A történettudomány számára nem olyan nagy rejtély az ősi poligonális (sokszögű) falak építése, melyek főként (de nem kizárólag) Peruban vagy Bolíviában találhatók meg. Az ősi falak hasonló maradványai megtalálhatók Törökországban és Olaszországban egyaránt. A történészek szerint az őseink egyszerűen, primitív kő- és tömbcsiszolási módszerrel készítették ezeket a falakat.
De bármelyik modern kőműves vagy kőfaragó számára világos, hogy ilyen minőségben megmunkálni és összeilleszteni több száz kilogrammos, vagy akár tonnás tömböket – az lehetetlen. Íme néhány példa az illesztésekre a poligonális falak kőtömbjei között. Vagyis inkább íme néhány példa az illesztések hiányára:
A tömbök nemcsak tökéletesen illeszkednek, hanem belülről egyenesek is. Ott, ahol a falazatban a tömbök elmozdultak a földrengések után, ez látható:
A belső felületeken ez úgy néz ki, mintha egymásba nyomódtak volna. Ilyen nyomokat csiszolással nem lehet létrehozni a tömbökön. Mindez úgy néz ki, mintha a kő képlékeny lett volna. Innen ered a poligonális falazat építésének alternatív változatának a neve – „gyurma technológia”. Úgy tűnik, hogy a tömböket kötéllel vagy spatulával vágták, és tetszés szerint formázták.
Csakhogy ebben van egy olyan fantasztikus feltételezés, hogy az őseink valahogy képesek voltak meglágyítani a köveket. A kőzet különböző ásványok kristályaiból áll. Hogyan lehet az anyag kristályrácsát amorf anyaggá alakítani, majd azt visszaalakítani kristályos formába anélkül, hogy a követ megolvasztanánk – ezt nem tudjuk.
De kevesen figyelnek arra a magyarázatra, hogy ez a kőzet a múltban nem volt megszilárdulva, mint a gipsz. Természetes anyagot használtak, a föld mélyéből származó képlékeny masszákat, amelyek sűrű betonkeverékhez hasonlítottak (erről bővebben lentebb).
Ennek a hipotézisnek a fő ellenérve az, hogy jelenleg nincsenek ilyen nem megszilárdult masszák a Földön. Vagyis mind szilárd kővé alakultak. De rengeteg olyan hely van, amely megerősíti a valaha képlékeny, nem megszilárdult kőzetek jelenlétét. Nézzünk néhány példát.
Kezdjük Sacsayhuamánnal, Peruban. A megalitikus falak mellett, amelyek poligonális falazatból épültek, furcsa módon felvágott szikla található. Nagyon jó minőségű kőzetmetszetekkel. Mintha egy hatalmas spatulával vágták volna.
Nincsenek csákány, véső vagy más kézi szerszám nyomai a felületeken. Ahol a szikla nincs megmunkálva, és nincsenek rajta tömbkivágás nyomai, ott is tartogat furcsaságot.
Mintha a sziklát vajként vágták volna késsel. Vagy talán még a fogkrémhez lehetne hasonlítani, amit kinyomtak a tubusból. Lehetséges, hogy ezt a masszát valóban a föld mélyéből nyomták ki. És Sacsayhuamán falait pontosan ezen a helyen építették, mert a közelben volt az építőanyag.
Zsaluzás nyomai a poligonális falazatban. A helyszín ismeretlen.
Ez egy fa bot, amit a tömbökbe szúrtak, és összeköti őket Machu Picchuban. Látható a kipréselt anyag pereme. Talán ez a leglátványosabb példa arra, hogy az építkezés során a kőzet nem volt olyan szilárd, mint most. Képlékeny volt.
A Sacsayhuamánban lévő kőben lévő bemélyedések is ebbe a gyűjteménybe tartoznak.
A következő tények, amelyek arra utalnak, hogy a ma szilárd kőzet képlékeny vagy egyszerűen laza volt – a kőbe vájt nyomok. Ezek előfordulnak Spanyolországban, Törökországban, az USA-ban (a mormonok ösvénye), Máltán, Azerbajdzsánban és Oroszországban. Így néznek ki:
Ezek láttán is legalább annyi kérdés merül fel, mint a poligonális falazat láttán. Még ha elfogadjuk is, hogy ezek megkövesedett nyomok a korábban puha vagy képlékeny kőzetben, akkor hol vannak a paták nyomai azoktól az állatoktól, amelyek a kocsikat húzták? Nem kizárt, hogy a kőzet olyan volt, mint a félszáraz agyag. Az állatok súlya alatt nem maradtak nyomok, de a kocsik kerekei már benyomódtak.
A következő példa arra, hogy a geológia tévedhet sok kőzet eredetét illetően, az az idegen zárványok a gránitban.
Kavicsok a gránitban az Altaj hegységben. Úgy tartják, hogy a gránit magmás átkristályosodott kőzet. De valamilyen oknál fogva a kavicsok nem olvadtak meg benne. Nagyon úgy néz ki, hogy ezek a masszák alacsony hőmérsékletűek voltak.
A gránit ásványainak kristályosodása nem olvadékban, hanem oldatban történt. És nem ez az egyetlen példa rá.
Az alternatív változat szerint a gránit iszap eredetű (folyékony fluidolitok).
Még néhány példa, amely a folyékony vagy képlékeny masszák kiáramlásához köthető – az úgynevezett „kőgombák”.
Azt mondják, hogy a kőzetet az erózió formálta így. De ez is úgy néz inkább ki, mint egy képlékeny vagy folyékony kőzet kiáramlása, amely aztán betonként megszilárdult. A „kiáramlás” körüli laza kőzeteket pedig elmosta az erózió, a felszínen pedig megmaradt a „gomba”. Valahol ezek a kiáramlások oszlopos elválásokban kristályosodtak ki, hatszögletű oszlopokra váltak szét.
A kaukázusi dolmenek közelében sok ilyen formátlan kőzettömeg található. A dolmenek lemezeit is ezekből a képlékeny kiáramlásokból készítették.
A következő gyönyörű példa azt mutatja, hogyan alakult egy vélhetően ehhez hasonló „folyékony kő” a Kamenyec szent forrás rejtélyes köveivé Moszkva közelében.
Az erózió nem koptatja így a köveket. Valamiért itt megduzzadtak. Ezt egyébként a bentonit agyagok is tudják, ha vizet adunk hozzájuk: a térfogatuk 10-15-szörösére nő.
Miért nem fordulnak elő ma ilyen folyékony vagy képlékeny masszakiáramlások? Ha a következő geotektonikus katasztrófa során a magmás olvadékok a föld mélyén találkoznak a földalatti tengerekkel, akkor kiderül.
Feltételezhető, hogy az elképesztő hő és nyomás hatására a „folyékony” anyag a felszín felé nyomulva egy ideig képlékeny állapotban marad, majd fokozatosan megszilárdul. Ezt követően a geotektonikus katasztrófa túlélőinek lesz néhány évük arra, hogy ezeket a masszákat kedvükre felhasználják az építkezéshez.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
