HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

10 szokás, ami a múltban még normálisnak számított, de ma már mindenki undorítónak és betegnek tart

    Az emberiség, a technika, és az orvostudomány folyamatosan fejlődik – ezért pedig nem lehetünk elég hálásak. Néhány évszázaddal ezelőtt az orvosok még lyukat fúrtak volna a fejünkbe a gonosz szellemek elűzése végett, az apákat pedig törvény hatalmazta fel, hogy megöljék a lányuk szeretőjét, ha az intim kapcsolatba próbál kerülni vele a házasság előtt.

    HIRDETÉS

    Szóval ezek még teljesen más világok voltak, és szerencsére örökre elmúltak. A Liked.hu-nál azonban úgy véljük, hogy ettől függetlenül nem árt, ha tudjuk, milyen bizarr és furcsa dolgokat tartottak teljesen normálisnak az őseink.

    1. 10 Több ezer évvel ezelőtt a nők ólmot és ként használtak a hajfestéshez. Aztán ment a csodálkozás, hogy miért lettek kopaszok és betegek.


    2. 9 A nők már a múltban is próbálták növelni a mellméretüket.


      Különböző krémeket, például kókuszdióolajat használtak – bár nem volt sok hatása. Az első mellplasztikai műtétet 1895-ben végezték, amikor egy nőnek a melléből eltávolított daganat után mindkét mellét újra egyforma méretűvé akarták tenni. Ehhez üveggolyókat, őrölt gumit és néhány egyéb másik alapanyagot használtak.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 8 Az állati ürüléket régen orvosi célokra használták – például fogamzásgátlásra, orrvérzés elállítására, és egyéb speciális kezelésekre.


    4. 7 Az orvosok lyukakat fúrtak a betegeik koponyájába, hogy így űzzék ki belőlük a „gonosz szellemeket”, mivel ezeket tartották számos betegség okának.


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    5. 6 Az ókori rómaiak idején megtiltották a nők számára a sírást a temetéseken, mert előtte gyakran „profi sírókat” használtak, hogy még tekintélyesebb és fontosabb személynek tűnjön az elhunyt.


    6. 5 Az apákat törvény hatalmazta fel, hogy megöljék a lányuk szeretőjét, ha az intim kapcsolatba akar kerülni vele a házasság előtt.


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

6 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • A fokhagymás terhességi tesztet hogy a fenébe találták ki?  Közös wc,még csak csak,de a közös szivacs!
  • "az apákat pedig törvény hatalmazta fel, hogy megöljék a lányuk szeretőjét, ha az intim kapcsolatba próbál kerülni vele a házasság előtt."Haha, ezt ideje lenne újra bevezetni.

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.