Az észak-amerikai apacs indiánok sok száz éven keresztül egyedi, hajlított fákat hoztak létre szerte Észak-Amerikában. Olyan sok fát deformáltak el, hogy még most, a modern időkben is találkozni ilyenekkel Arizonában, Új-Mexikóban és Oklahomában.
De miért hajlították meg az indiánok a fák törzseit? Utánajártunk az izgalmas jelenségnek, hogy veletek is megoszthassuk.
Az indiánok primitív, de logikusan gondolkodó emberek voltak.
Míg a fejlett európai felfedezők, utazók, katonák és telepesek gyakran használtak iránytűket, térképeket, égi navigációt vagy egyéb geodéziai műszereket és földrajzi helymeghatározó rendszereket, addig ezek közül sok (talán az égi navigációt leszámítva mind) elérhetetlen volt az indiánok számára.
A probléma megoldásának módja azonban ismét emlékeztet rá, hogy a logikus érvelés és találékonyság nemcsak a fejlett, intelligens embereknél, de a primitív, kevésbé fejlett társadalmakban is jelen van.
Fák, mint útjelző táblák.
Az amerikai őslakosok fákat használtak navigációként. Az indiánok már hatalmas ilyen úthálózatot hoztak létre jóval Kolumbusz érkezése előtt egész Amerika-szerte. Sok erdőben még ma is rengeteg ilyen meghajlított fa található, melyeket az őslakos vadászok és gyűjtögetők használtak tájékozódási pontként, hogy ne vesszenek el a törzsüktől.
Így hozták létre az indiánok a „fa útjelző táblákat”:
Kb. 2-3 méter magas, hüvelykujj átmérőjű csemetéket választottak ki a feladathoz. Az ilyen fákat először meghajlították a kívánt irányba, majd állatbőr és egyéb növények segítségével rögzítették őket az adott helyzetben attól függően, hogy az adott indiánnak éppen milyen anyagok voltak a birtokában.
Az indiánok rájöttek, hogy ha egy fiatal fát meghajlítanak és rögzítik, a csúcsa akkor is a fény felé, vagyis az ég felé fog emelkedni, egyfajta kanyart létrehozva ezzel a növény testén. Pontosabban nem csak egy, hanem két kanyart is egyszerre.
Minden kanyarnak volt egy bizonyos jelentése, így az utazók könnyedén meg tudták őket különböztetni az erdőben lévő többi fától, és értelmezni tudták azok jelentését: egy kanyar a legközelebbi tavat vagy folyót jelezte, míg a dupla kanyar lehetséges veszélyre vagy útelágazásra utalt.
A munka persze nem ért véget rögtön a fa kikötözése után, sok esetben több évig rendszeres karbantartásra volt szükségük a fáknak ahhoz, hogy befejezzék a növekedést és a torzítás ellenére is egészséges növények legyenek. Az indián törzsek ezért mindig a lakhelyükhöz közeli területeken hajlították meg a fákat. Az ilyen fák már kiskoruktól kezdve nagy segítségükre voltak az indiánoknak a tájékozódásban és a hazatalálásban, a segítségükkel képesek voltak elkerülni a veszélyt és az esetleges akadályokat.
Az indiánok egyébként gyakran hajlítottak meg fákat kifejezetten azért is, hogy rögtönzött hidakat hozzanak létre általuk a folyókon vagy sziklákon, ezzel lerövidítve az utat. Az ilyen fák nagy távolságról is láthatók voltak, sőt, még hóban is könnyedén kivehetők voltak.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
