A Nutty Putty barlang tragédiája

A Nutty Putty barlangot Dale Green fedezte fel még 1960-ban, amikor néhányatok szülei még meg sem születtek. A barlang az Egyesült Államokban, Utah államban, Utah megyében található, a Utah-tó közelében. Az évek során a barlang népszerűvé vált a kezdő barlangászok körében, egyes becslések szerint évente akár 5000 látogatót is vonzott.

A barlang azonban veszélyes volt. Amellett, hogy sokan éjszaka ereszkedtek le, semmilyen biztonsági intézkedést nem tartottak be, ráadásul maga a barlang is egy igazi rémálom volt a csúszós felületek miatt. A turisták tömegei által látogatott, amúgy is nehezen járható szakaszok a lábbelik súrlódása miatt még simábbak és csúszósabbak lettek. Ezen veszély mellett a barlangban volt egy „Nagy lejtő” nevű szakasz is, egy földalatti üreg, amelynek padlója 45°-os szögben lejtett.

A barlang tömeges látogatottsága miatt 2006. május 24-én úgy döntöttek, hogy kaput szerelnek fel, és ideiglenesen lezárják a „hatalmas lyukat” a látogatók elől. Ezzel egy időben elkezdték kidolgozni a látogatási szabályzatot és a biztonsági előírásokat, amelyek betartása esetén a turisták leereszkedhettek volna.

Három év telt el, mire a Nutty Putty barlangot 2009. május 18-án újra megnyitották.

A történet, amiről most szó lesz, 2009. november 24-én, alig fél évvel az újranyitás után történt. John Edward Jones, egy csodálatos férj, szerető apa, orvostanhallgató és általában véve remek fickó, a testvérével és egy csoport barlangász turistával együtt elindult a veszélyekkel teli barlangba. Meg kell jegyezni, hogy a barlangot viszonylag könnyűnek tartották a felfedezéshez, de a dolgok nem úgy alakultak, ahogy várták.

A csoport egyik része a nagy és széles mélyedésekben maradt, míg a másik sokkal tovább ment – a barlang keskeny és kanyargós szakaszaiba. John és testvére, Josh úgy gondolták, hogy már elegendő tapasztalatot szereztek ezen a téren, és úgy döntöttek, hogy mélyebbre ásnak, hogy úgy mondjam. Ez hiba volt.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem nagyon megijesztenek a szűk helyek, és milyen jó, hogy soha életemben nem kerülök ilyen helyzetbe. Johnnak az az ötlete támadt, hogy átmegy a „szülőcsatorna” nevű alagúton, ami egy mindössze fél méter széles, keskeny átjáró, ami a barlang egy rejtett részébe vezet, de kiderült, hogy csak egy zsákutca.

Azt gondolná az ember, hogy csak vissza kell mászni, és minden rendben lesz? Nem egészen.

Az átjáró lefelé vezetett, és amellett, hogy fizikailag nem lehetett visszamászni, a testét sem tudta megfordítani.

Megint csak azt gondolná az ember, hogy szóljon valamelyik turistának, ne csináljon semmit, és csak várja meg, amíg valaki megpróbálja kihúzni hátulról, de nem. John úgy döntött, hogy addig megy, ameddig csak tud, és abban bízva, hogy a szűk helyek után a járat kiszélesedik, továbbmászott behúzott hassal, mivel az átjáró már keskenyebb volt, mint egy üveg nyaka.

A sors ismét közbeszólt, és egy éles kő, ami szó szerint átszúrta a fickót, megállította a barlangászt.

Miután felmérte, hogy a helyzet reménytelen, és nem lehet rosszabb (de lehet), John úgy döntött, hogy segítséget kér a testvérétől.

Josh, úgy tűnik, teljesen sokkos állapotban bámulta a testvére sportcipőjét.

Ha valami beszorult, mit kell tenni? Helyes, megpróbálni visszahúzni, de a helyzet az, hogy John egy kőre szorult, és Josh, amikor magához húzta a testvérét, csak rontott a helyzeten, és felszakította az oldalát.

Miután megígérte, hogy segítséget hív, Josh kimászott a barlangból, és felhívta a mentőket.

Suzy Motola mentő néhány óra múlva ért a szerencsétlenség helyszínére, és – ismét csak úgy tűnik – teljesen sokkos állapotban bámulta John lábát.

Egy napon keresztül Suzy és a mentőcsapat próbált kitalálni egy tervet, hogyan szabadítsák ki a fickót a kőcsapdából, de semmi sem jutott eszükbe.

A helyzet az volt, hogy John a barlang egy olyan pontján akadt el, ami nemcsak hogy felderítetlen, de a felszerelést is nagyon nehéz odajuttatni.

A mentők átvizsgálták a barlang összes járatát és alagútját John közelében. Volt egy pillanat, amikor az egyik mentőnek sikerült kezet fognia Johnnal, miután felfedezett egy másik átjárót ugyanabba a mélyedésbe, de csak egy kinyújtott kéz fért el a résben.

19 órával az érkezésük után a mentők végül kitaláltak egy megbízható tervet: egy meglehetősen bonyolult csigákból és kötelekből álló rendszert, amellyel ki tudták volna szabadítani a szerencsétlent a bajból.

A terv nem volt tökéletes, de mégis működőképesnek tűnt. Végül elkezdték kihúzni Josht, ami egészen jól sikerült, majdnem fél métert húzták ki, de ha valami nem megy jól, akkor már semmi sem megy jól.

A csigarendszer nem bírta, a kötél elszakadt, John pedig visszazuhant a hasadékba.

A fickó teljes erővel a kőbe vágódott, és több csontja is eltört.

Ne felejtsük el, hogy a srác még mindig életben van, és eszméleténél van, fejjel lefelé lóg a résben, eltört bordákkal és különféle sérülésekkel. Nem is akarom tudni, milyen fájdalmat érezhetett.

Kicsit később telefonon beszéltek Emilyvel, John feleségével, aki hallotta férje ígéretét, hogy visszatér hozzá, a gyerekeihez, és minden rendben lesz.

25 órányi fejjel lefelé lógás után John a sérülései és a vérveszteség miatt elvesztette az eszméletét. Néhány órával később (2009. november 25-én) az orvos megállapította John Edward Jones halálát.

John holtteste a barlangban maradt, bár tervezték, hogy kiemelik onnan, amire Emily is ragaszkodott, de ez soha nem történt meg.

A hatóságok robbanóanyaggal lerombolták a barlang mennyezetét a közelben, ahol John nyugodott, a Nutty Putty barlang bejáratát pedig betonnal töltötték ki, hogy senki más ne kerülhessen a szerencsétlen kőlabirintusba.

Idén lesz 15 éve, hogy John Edward Jones örökre beszorult a Nutty Putty barlang egyik járatába, és azóta is ott nyugszik 30 méterrel a földfelszín alatt.