Miért nem szereltek soha dízelmotort a tankokba a németek a második világháborúban

Ez furcsának tűnhet, hiszen a dízelmotoroknak számos előnyük van: nagyobb a nyomatékuk, különösen alacsony fordulatszámon, gazdaságosabbak és kevésbé tűzveszélyesek. Akkor miért döntöttek mégis a benzinmotorok mellett a németek?

Az interneten számos magyarázatot találhatunk erre, de ezek legtöbbje tévhit. Lássuk, melyek ezek a tévhitek, és mi az igazság!

5. A németek nem tudtak saját dízelt gyártani, vagy lemásolni a szovjet V-2-t.

Ez természetesen nem igaz. A dízelmotort egy német mérnök, Rudolf Diesel találta fel, a szabadalmat 1893-ban Berlinben adták ki, és négy évvel később elkészült az első működőképes prototípus is. A mannheimi gyárban készült el az első dízelüzemű teherautó, a Mercedes Benz 5K3, 1936-ban pedig megjelent az első dízelmotoros személyautó, a Mercedes-Benz 260 D.

A Junkers kifejlesztette az első repülőgépekbe szánt dízelmotort, a Daimler-Benz pedig már 1935-től fejlesztett dízelmotorokat tankokhoz. A Magirus cég dízelmotoros RSO/03 típusú vontatókat gyártott, az Sd.Kfz.234 „Puma” páncélozott járművekbe pedig Tatra Typ 103 dízelmotorokat szereltek.

Tehát a németeknek megvolt a technológiai és ipari hátterük ahhoz, hogy dízelmotorokat fejlesszenek, vagy akár másoljanak. Ezt a tévhitet tehát elvethetjük.

4. A Birodalom üzemanyag-ellátásának sajátosságai.

Ez a tévhit azon a feltételezésen alapul, hogy kevés gázolaj volt Németországban, és azt mind a haditengerészet használta el. Ez két okból is téves.

Először is, a gázolajat nem csak kőolajból lehet előállítani. A németek sikeresen szintetizáltak gázolajat, sőt, még fűtőolajat is. A szintetikus üzemanyag-gyártás csúcsán, 1944 első negyedévében a gázolaj termelése meghaladta a benzinét (151 ezer tonna vs. 138 ezer tonna).

Ebben a negyedévben összesen körülbelül 500 ezer tonna gázolajat állítottak elő (szintézissel és kőolaj-finomítással), ami az összes üzemanyag-termelés 20%-át tette ki. Ez bőven elég volt a hadsereg szükségleteire, sőt, még a polgári szektor ellátására és exportra is jutott belőle.

A második tévedés az, hogy a szárazföldi hadseregben a tankok fogyasztják a legtöbb üzemanyagot. Valójában a tankok többnyire állnak, vagy viszonylag rövid távolságokat tesznek meg. A legtöbb üzemanyagot a teherautók fogyasztják, amelyek folyamatosan szállítanak ellátmányt, gyakran hosszú távokon. Ráadásul ezekből sokkal több is van.

Még a Vörös Hadseregben is, ahol sokkal több tank volt, mint a Wehrmachtban, és alacsonyabb volt a gépesítés szintje, 1944-ben a gázolajfogyasztás 50 ezer tonna körül volt, ami az összes üzemanyag-fogyasztás 18%-át tette ki.

Tehát ha minden német tankot dízelmotorosra állítottak volna át, az nem okozott volna különösebb problémát, a gázolajtermelés ezt lehetővé tette volna számukra.

3. Ellátási problémák.

Ez a tévhit azt állítja, hogy kétféle üzemanyaggal bonyolultabb lett volna a logisztika. Állítólag a „Panther” tankoktól is ezért tértek el, mert a páncélos ezredekben a „Panther” zászlóaljak mellett benzinmotoros „négyes” zászlóaljak is voltak, és egységesíteni akarták az üzemanyagot. Emellett vészhelyzetben (például kitöréskor) nem lett volna lehetőség a teherautókból a tankokba átszivattyúzni az üzemanyagot.

A valóságban a Wehrmacht a háború alatt végig kétféle üzemanyagot használt. A teherautók jelentős része dízelmotoros volt. 100-150 ezer dízel teherautó üzemelt egyszerre, és a páncélos ezredek ellátására használt 4,5 tonnás teherautók szinte mind dízelmotorosak voltak.

Egy 1943-as szovjet tankbrigádban akár háromféle üzemanyag is lehetett: dízel a T-34-esekhez, B-70 repülőbenzin a T-70-esekhez és a Lend-Lease keretében kapott járművekhez, és alacsony oktánszámú benzin a teherautókhoz.

Ez a tévhit tehát nem állja meg a helyét.

2. Rossz műszaki döntés és a fejlesztési prioritások hibás megválasztása.

Ez a tévhit közelebb áll a valósághoz, de pontosításra szorul. Valóban, a benzinmotoroknak sokáig prioritást adtak a németek, de nem azért, mert a Fegyverkezési Hivatalban és a Tankbizottságban csak idióták ültek, akik nem jöttek rá a dízelmotorok előnyeire.

A valóságban a dízelmotorok előnyei nem olyan egyértelműek. Számos szovjet jelentésben is olvashatunk arról, hogy a benzinmotoroknak is vannak előnyei, és a hátrányaik nem olyan súlyosak, mint azt sokan gondolják.

A motorok teljesítményét a leadott munka mennyisége határozza meg, ami a nyomaték és a fordulatszám szorzata. A dízelmotorok magas nyomatékuknak köszönhetően alacsony fordulatszámon érik el a maximális teljesítményt, a benzinmotorokat viszont „fel kell pörgetni”. Azonos teljesítmény mellett a benzinmotor kisebb és könnyebb.

A magas nyomaték ugyanakkor megterheli a váltót, amit ezért erősíteni kell, ami növeli a méretét és a tömegét.

Tévhit továbbá az is, hogy a dízelmotorok sokkal biztonságosabbak tűzveszély szempontjából. Nehezebb ugyan meggyújtani a gázolajat, de a félig üres tankokban a gázolaj gőz könnyebben robban, mint a benzingőz. Ráadásul a gázolaj tüzet sokkal nehezebb eloltani. A dízelmotoros tankok tehát ugyanúgy égtek, mint a benzinmotorosak.

Azt is érdemes hozzátenni, hogy hidegben a dízelmotor nehezebben indul, a gázolaj pedig besűrűsödik alacsony hőmérsékleten.

A „Panther” tankok Maybach HL 230 P30 benzinmotorja azonos méret mellett sokkal nagyobb teljesítményt nyújtott, mint a V2 dízelmotor (700 LE vs. 500 LE). Igaz, hogy ez a motor nem volt teljesen kiforrott, de a Pz.Kpfw. IV tankokban használt, már bevált motorok megbízhatóak voltak és hosszú élettartammal rendelkeztek.

Tehát a német mérnökök döntése nem volt olyan egyértelműen hibás, mint azt sokan gondolják.

1. A Maybach cég lobbitevékenysége.

A németek számos dízelmotort fejlesztettek ki, amelyeket sikeresen teszteltek is a tankokban. Végül mégis a benzinmotorok mellett döntöttek.

Ennek okát a német tankfejlesztés korai szakaszában kell keresni. A németek, a világ többi részéhez hasonlóan, repülőgép-motorokkal kezdték. Hamar rájöttek azonban, hogy speciális motorokra van szükségük. Kompakt és nagy fordulatszámú motorokra, amelyek lehetővé teszik a váltó könnyítését. A benzinmotorok jobban megfeleltek ezeknek a követelményeknek.

A Maybach cég került vezető pozícióba, amely nemcsak elsőként fejlesztett ki a követelményeknek megfelelő motort, hanem rövid időn belül egy komplett, szabványosított motorcsaládot is kínált a Wehrmachtnak, amelyekhez megfelelő váltókat is fejlesztettek. A második világháború kezdetére a Maybach monopóliumot szerzett ezen a területen.

A hasonló méretű és tömegű, de azonos teljesítményű dízelmotorok fejlesztése néhány évvel lemaradt a nagy fordulatszámú benzinmotorok mögött. A dízelmotorok bevezetéséhez nemcsak új váltókat kellett volna kifejleszteni, hanem a Maybach monopóliumát is meg kellett volna törni, amit a Fegyverkezési Hivatal is támogatott. A Harmadik Birodalomban pedig gyakran nem a tesztpályákon dőlt el a fejlesztések sorsa, hanem a kulisszák mögötti hatalmi harcokban.

Összességében ez volt az egyik fő oka annak, hogy a Panzerwaffe dízelmotorokra való átállása szinte megoldhatatlan feladatnak bizonyult. A monopóliumot csak a háború végére sikerült megingatni, de megtörni még akkor sem.