A híres La Manche-csatorna alatti alagút hossza 50,5 kilométer, és ez a harmadik leghosszabb közlekedési alagút a világon (a metróvonalakat nem számítva).
A La Manche-csatorna alagútjánál csak a japán Szeikan-alagút hosszabb a maga 53,9 km-ével és a svájci Gotthárd-bázisalagút (57 km).
Nos hát, Kína hozzákezdett egy olyan alagút építéséhez, amely több mint kétszeresen meghaladja majd a svájci változat hosszát (körülbelül 127 kilométer).
El kell ismerni, hogy ez komoly esély egy új rekordra – az előzőt rögtön kétszeresen múlja felül. Olyan ez, mintha az emberek 9 másodperc alatt futották volna a százmétert, aztán jött egy fürge kínai, és lefutotta volna 4,5 alatt.
De a viccet félretéve, érdekessé válik – hová fog vezetni egy ilyen grandiózus építmény? Csak nem a Bajkál-tó alá akarnak ásni?
Természetesen ez csak irónia, mert nemrég az egyik weboldalon olvastam valakinek a felháborodását, hogy a kínaiak éppen most egy atomreaktoros fúróval (!!!) titkos alagutat ásnak a Bajkál-tótól Kínáig (több mint 1000 km), ráadásul 400 méteres mélységben! Micsoda ostobaság!
Azt az alagutat amúgy is kábel- és vízvezetéknek írták le, mi pedig most kifejezetten egy közlekedési alagútról beszélünk.
Ezen elektromos vonatok fognak közlekedni, az építkezés összköltségét pedig 45 milliárd dollárra becsülik. És ez Kínában van, ott, ahol az ilyen építkezések általában jelentősen olcsóbbak, mint bárhol máshol. Európában egy ilyen alagút valószínűleg 70-80 milliárdba kerülne. Vagy még többe.
Szóval, hová is utazunk?
Bármelyik világtérképet is nézed, Kína keleti részén láthatsz egy elég nagy öblöt – a Pohaj-öblöt.
Annyira nagy, hogy néha Pohaj-tengernek is nevezik. Ennek az öbölnek a partjain kb. annyian élnek, mint egész Oroszországban.
Hogy könnyebb legyen megérteni, íme a méretbeli különbség:
Pont itt található Kína egyik fő „műhelye” – Tiencsin városa. Egyébként Peking sincs messze onnan.
A Pohaj-öbölnek két félsziget – a Liaodong és a Shandong – ad meglehetősen határozott körvonalakat.
Természetesen az öböl sok logisztikai láncot akadályoz a régión belül. Például ahhoz, hogy Liaodongból Shandongba juss, 1500 kilométert kell megtenned a Pohaj-öböl körül.
A kínaiak persze megtalálták a kiutat. Kompokat indítottak, amelyek (most vegyél egy nagy levegőt) a liaodongi Dalian és a shandongi Yantai között közlekednek.
A távolság ezzel 150 km-re csökkent, de a komp lassúsága miatt az átkelés így is sok időt vesz igénybe – körülbelül 8 órát.
Nos hát, hogy a két félszigetet szárazföldi úton köthessék össze, Kína úgy döntött, hogy egy vasúti alagutat fúr a tengerfenék alá.
Az autók nem „saját lábon” fognak közlekedni az alagútban. Vasúti kocsikra rakodják majd őket, és úgy szállítják át az alagúton. Ezt a döntést minden bizonnyal a szellőztetés nehézségei indokolták. Több ezer autó hatalmas mennyiségű kipufogógázt termelne, amelyet problémás lenne eltávolítani a 127 kilométeres alagútból (míg a mozdonyok elektromosak).
Ezenkívül a vasútvonal fontosabb, mint az autóút, egy autóút és egy vasútvonal építése pedig túlságosan drága lenne. Így hát úgy döntöttek, hogy csak az egyik változatnál maradnak.
A projekt szerzőinek tervei szerint ez az alagút évente kb. 4 milliárd dollár megtakarítást tesz majd lehetővé (a távolság csökkentése, a károsanyag-kibocsátás mérséklése, a hagyományos utak terhelésének csökkentése stb. révén).
Vagyis a befektetett 45 milliárdot Kína körülbelül 11-12 év alatt kapja vissza. Az építkezés befejezésének határideje valamikor 2030 utánra tehető. Elvégre igencsak nagyszabású építkezésről beszélünk. Még Kína számára is…
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
