Az emberiség csupán egyszer alkalmazott atomfegyvert (bárcsak ez lett volna az utolsó alkalom is). Ez a tragikus esemény 1945 nyarának végén történt. Az USA által végrehajtott atombombázások Hirosima és Nagaszaki japán városokat sújtották.
41 évvel később újabb atomkatasztrófa történt a Földön – a Csernobili Atomerőmű felrobbanása, amely egy baleset következménye volt.
Mindkét esemény szörnyű következményekkel járt. Az élet azonban másképp alakult az érintett helyszíneken.
A lerombolt japán városokat gyorsan újjáépítették. Napjainkban Hirosimában és Nagaszakiban összesen másfél millió ember él. Ezzel szemben a Csernobili Atomerőmű körül 30 kilométeres körzetben már hosszú évek óta létezik az elzárt zóna.
Atomkatasztrófák – hogyan történtek
1945. augusztus 6. és 9. fekete napként vonult be Hirosima és Nagaszaki japán városok történelmébe. Ezeken a napokon két amerikai atombombát dobtak a városokra, az első pillantásra ártatlannak tűnő „Kisfiú” (Little Boy) és „Kövér Ember” (Fat Man) neveken.
Az első robbanóereje 18 kilotonna TNT-nek felelt meg, a másodiké 21 kilotonnának. Mindkét bomba nagyjából fél kilométerrel a felszín felett robbant fel.
A két bomba robbanásában összesen körülbelül 100 ezer ember vesztette életét. További több mint 300 ezer ember halt meg a sugárzás következtében az elkövetkező öt év alatt.
Azonban már négy évvel később elkezdték a városok aktív újjáépítését, és a múlt század 60-as éveinek elejére Hirosima és Nagaszaki teljesen helyreállt. Napjainkban Hirosimában több mint egymillióan, Nagaszakiban pedig körülbelül 400 000-en élnek.
A szovjet katasztrófa 1986-ban következett be – ez egy atomerőmű-baleset volt. Okának egy hibás reaktor tesztelése közbeni túlterhelést tartanak.
A balesetet követően sürgősen evakuálták a környező területek több mint 100 ezer lakosát. Az erőmű körül egy 30 kilométeres, máig létező elzárt zónát alakítottak ki. Bár a baleset 1986-ban történt, ez a terület továbbra is lakhatásra veszélyesnek minősül. Napjainkban körülbelül 2000 ember dolgozik ott, a közeli falvakban pedig mintegy 200, saját felelősségére visszaköltözött ember él.
Mi a különbség az atombomba-robbanás és az atomreaktor-baleset között?
Különbözik a visszamaradó radioaktivitásuk mértéke. Ennek oka az eltérő célokban keresendő.
A reaktor feladata, hogy hosszú időn keresztül energiát termeljen. Tervezésekor nem számolnak azzal, hogy felrobbanhat. A biztonságtechnikára maximális figyelmet fordítanak.
A bomba feladata, hogy egyetlen pillanat alatt maximális pusztítást végezzen. Ugyanakkor kívánatos a sugárszennyezés következményeit a lehető legjobban csökkenteni, hogy a területre később be lehessen lépni. Hiszen a támadó fél ki akarja aknázni a pusztító csapás eredményét.
A bombában és a reaktorban különböző izotópokat alkalmaznak. A bombák rövid felezési idejű hasadási termékeket tartalmaznak. Ezzel szemben egy reaktorbaleset során radionuklidok szélesebb skálája szabadul fel, köztük hosszú felezési idejű elemek is (radioaktív jód, cézium és stroncium, plutónium, amerícium). Ez utóbbi jelenleg az egyik legproblémásabb anyag Csernobilban, mivel hajlamos a csontokban felhalmozódni.
Ezért a bomba és a reaktor közötti legfőbb különbség a sugárszennyezés mértékében rejlik.
Egy atomreaktor robbanása a bekövetkezés pillanatában nem olyan erőteljes. Az általa okozott szennyeződés azonban hosszú ideig fennmarad.
Nagy jelentősége van a radioaktív anyag mennyiségének is.
Azokban az atombombákban, amelyekkel a japán városokat sújtották, összesen csak néhány tíz kilogramm uránt használtak fel.
Összehasonlításképpen: a Csernobili Atomerőmű reaktorában a baleset pillanatában körülbelül 180-190 tonna nukleáris fűtőanyag volt.
Különböző számítások szerint az elzárt zónában összesen kettőtől hét tonnáig terjedő mennyiségű nukleáris fűtőanyag rakódhatott le. Ez a mennyiség százszorosan haladja meg az amerikai bombákban lévő hasadóanyag mennyiségét. Az azokban lévő kb. 60 kg anyag (amelyből csak 700 gramm lépett ténylegesen hasadási reakcióba) elenyésző a reaktorban lévő 180-190 tonna nukleáris fűtőanyaghoz képest – ez jelentős különbség.
Az atomerőmű-baleset során magán a fűtőanyagon kívül a robbanás környezetében különféle radioaktív hulladékok is szétszóródtak. A légkörbe cézium, stroncium, plutónium, amerícium radionuklidjai és egyéb izotópok kerültek. Ezek mélyen behatoltak a talajba, a gombákba és a növényekbe is, ezért továbbra is komoly veszélyt jelentenek. E radionuklidok ártalmatlanításához több száz évre lesz szükség.
Pripjatyban javában zajlott az élet.
További tényező, hogy az atombombák a levegőben robbantak, mintegy fél kilométerrel a földfelszín felett, ami jelentősen csökkentette a talaj veszélyes mértékű szennyeződését. Maga a radioaktív kihullás önmagában nem jelent hosszú távú fenyegetést. A hasadást követően a sugárzás szintje a „7/10-es szabály” szerint csökken: hét óra elteltével a tizedére, negyvenkilenc óra (7×7 óra) elteltével pedig a századára esik vissza. Ez azt jelenti, hogy két hét múlva a sugárzási szint már az ezredére csökkent, vagyis két évvel a katasztrófa után az emberekre gyakorolt következmények már minimálisak voltak.
Élet az atomkatasztrófák után
Napjainkban Hirosima és Nagaszaki sűrűn lakott japán metropoliszok, ahol már semmi sem emlékeztet a múlt tragédiájára. Itt pezseg az élet, az infrastruktúra pedig évről évre egyre gyorsabban fejlődik. Ezzel éles ellentétben áll az elnéptelenedett szellemváros, Pripjaty. Itt a növény- és állatvilág számára bioszféra-rezervátumot hoztak létre.
Tudósok szerint azonban itt magas a génmutációk aránya, ami az atomerőműben történt régi baleset közvetlen következménye.
Itt nem azokról az álkutyákról, óriásharcsákról és sosem látott növényekről van szó, amelyekről az összeesküvés-elméletek kedvelői szeretnek beszélni.
A lényeg a DNS-struktúrák károsodása, ami zavarokat okozott az élő szervezetek sejtjeinek működésében. Külsőleg az itteni növény- és állatvilág képviselői alig különböznek a normál, nem szennyezett területeken élő társaiktól. Nem szörnyetegek ők, csupán egy technológiai katasztrófa áldozatai.
A csernobili atomerőmű-baleset nem feltétlenül az áldozatok száma, hanem inkább a természetre gyakorolt következményeinek súlyossága miatt volt nagyobb horderejű. Ezeknek a következményeknek a felszámolása több száz évig is eltarthat. Addig is ez a terület veszélyes marad, nemcsak a lakhatásra, de a kíváncsi kalandkeresők vagy akár a tapasztalt „stalkerek” számára is.
Néha maga a természet is segít nekünk megbirkózni a technológiai katasztrófák veszélyes következményeivel.
Miért ültetnek napraforgót atomkatasztrófák után?
A napraforgókat azért ültetik nukleáris katasztrófák (például Csernobil vagy Fukusima) által érintett területeken, mert rendkívül hatékonyan képesek kivonni bizonyos radioaktív izotópokat, különösen a cézium-137-et és a stroncium-90-et a talajból. Ezt a folyamatot fitoremediációnak, azaz növényekkel végzett kármentesítésnek nevezik.
A napraforgó gyökérzete felszívja ezeket a veszélyes anyagokat a földből, és a növény szárában, illetve leveleiben halmozza fel azokat. Amikor a növények elérik a megfelelő fejlettséget, learatják őket, majd a bennük koncentrálódott radioaktív hulladékkal együtt, speciális eljárással, biztonságosan megsemmisítik vagy elhelyezik. Így lépésről lépésre csökkenthető a talaj sugárszennyezettsége, és maga a természet segít a katasztrófa következményeinek enyhítésében.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
