimutatták, hogy az általunk elfogyasztott ételek és ízének megítélése nagyban függ azok hőmérsékletétől. Ez különösen a savanykás és keserű ízek – így például a kávé – esetében igaz, amikor is egy forró kávét sokkal kevésbé tartunk keserűnek, mint egy kihűlt, szoba-hőmérsékletű kávét.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.