A Genfi Egyezmény egyenesen tiltja a lezuhant pilótákra való lövöldözést, és a háborús törvények megsértésének tekinti.
Ez a szabály különösen a második világháborúban érvényesült, amikor a lelőtt dugattyús motoros repülőgépek pilótái lassan ereszkedtek a földre kezdetleges ejtőernyőikkel.
Persze, ez a szabály rendszeresen sérült. És néha a földre kényszerült pilóta-hősök sem hajlandók megadni magukat, és inkább gránátokkal robbantják fel magukat és az ellenséget.
De mégis, a lezuhant pilótákra való lövöldözés kimondatlan tilalma ennek ellenére továbbra is fontos szabály a háborúban.
Az igazi harcosok soha nem engednék meg maguknak, hogy szétlőjék a lezuhant pilóták ejtőernyőjét vagy őket magukat. Akár a földről követik őket figyelemmel, akár egy másik repülőgépről. Most elmagyarázom, miért.
Valójában ez a szabály az első világháború idejéből származik, amikor a pilótáknak még nem igazán voltak ejtőernyőik. A lelőtt és kényszerleszállásra kényszerült ellenséges repülőgépeket azonban nem volt szokás lelőni. Kivételt ez alól talán csak a mindenkit bosszantó Manfred von Richthofen-nel tettek a szövetségesek, akit az egyik verzió szerint ausztrál katonák lőttek le a földön.
Miért van ez így? Elmagyarázom.
Kezdjük azzal, hogy az első világháborúban a katonai pilóták jelentős része nemesi származású volt. Mint például a fent említett német „báró”. És az arisztokrata társadalomban érvényesülnek a lovagiasság szabályai és egyéb marhaságok. Ráadásul 1914-ben még nagyon kevés pilóta volt. És sokan egyszerűen ismerték egymást a háború előttről, még ha nem is személyesen, de névről.
A második világháborúban már sokkal több pilóta volt. De sokan, ha maguk nem is vettek részt az első világháborúban, akkor annak ászaitól tanultak repülni. Ezért ők is megtanulták a szabályt, hogy nem szabad lelőni a lezuhant ellenséget, aki ejtőernyővel ereszkedik.
Egyébként a történelemben feljegyeztek egy fordított esetet is: az 1934-ben Burmában lelőtt angol pilóta, Owen Baggett, miközben az ejtőernyővel ereszkedett le, pisztollyal lelőtt egy elrepülő japán vadászgépet. Igen, sikerült eltalálnia az ellenséges pilótafülkét.
Ezenkívül a lelőtt, ejtőernyővel ereszkedő ellenséges pilóta valójában nem jelent semmilyen veszélyt. Különösen akkor nem, ha azoknak a területén landol, akik lelőtték. Nyugodtan fogságba tudják ejteni, kihallgatni, és sok érdekes dolgot megtudnak tőle. Aztán persze hadifogolytáborba küldik. Így vagy úgy, de nem valószínű, hogy a lelőtt pilóta visszatér a sajátjaihoz a belátható jövőben. Nem véletlen, hogy sokan inkább felrobbantják magukat.
Egyébként a második világháborús német parancsok külön tiltották is a katonáknak, hogy a földről lőjenek a lelőtt szovjet pilótákra, már amennyiben azok a Wehrmacht által ellenőrzött területen landoltak. Ezzel szemben, ha a lelőtt orosz pilóta szovjet területen szállt le, akkor természetesen szabad volt rá tüzelni.
Lelőni egy ejtőernyővel ereszkedő pilótát egyébként is egy drága üzemanyag/idő/lőszer pazarlás a támadó számára. A már lényegében semlegesített ellenség utáni értelmetlen hajsza során például egy pilóta könnyen más ellenséges repülőgépek tüzébe kerülhet. Vagy egyszerűen elvonhatja a figyelmét a parancsnok által kitűzött aktuális harci feladatokról.
Ha az egyik fél tiszteletben tartja ezt a kimondatlan szabályt, és nem lövi le a másik fél lezuhant pilótáit, akkor joggal remélheti, hogy a másik fél is hasonlóan fog viselkedni a saját pilótáival szemben. Ez egyfajta kölcsönös tisztelet a háború borzalmai közepette.
Érdemes megjegyezni, hogy bár a háborús törvények tiltják a lezuhant pilóták lelövését (mivel ők már nem jelentenek veszélyt), de a légideszantosokét nem, ami persze érthető, hiszen az ő céljuk éppen az, hogy harcoljanak, amikor földet érnek.
Köszönöm mindenkinek a figyelmet, remélem, érdekes volt. 🙂
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
