Mennyire őrült idők lehettek ezek.
A középkor, amely a 5. század végén kezdődött és ezer éven át tartott, bővelkedett a furcsa szokásokban és hiedelmekben.
Nehéz elképzelni, hogy egykor a temetőkben pezsgő kereskedelem folyt, az emberi csontokból díszes lámpásokat faragtak, a csíkos ruházatot pedig ördögi jelképnek tartották. Az orvoslás terén is bőségesen akadtak furcsaságok, hiszen a legkülönfélébb anyagoknak és tárgyaknak is tulajdonítottak gyógyító erőt.
5. Közösségi tér a temető?
A középkori temetők az egyházhoz tartoztak, és adómentesek voltak. Ez vonzotta a kisebb kereskedőket, akik nappal élénk kereskedelmet folytattak a sírok között: bort, sört árultak, sőt kenyeret is sütöttek.
A sírok közelsége nem zavarta a vásárlókat, akik úgy vélték, hogy a frissen sült kenyérnek gyógyító ereje van. A csontokat időről időre kiásták a sírokból, és osszáriumokban tárolták, de ez sem tántorította el a vevőket.
Éjszaka egészen más hangulat jellemezte a temetőket. A szerelmi szolgáltatásokat nyújtó nők itt keresték a megélhetésüket, adómentesen. A templom védelmét élvezték a hajléktalanok és koldusok is, akiket a társadalom kirekesztett, de a holtak között menedéket találtak. A világi hatalom nem merészkedett be a temetőkerítésen belülre, így a szegényeket nem zavarta senki.
A temetők ideális helyszínei voltak a baráti összejöveteleknek, ahol bort ittak és kockáztak. Randevúkat is szerveztek ide, sőt párbajokat is vívtak. Párizsban a "Paradicsomkert" néven ismert temető volt a legkedveltebb a lakosság körében.
A sétálók könyvárusok, ágyneműárusok és textilkereskedők portékáit bámulhatták. A középkori és kora újkori keresztényeket nem zavarta a talajból áradó bűz, még a legkeményebb fagyok idején sem.
4. A "gonosz keleti" találmány
Manapság a villa nélkül enni illetlenségnek számít. A középkori Európában azonban az egyház elítélte a villa használatát. A templomokban és kolostorokban a papok arra tanították a népet, hogy a villa az ördög szerszáma, a gonosz erők találmánya.
Az első villák kétágúak voltak, és a 5-6. században jelentek meg a Közel-Keleten. Innen Bizáncba, majd Itáliába jutottak el.
Először 1004 nyarán, Velence városában láthattak villát a helyiek, Giovanni Orseolo doge fiának és a bizánci hercegnőnek, Máriának a menyegzői lakomáján.
A hercegnő aranyból készült, kétágú evőeszközt használt, amit magával hozott a hozományában. Ez rendkívül megdöbbentette és megbotránkoztatta a vendégeket. A papok azonnal sátáni eszköznek kiáltották ki a furcsa tárgyat, és amikor a hercegnő három évvel a menyegző után betegségben meghalt, isteni büntetésnek tartották a halálát.
3. Kedves csontok
A középkorban a száraz maradványokat egy különleges helyen, az osszáriumban (csontház) tárolták. A temetőkben korlátozott volt a hely, ezért ki kellett venni a csontokat, és kápolnában tárolni őket, hogy újabb elhunytnak legyen hely.
Az osszáriumokat általában templomok mellé építették. A leghíresebb osszáriumok a következők:
- Csehországban (Sedlec osszáriuma)
- Olaszországban (Santa Maria della Concezione, Róma)
- Portugáliában (Csontkápolna, Évora)
- Görögországban (Athosz-hegyi osszárium)
- Franciaországban (párizsi katakombák)
A templomokban, a rosszul lefektetett padló alatt és a temetőkben állandóan mozgatták a porladó maradványokat és a már kiszáradt csontokat. Emiatt a temetkezési helyeken elviselhetetlen szag terjengett, és a fertőzés veszélye is fennállt.
Néha az emberi csontok díszítőanyagként is szolgáltak. A prágai Sedlec osszáriuma, amely 80 km-re található Prágától, gazdagon díszített csontból készült ikonosztázzal, keresztelőmedencékkel és vázákkal büszkélkedhet.
A mennyezeten egy óriási csillár lóg, amelynek elkészítéséhez a híres fafaragó, František Rintal szinte egy komplett emberi csontvázat felhasznált.
2. Megfizethető fertőtlenítőszer
Napjainkban a vizeletterápia nagyon elutasítják, de a középkorban ezzel a folyadékkal kezelték a sebeket, az állatharapásokat és a fekélyeket.
VIII. Henrik király sebésze, Thomas Vicary a katonák harci sebeit is vizelettel törölte, hogy megakadályozza a fertőzés terjedését. Más orvosok ezt a megfizethető szert a bubópestis kezelésére is ajánlották.
A 14. században a járvány idején a betegeket ebben a folyadékban fürdették, abban a reményben, hogy ezzel megtisztítják őket a kórtól. A nemes hölgyek pedig az arcukat mosták vele, mert azt hitték, hogy a bőrük ettől megpuhul és megfiatalodik.
1. A csíkos ruha tiltott volt
A vidám csíkok ma is divatosak, de a 12-13. században az ilyen ruházat komoly problémákat okozhatott viselőjének.
Számos korabeli forrás tanúskodik róla, hogy a csíkos ruhadarabokat a társadalom törvényellenesnek tartotta - csak a hóhérok és a szerelmi szolgáltatásokat nyújtó nők hordtak ilyen ruhát.
Törvény vagy szokás előírta, hogy a csíkos ruhadarabokat a társadalom szélén élők viseljék - a leprabetegek, a fogyatékkal élők, az eretnekek, az elítéltek, valamint a bohócok és a zsonglőrök.
A nem megfelelő öltözködésért súlyosan megbüntethették az embereket: 1310-ben Rouenben egy cipészt halálra ítéltek, miután csíkos ruhában kapták el. Michel Pastoureau "Az ördögi ruha: A csíkok és a csíkos szövetek története" című könyvében két lehetséges okot is említ a csíkos ruha elutasítására:
- A "Ne viselj kétféle anyagból készült ruhát" bibliai idézet félreértelmezése az egyház részéről;
- A rossz látás szürkületben.
A középkori emberek nehezen különböztették meg a csíkos ruhát viselőket a szürkületben, mert a csíkok elhomályosították a test és a háttér közötti kontrasztot. Ezért mindig nagyon gyanakodtak ezekre az emberekre, hogy esetleg szándékosan akarnak észrevétlenek maradni, gonosz szándékot tulajdonítottak nekik, és ezért megbüntették őket.
Ezt a mechanizmust egyébként a zebrák sikeresen fordították a maguk javára: a csíkoknak köszönhetően kevésbé észrevehetőek a legyek számára.
A középkori szokások furcsának és megdöbbentőnek tűnnek a modern ember számára, de talán a jövő generációi már minket is nevetségesnek és furcsának fognak tartani.
