Mit találtak a tudósok a jemeni „Pokol feneketlen kútjában”, és miért kerülik el a helyiek?

A jemeni Al-Mahra kősivatagban található egy mély gödör, amely ősidők óta rossz hírnévnek örvend a helyiek körében. A beduinok elkerülik ezt a helyet, a kőkutat feneketlennek nevezik, és félnek a benne lakó dzsinnektől.

Úgy tartják, hogy ezek a dzsinnek szerencsétlenséget hoznak azokra, akik túl közel merészkednek a szakadék széléhez. A helyi dialektusban a hely neve Barhout, ami azt jelenti, hogy „A pokol kútja”.

Hírhedtségét erősíti a mélységből áradó bűz is. A félénk beduinok szerint ez a bűz nem más, mint a dzsinnek büdös lehelete. Ennek a kellemetlen szagnak köszönhetően senki sem mer a gödör széléhez közelíteni. Itt nincsenek fotók turistákról, akik a szakadékba lógatott lábbal ülnek, ahogyan azt a bátor vállalkozók teszik a türkmenisztáni Darvaza faluban található Pokol kapujánál.

Valószínűleg a turisták és a kalandorok soha nem fogják kedvelni ezt a helyet. Túl sötétnek tűnik, és egyáltalán nem tűnik érdekesnek vagy Instagram-kompatibilisnek. Persze van egy „de”, sőt, nem is egy.

A Barhout ősi története – mire volt jó a büdös gödör?

Kiderül, hogy a Barhoutnak saját története van, amely évezredekig nyúlik vissza. Meglepő, hogy 2021-ig nem akadt egyetlen kalandor sem, aki azt állította volna, hogy járt ebben a szakadékban, és nem volt egyetlen fénykép sem, amely tanúsítaná, hogy végre emberi láb lépett oda.

Pontosabban élő ember lába, mert a bűzös gödörbe vetett halálraítéltek, a bűnösnek talált szerencsétlenek, miután a mélybe zuhantak, már nem tudtak volna beszámolni az ottani élményeikről. Pontosan erre a célra szolgált a jemeni „pokol kútja” sok-sok évvel ezelőtt.

Miért ijedtek meg az első expedíció tagjai, milyen „furcsa dolgokat” láttak, és miért távoztak anélkül, hogy dokumentálták volna a „pokol kútja” belsejében történteket?

Az első bátor csapat, amelyik úgy döntött, hogy leereszkedik a pokol mélyére, geológusokból állt, Salah Babkair vezetésével. Ezek a fickók még jobban összezavarták a közvéleményt. Sietve elhagyták ugyanis a kutatási helyszínt, miután leereszkedtek 60 méter mélységre. Úgy tűnik, ez a hely ugyanolyan visszataszító, mint az etiópiai Gaet’ale rothadó tava.

Babkair zavartan a pokolra emlékeztető szagra és a belsejében „történő furcsa dolgokra” hivatkozott. A geológusoktól sem sikerült ennél pontosabb információkat szerezni.

A második próbálkozás – Hogy utasították maguk mögé a geológusokat a barlangkutatók, és tettek lenyűgöző felfedezést

A következő alkalommal egy csapat elszánt ománi barlangkutató merészkedett le a Barhoutba. A csapat egyre mélyebbre és mélyebbre ereszkedett, remegő térdekkel, de a felfedezés ellenállhatatlan vágya ezúttal felülkerekedett. Nyolc bátor ember volt, őket Mohammed al-Kindi, a Német Műszaki Egyetem geológiaprofesszora vezette és bátorította. Biztosan még most is ünneplik, milyen fontos bravúrt hajtottak végre.

A feneketlen lyuk nem bizonyult feneketlennek. A lyuk mélysége mindössze 112 méter. A hasadék alján számos folyó és patak folyik. Ezek járultak hozzá a lyuk belsejében évszázadok óta zajló folyamatokhoz, emberi beavatkozás nélkül. A víz egyébként meglepően tisztának bizonyult. A expedícióvezető elmondása alapján egy egész üveg vizet merítettek és ittak belőle. Sem szarvuk, sem fülük, sem ormányuk nem nőtt tőle. Ellenkezőleg, energiát és erőt éreztek.

A kellemetlen szag forrása

A barlangkutatók csapatának sikerült azonosítania a kellemetlen szag forrását is. A barlang alján számos elpusztult madarat és állatot találtak, és nem lehet tudni, hogy mi büdösebb: az állati tetemek vagy a denevérek és madarak ürüléke, amelyek egy méter vastag rétegben borítják a Gomantong barlang padlóját. Valószínűleg gondatlanságból kerültek ide, és nem tudtak kijutni. Ez okozza a kellemetlen szagot, a dzsinneknek semmi közük hozzá.

A kút alján kígyók várakoztak a szerencsétlen felfedezőkre, de az ember túl „nagy falatnak” bizonyult számukra. Ezért a barlangi lények nem tettek kárt a kíváncsi kutatókban.

Mohammed al-Kindi elmondása alapján a kút alján lévő kígyók meglehetősen szerénynek és félénknek bizonyultak. Barátságosnak mondani őket azért persze túlzás lenne. Egyáltalán nem akartak az emberek közelébe menni, és inkább a sarkokba húzódtak.

Az élőlényeken kívül a tudósoknak sikerült növény-, mikroorganizmus- és egyéb „emléktárgyakat” is gyűjteniük.

A büdös kút legkellemesebb meglepetése – a beduinok továbbra is félhetnek

A Barhout fenekén a kutatók ősi, évszázadok óta egymással szemben növő cseppköveket és állócseppköveket fedeztek fel. Ezeket eddig még egyetlen emberi kéz sem érintette. Méretük változó, a aprótól a hatalmasig terjed. A képződmények sárkányfogakra emlékeztetnek, és barna színűek.

Ezt a leletet is dokumentálták és fényképezték, de a meglepetések itt nem értek véget. Al-Kindi csapata a víz és a kalcium-karbonát kölcsönhatása révén keletkezett, színpompás barlangi gyöngyöket is talált, amelyek a legszebb és legmeglepőbb felfedezésnek bizonyultak. A gyöngyök színei között a sárga, a zöld és a barna dominál.

A tudósok rengeteg érdekes mintát gyűjtöttek további vizsgálatok céljából, és boldogan távoztak a „pokol kútjából”, miután szóvá tették, hogy a beduinok talán egy kissé túlságosan babonásak. Válaszul a helyi lakosok hajthatatlanul ragaszkodtak a gonosz, büdös dzsinnekben és a „pokol kútja” átkában való hitükhöz, hangsúlyozva, hogy nekik már így is elég gondjuk van, és semmilyen gyöngy nem csábítja őket a barlang fenekére. Ezzel lezártnak tekintették a beszélgetést.

Te bemerészkednél a színes gyöngyökért, tudván, hogy a „pokol kútja” kellemetlenül büdös, de semmilyen veszélyt nem jelent? Milyen lenyűgöző helyeket volt szerencséd eddig meglátogatni az életedben? Oszd meg tapasztalataidat és fotóidat a kommentekben!