Az első mobiltelefonok, amelyeket a Motorola készített, számunkra földönkívüli készülékeknek tűntek. A cég éves bevétele elérte a kétmilliárd dollárt. Hirtelen a vállalat eltűnt a piacról. Mi áshatta alá ezt a monstrumot?
A vállalat alapítója, Paul Galvin, nagyon céltudatos ember volt. Mindössze egy évig dolgozott alkalmazottként egy elektrotechnikai gyárban, azután céget alapított akkumulátorok és elemek gyártására. A cég két évig működött, majd csődbe ment. Paul pénzt szerzett, és újra céget alapított, amely azonban szintén csődbe ment, mivel nem bírta a versenyt a nagyvállalatokkal.
Harmadszorra Paul úgy döntött, hogy megváltoztatja az alapítandó cég profilját: elkezdett tápegységeket gyártani elemes rádiókhoz (mai nevén hálózati adaptert). Így jött létre 1928-ban a Galvin Manufacturing vállalat, amelyet később Motorolára neveztek át.
Hamarosan Paul Galvin felfigyelt egy újsághirdetésre, amelyben egy autóba szerelhetővé átalakított rádióvevőt kínáltak eladásra. Kolosszális összeget kértek érte – 250 dollárt!!! Ez abban az időben egy autó árának egyharmada volt! Paul rájött, hogy ez egy aranybánya, és hamarosan a cége speciális autórádiók gyártásába kezdett.
Éppen ez a rádióvevő tette lehetővé a cég számára, hogy ne menjen csődbe a Nagy Gazdasági Világválság éveiben. Állami megrendelés reményében hordozható rádió adóvevőket fejlesztettek ki a rendőrség számára, de a városi negyedekben ezek rosszul működtek, így a rendőrök lemondtak róluk.
A hadsereget viszont nagyon érdekelte a fejlesztés – elkezdődött a második világháború. Paul Galvin cége a háború évei alatt végig gyártott rádió adóvevőket: a hordozható SCR-536-ot, kis, 1,5 km-es hatótávolsággal. Ez a rádió „mindössze” 2,3 kg-ot nyomott.
És a nagyobb SCR-300-at, 32 km-es hatótávolsággal. Ennek súlya már 7,3 kg volt.
Ezeknek a rádió adóvevőknek a témáját a cég a háború után is felhasználta a rádióvevőinek reklámjaiban.
1947-ben Paul Galvin a vállalat hosszú nevét a rövid Motorolára cserélte – ezt az autórádió-termékcsaládot már mindenki ismerte.
A Motorola agresszívan kezdte meghódítani az autórádiók piacát. Néhány versenytársat sikerült felvásárolniuk, az érinthetetleneket pedig az autógyártókkal kötött megállapodások révén kiszorították a piacról. A Ford és Chrysler autók fele már beszerelt Motorola rádióvevőkkel gördült le a futószalagról. Azonban a cég a háztartási rádiók piacán sem maradt el a versenytársak mögött.
Elkezdődött a harc a televíziók piacáért, amelyek ára akkor 300 dollárnál kezdődött. 1948-ban a Motorola megkezdte a televíziók gyártását. Az első modell a VT-73 (VT-71) Golden View nevet kapta. Az áramkörök egyszerűsítésével a Motorola le tudta csökkenteni a tévékészülék árát 180 dollárra, miközben a versenytársaknál ezek 300 dollárba kerültek. Mindössze pár hónapra volt szükségük ahhoz, hogy a televízió-eladások terén piacvezetővé váljanak.
Ez az árcsökkentés a kereslet robbanásszerű növekedését okozta, és már az első évben több mint 100 000 darab televíziót sikerült eladniuk. Ilyen mennyiségű készülékkel a lakosság körében már a kereskedelmi televíziózás fejlődésének is tere nyílt: a Motorola elkezdte a fizetős kábeltelevíziós hálózatokhoz szükséges berendezések gyártását. 1957-ben az USA-ban megkezdte működését az első kábeltelevíziós hálózat, a Jerrold Electronics.
A Motorola saját gyárat nyitott az új találmány, a tranzisztor gyártására, és az első teljesen tranzisztoros készülékük a zsebrádió lett.
Ráadásul a zsebrádiók ugyanannyiba kerültek, mint a nagy, elektroncsöves készülékek, miközben sokkal rosszabbul szóltak.
1956-ban Paul Galvin úgy döntött, hogy lemond a cég vezetéséről, és átadta az irányítást fiának, Robertnek.
Ugyanabban az évben a Motorola új találmánnyal lepte meg a piacot: a hangüzenetes személyhívóval. Kapcsolataik révén sikerült szerződést szerezniük egészségügyi intézmények személyhívókkal való ellátására.
A rádió adóvevők gyártásában szerzett nagy tapasztalat jó szolgálatot tett a vállalatnak: a Motorola nyerte meg a NASA tenderét a holdprogram űrhajóinak adó-vevő berendezésekkel való ellátására. És ha már így alakult, azonnal el is kezdte gyártani az „Astronaut TV” (asztronauta tévé) elnevezésű televíziómodellt.
A holdprogramban való részvételükkel a cég még sokáig dicsekedett a reklámjaiban.
A mobilkommunikációs berendezések fejlesztése az USA-ban közvetlenül a második világháború befejezése után kezdődött – a katonai rádióberendezések gyártói polgári piacot kerestek termékeiknek. Chicagóban kísérleti jelleggel autókba telepített rádiótelefon-hálózatot indítottak.
Ezek elektroncsöves rádiótelefonok voltak, amelyeket a telefonvonalhoz csatlakoztattak. Minden készüléknek saját frekvenciára volt szüksége, és nagyon gyorsan kevés lett a szabad csatorna az éterben. A „mobil”telefon több dobozból állt, amelyek az egész csomagtartó teret elfoglalták.
A tréfamesterek azt mondogatták, hogy ez egy kéthívásos telefon: az első hívás még az üzleti ügyintézésé, a másodikkal viszont már csak autómentőt érdemes hívni, mert a telefon lemerítette az autó akkumulátorát.
Csak a 70-es évek elején, a kompakt mikroáramkörök megjelenésével nyílt lehetőség hordozható mobiltelefonok megalkotására.
A cellás rádióhálózaton működő mobiltelefon fejlesztésén sok vállalat dolgozott különböző országokban, de elsőként a Motorola mérnökei alkották meg azt. A fejlesztőcsoport vezetője, Martin Cooper, 1973. április 3-án kezdeményezte az első mobilhívást, méghozzá a legnagyobb konkurensüket, az AT&T vállalatot hívta fel.
10 hosszú év elteltével adta ki az USA kommunikációs bizottsága (FCC) az engedélyt az AMPS szabványú mobilhálózatok kiépítésére. 1983-ban a Motorola DynaTAC 8000X telefon megjelent a boltokban.
800 grammot nyomott, egy teljes feltöltéssel 30 percig lehetett beszélni, utána pedig 10 órás töltésre volt szükség. Még a 3995 dolláros ár sem tántorította el a vásárlókat – a telefon 1983 slágerterméke lett.
Ezzel párhuzamosan fejlődött az olcsóbb kommunikációs mód, a személyhívó (pager) is. A személyhívók kompakttá váltak, és lehetővé vált szöveges üzenetek küldése. Minden országban kitört a személyhívó-láz. Kezdetben a sikeres, közepes szintű üzletemberek státuszszimbóluma volt, de nagyon gyorsan a diákok „játékszerévé” vált.
A mobil- és személyhívó-kommunikáció terén elért sikerek arra ösztönözték a Motorola vezetőségét, hogy belefogjon a világméretű Iridium műholdas telefonhálózat létrehozásába. Az előzetes tervek szerint 77 kommunikációs műholdat kellett volna pályára állítani, ami lehetővé tette volna a Föld nagy részének lefedését. Az üzemeltetés első évére 500 ezer előfizetővel számoltak.
A számítások a 90-es évek elején még helytállóak lettek volna, de 1998-ra, amikor az Iridium hálózatot hivatalosan elindították, a helyzet már gyökeresen megváltozott. A verseny letörte a mobilszolgáltatók díjait, megjelent a nemzetközi roaming. Fél év alatt kevesebb mint 10 ezer előfizetőt sikerült szerezniük, az ebből származó bevétel pedig még a hálózat üzemeltetési költségeit sem fedezte. Az Iridium vállalat 1999-ben csődbe ment.
Az Iridiumba fektetett pénz elvesztése nagyon súlyos csapást mért a Motorola pénzügyi helyzetére. A helyzetet átszervezésekkel és létszámleépítésekkel próbálták orvosolni, de ez csak gyorsította a romlást. A piacvezető Motorolából a piacot csak követni próbáló vállalat lett, ami végzetes hatással volt az eladásokra.
2008-ban a vállalat veszteségei elérték a rekordmértékű 4 milliárd dollárt. A további működés már csak a csődhöz vezetett volna, ezért az egyetlen kiút a vállalat eladása maradt. E célból a céget két részre bontották: Motorola Mobility és Motorola Solutions.
2011-ben a Google megvásárolta a Motorola Mobilityt 12,5 milliárd dollárért. Voltak ugyan ellentmondásos tervek a márka újjáélesztésére, de 3 évvel később a Google négyszer olcsóbban – 2,9 milliárd dollárért – adta tovább a Motorola Mobilityt a Lenovónak. Az értékcsökkenés oka: a Motorola Mobility tulajdonában lévő 15 000 szabadalmat a Google megtartotta magának – ez bizonyult az egyetlen valódi értéknek az egykor hatalmas Motorolában.
Gyakorlatilag egyetlen meggondolatlan befektetés egy globális projektbe elég volt ahhoz, hogy eltűnjön az USA gazdaságának legendás óriása. A Lenovo a megvásárolt gyárakban gyárt ugyan telefonokat, de már csak saját fejlesztésűeket, és az új Moto márkanév alatt. Az egykori Motorola vállalatra már csak egy árva logó emlékeztet a készülékházon.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
