Van, aki pompás bálokat képzel el, ahol hercegnők és királylányok táncolnak. Esetleg nemesi kúriákat és birtokokat, ahol gazdag emberek ülnek gyönyörű pavilonokban, és intelligens beszélgetéseket folytatnak teázgatás közben.
De léteztek akkoriban egyszerű, hétköznapi emberek is. Ők főleg parasztok voltak, hiszen egészen a 19. század elejéig egész Európa területén a falusi települések domináltak. Pontosabban, körülbelül száznegyven millió paraszt élt ott, ami a teljes lakosság 81 százalékát tette ki!
Milyen lehetett az életük ezeknek a parasztoknak, akik a legegyszerűbb, de annál szükségesebb munkákat végezték? Gabonát és zöldséget termesztettek, állatokat tenyésztettek.
Ők nem igazán foglalkoztak magasröptű eszmecserékkel! Kiderült, hogy a korabeli élet számos eleme ma már furcsán és érthetetlenül hangzik számunkra.
Ha egy nőt senki sem vett feleségül, a bátyja családjánál maradt.
Általában a lányok először a szüleik házában nőttek fel. Aztán eljött a férjhezmenetel ideje. Ilyenkor meg kellett találni a jövendőbelit! De nem mindenkinek sikerült. Akkor vénlányként kellett a szüleikkel élniük, amíg azok éltek.
Azonban előbb-utóbb a szülők is meghaltak! És akkor nem maradt más hátra, mint a bátyjukhoz költözni. Sajnos, ebben semmi jó nem volt. Végül is a rokon egy plusz szájat kapott, aminek nem igazán örült.
Persze volt egy másik lehetőség is: beállni apácának.
A gyerekek már nagyon korán látták, hogyan „szerették” egymást a szüleik.
Hát ez valahol érthető, bár magától nem gondolna rá az ember. A parasztok nem dicsekedhettek több szobás lakásokkal. Általában egyetlen helyiségben aludt az egész család, kicsik és nagyok egyaránt. Így a szülők nem számíthattak intimitásra, a gyerekek pedig akarva-akaratlanul is szemtanúi voltak a mama és a papa kapcsolatának rejtelmeinek.
A parasztok néha „megosztották” a feleségüket egy barátjukkal vagy egy vendéggel.
Összességében a családi kötelékekhez való hozzáállás meglehetősen sajátos volt. A paraszt a ház és lakói teljes jogú urának tekintette magát.
Ezért gyakran a saját elképzelése szerint rendelkezett a feleségével. Nem volt ritka, hogy a férj felajánlotta a feleségét egy kedves vendég szórakoztatására. Sőt, néha még a fiuk feleségével is így bántak.
A férfiak szép szavak helyett inkább veréssel oldották meg a problémákat.
Manapság, amikor a régi idők klasszikusait olvassuk, azt gondolhatnánk, hogy szerették kiszínezni a valóságot. A könyvek alapján úgy tűnik, hogy az élet teljesen reménytelen volt. Ijesztő, hogy a férfiak milyen kegyetlenül bántak néha a nőkkel. Sajnos, ez nem az írók fantáziájának szüleménye – így volt.
Valójában a férfiak a legtöbb faluban ököllel oldották meg a problémát. És nem csak egymás között, hanem otthon a családdal is.
A decemberi szülés a család legbutább döntésének számított.
Azt gondolhatnánk, hogy ezt a furcsa korlátozást az életkörülmények magyarázzák. Valójában azonban a parasztok vallásosságáról van szó. Többségük nagy tiszteletben tartotta a nagyböjtöt. A decemberi születésből pedig a szomszédok azonnal tudhatták, hogy a házaspár egyáltalán nem imádkozott ezekben a szent napokban.
Ha esküvőt akarsz tartani, akkor télen csináld!
Ezt a véleményt vallották a régen a parasztok. És ebben az esetben a választás az élet megszervezésével magyarázható. Éppen véget értek az őszi munkák a földeken, a tavasziak pedig még messze voltak. Miért ne ünnepelne együtt az egész falu?
Az esküvő után pedig azonnal megfoganhatott a gyerek, hogy őszre, a főbb mezőgazdasági munkák végére meg is születhessen.
Ha egy lánynak férjhez kellett mennie, a szülők készek voltak udvarról udvarra vinni és felajánlani a nőtlen férfiaknak.
És ezt minden olyan lánnyal így csinálták, akik elmúltak már 25 évesek! Ebben a korban a nőket már vénlányoknak nevezték.
Hogy ne kelljen a végsőkig várni, egyes szülők határozottan cselekedtek. Felültették a lányukat a szekérre, és udvarról udvarra vitték. Közben nem átallottak kiabálni, hogy a lány már megérett a házasságra. Persze ez a megoldás nem mindig vezetett esküvőhöz: gyakrabban a család dolgavégezetlenül tért haza.
A pénzügyi nehézségeket viszont néha a nők oldották meg.
De nem úgy, ahogy azt elképzelhetjük. Nem, a nők nem mentek el dolgozni. Ha a családnak adósságai voltak, a férj elküldhette a feleségét a hitelezőhöz, hogy próbálja meg elcsábítani őt. A nő nem utasíthatta vissza ezt a kérést. Így a szegény asszonyoknak mindent el kellett tűrniük, ha nem volt szerencséjük gazdag fiúhoz férjhez menni.
Az esküvő előtt nem maradt más hátra, mint a sírás. És nem az örömtől!
Ma a lányok könnyeit egy esküvőn kétségkívül az örömteli pillanatok megélése okozza. De a menyasszonyoknak fogalmuk sincs, milyen keservesen zokogtak az elődeik. Már úgy tényleg. Elvégre, minek is kellett volna örülniük? A szemük előtt volt az anyjuk példája, így pontosan tudták, mi fog történni.
A menyasszony jól tudta, hogy semmi jó nem vár rá – csak reménytelen sötétség a boldogsághoz való jog nélkül. És persze dolgozni, dolgozni és újra csak dolgozni kellett, alvás és pihenés nélkül.
A paraszti környezetben a hűtlenség egyáltalán nem volt ritka.
Ma azt mesélik, hogy régen a lányok szemérmesek voltak, és házasságkötés után hűségesek örökre maradtak a férjükhöz. A valóságban azért ez nem volt ilyen fényes és rózsás!
A nemesi családoknál tabunak számított a hűtlenség, ez igaz. Egy nemesember számára a felesége hűtlensége igazi szégyent jelentett. A parasztok viszont sokkal egyszerűbben kezelték az ilyen élethelyzeteket.
Általában véve egy paraszt nem keseredett el a hűtlenség miatt.
Ha egy katonafeleségről volt szó, akkor neki teljesen megbocsátották például az ilyen gyengeségeket. Mit volt mit tenni? Amikor a férjet évekre elvitték katonának, a feleségnek gondoskodnia kellett valahogy a szükségleteiről. Egyes nők ezért a legegyszerűbb utat választották: olyan férfiakat kerestek, akik női testre vágytak, és cserébe hasznos anyagi javakkal tudtak szolgálni.
Persze ez nem jelenti azt, hogy nem voltak ebből fakadó botrányok és veszekedések. De összességében a falvakban sok ilyen dolog felett inkább szemet hunytak az emberek.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
