Az anyja egyszerű rabszolganő volt. A gyönyörű asszony nem tudni, kitől esett teherbe, és 49-ben fiút szült. A rabszolganő gazdája csak örült: egy újabb rabszolga ugyanis lehetőséget jelentett az extra pénzkeresésre.
A fiú növekedett, és hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdája igen jó fogást csinált. Az ifjú ugyanis elképesztő szépséggel volt megáldva: tökéletes arcovál, telt ajkak, hosszú, világos haj. A fiú külsejét még az elismert római szépségek is irigyelték, a férfiak pedig csodálkozva bámultak utána az utcán.
Az utcán az ifjú rabszolgát elkezdték Sporusnak (Sporos) nevezni, ami fordításban „magot”, „vetőmagot” jelent.
Sporus nem sokáig maradt előző gazdájánál: az ifjú olyan népszerű lett Rómában, hogy maga Néró is felfigyelt rá. A császár elvette a rabszolgát korábbi urától, és a saját kegyencévé tette. Különleges kegye jeléül Néró felszabadította Sporust, vagyis szabad emberré nyilvánította.
Sporus a Római Birodalom névviselési szabályainak megfelelően megkapta utolsó, felszabadítása előtti urának elő- és családnevét, így lett belőle Nero Claudius Sporus.
Annak ellenére, hogy Sporus felszabadított lett, Néró továbbra is maga mellett tartotta kegyencként, és azt mondogatta, hogy a fiú hasonlít a feleségére, Poppaea Sabinára.
Néró imádta a feleségét. Poppaea Sabina fényűzésben élt, és aktívan részt vett az államügyek intézésében.
Azonban 65 nyarán Néró és a terhessége vége felé járó Poppaea összevesztek. A fiatal asszony azt vetette férje szemére, hogy túl sok időt tölt a lóversenyeken. Néró dührohamot kapott, és belerúgott a feleségébe.
Poppaea Sabina néhány nap múlva belehalt sérüléseibe. Néró, felismerve tettének súlyát, rettenetesen szenvedett. Istennővé nyilvánította feleségét, megparancsolta, hogy balzsamozzák be a testét, és helyezzék el a császári mauzóleumban.
Lelki gyötrelmeinek enyhítésére Néró úgy döntött, mielőbb újra megnősül. Már 60 óta volt egy állandó szeretője, Statilia Messalina, Marcus Vestinus Atticus konzul felesége.
Hogy elvehesse Statiliát, Néró letartóztatta Atticust, aki erre öngyilkos lett.
Az új házasság nem hozott enyhülést Nérónak. Statilia gyönyörű volt és romlott, akárcsak rokona, Valeria Messalina, de nem tudta csillapítani a császár veszteség okozta fájdalmát. Néró továbbra is Poppaea Sabina után sóvárgott, és egyre többet foglalkozott kegyencével, Sporusszal. Döbbenetes volt, mennyire hasonlított az ifjú az elhunyt császárnéra!
67 elején Néró példátlan dologra szánta el magát. A császár – ahogy Tacitus írja – megparancsolta, hogy „csináljanak neki feleséget ebből az ifjúból”.
Sporust kiherélték, és megparancsolták neki, hogy csak Poppaea Sabinaként mutatkozzon be. Ezután Néró a római házassági szokásoknak mindenben megfelelve feleségül vette az „új Poppaeát”. Eközben Statilia Messalinától sem vált el, csupán eltávolította őt az udvarból.
Senki sem merte az új „császárnét” Sporusnak szólítani – aki ezt mégis megtette, arra azonnali halálbüntetés várt.
A princeps parancsára Sporus a római császárnék öltözékében és jelvényeivel jelent meg a nyilvánosság előtt. Néró a korábbi rabszolgát Sabinának, „úrnőnek”, „asszonynak” és „császárnénak” szólította.
A császár rendkívül elégedett volt a helyzettel: úgy érezte, mintha Poppaea Sabina valóban feltámadt volna.
Eközben Néró uralkodása feltartóztathatatlanul a végéhez közeledett. Alighogy sikerült lelepleznie Piso összeesküvését, a császár újabb elégedetlenségi hullámmal találta szemben magát, mind a nemesség, mind a nép részéről.
A princeps kicsapongó életmódja és számos visszaélése aláásta az állam gazdaságát. A római provinciák kimerültek, és már nem tudták a központot a korábbi mennyiségű élelemmel ellátni. Ez újabb lázadáshoz vezetett.
A lázadás 68 márciusában tört ki, amikor Gaius Julius Vindex, Gallia helytartója fellázította légióit Néró ellen. Vindexet támogatta Servius Sulpicius Galba, Hispania Tarraconensis helytartója is. Galba, akinek erős serege volt és a nép is támogatta, új császárnak kiáltotta ki magát.
A Szenátus Néró követelésére a haza ellenségének nyilvánította Galbát, de ez csak növelte a trónkövetelő népszerűségét.
68 júliusában Nérónak menekülnie kellett Rómából a Servilius-kertekbe. Vele tartott a testőrsége és néhány hűséges rabszolgája.
Eközben a légiók sorra megtagadták az engedelmességet Néró parancsainak. A császár napjai meg voltak számlálva, de ő nem volt hajlandó szembenézni a nyilvánvalóval. Úgy döntött, visszatér Rómába, a Palatinuson álló palotájába. Néró biztos volt abban, hogy a nép támogatni fogja.
A császár reményei nem váltak valóra. A palota üresen állt, még őrség sem volt. Néró az estét néhány rabszolgával töltötte, majd lefeküdt. Éjfélkor az egyik felszabadított rabszolgája keltette fel azzal a hírrel, hogy a testőrei elszöktek, halálos veszély a palotában maradni, és azonnal egy közeli villába kellene mennie.
A villába Néróval csupán Sporus („Poppaea Sabina”), valamint a császár három másik kegyence – Neophytus, Epaphroditus és Phaon – tartott.
A császárnak nagy nehézségek árán sikerült csak eljutnia a villába. Néró annyira rettegett, hogy megparancsolta a rabszolgáknak, ássák meg a sírját.
Nemsokára futár érkezett a villába, aki közölte Néróval, hogy a Szenátus a haza ellenségének nyilvánította és nyilvános kivégzésre ítélte. A császár megpróbált végezni magával, de nem volt hozzá elég bátorsága.
Amikor a villához vezető úton katonák tűntek fel, Néró Epaphroditus segítségével végül mégis elvágta a saját torkát.
Meglepő módon Néró halála után szegény Sporusnak továbbra is Poppaea Sabina szerepét kellett játszania.
Az „császárné” új férje a pretoriánus gárda prefektusa, Gaius Nymphidius Sabinus lett. Nymphidius Caligula törvénytelen fiának adta ki magát, és következésképpen a trón jogos örökösének tartotta magát. A „Sabinával” kötött házasságnak a prefektus szándéka szerint növelnie kellett volna az esélyeit a kiéleződő hatalmi harcban.
Azonban „Poppaea Sabina” „új férjét” hamarosan meggyilkolták, amikor puccsot kísérelt meg a pretoriánusok által császárrá kikiáltott Galba ellen.
Galba azonban szintén nem sokáig uralkodott. Hét hónap után a 70 éves császárt a Forum Romanumon gyilkolták meg a pretoriánusok, akiket legközelebbi bizalmasa, Marcus Salvius Otho vezetett.
Így Otho lett Róma új császára.
„Poppaea Sabinát” Otho igen érdekesnek találta. Marcus Salvius ugyanis egykor az igazi Poppaea Sabina férje volt, akit Néró szó szerint kiragadott a karjaiból.
Otho feleségül vette a hamis „Poppaea Sabinát”, majd egy második házasságot is tervezett: az elhunyt Néró özvegyével, Statilia Messalinával.
Ezek a tervek azonban nem valósulhattak meg: az új trónkövetelő, Aulus Vitellius csapatai a bedriacumi véres csatában (69. április 14-én) szétverték a császári gárdát. A vereség hírére Otho öngyilkos lett.
Az új császárnak, Aulus Vitelliusnak már nem volt szüksége Sporusra, mint feleségre. A princeps más szerepet szánt a hamis „Poppaea Sabinának”: Perszephoné elrablását kellett volna eljátszania egy gladiátorjáték során rendezett színjátékban.
Aulus Vitellius terve súlyos nyilvános megaláztatást jelentett Sporus számára, amit az ifjú már nem tudott elviselni. 69 végén, abban az évben, amelyet a római történetírás a „négy császár éveként” ismer, Sporus öngyilkos lett. Halálakor alig volt húszéves.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
