Az Ókori Görögország egy olyan civilizáció, amelyet gyakran dicsőítenek a filozófiához, demokráciához és művészethez való hozzájárulásáért.
Azonban mindezen nagyság mögött egy olyan élet rejtőzött, ami távolról sem volt tökéletes.
Kegyetlen törvények, furcsa hiedelmek és megkérdőjelezhető szépségideálok tárnak fel egy világot, amely nemcsak fenséges volt, hanem kegyetlen, furcsa, helyenként ijesztő is.
A jogi büntetésektől, amelyek egy ember életébe kerülhettek egy piti lopásért, egészen az élőholttól való félelemig – a görög társadalom számos bizarr szokással rendelkezett.
A szépségideálok arra kényszerítették az embereket, hogy mérgező anyagokat vigyenek fel a bőrükre, az orvosi gyakorlatok pedig elavult elméleteken alapultak, ami csak súlyosbította a káoszt.
Ezek a részletek az Ókori Görögország másik oldalát mutatják be – azt, amelyről ritkán beszélnek.
7. A nagy elmék üldözése
Szókratész vádlói előtt állt Kr. e. 399-ben, sorsa már a tárgyalás kezdete előtt eldőlt. Megkérdőjelezte az isteneket, kihívást intézett a hatalom ellen, és „veszélyes” gondolatokkal töltötte meg a fiatal elméket.
A város elfordult tőle. Szavait, amelyeket korábban Athén utcáin tárgyaltak, most méregnek tekintették.
A bíróság bűnösnek találta istentelenségben és az ifjúság megrontásában. Büntetése halál volt.
A bürökpohár – hideg és keserű – elvette az életét. A város, amely egykor büszke volt bölcsességére, elhallgattatta egyik legnagyobb gondolkodóját.
Halála nem volt kivétel. Azok a filozófusok, akik túl szabadon beszéltek vagy merészelték megkérdőjelezni a hatalmat, fenyegetéssé váltak.
Szavaik, bármilyen ragyogóak is voltak, száműzetéshez, börtönhöz vagy kivégzéshez vezethettek. Athén, a filozófia bölcsője, bebizonyította, hogy még az ész országában is a félelem uralkodik.
6. Az összenőtt szemöldök iránti megszállottságuk
Az arc szimmetriáját nagyra értékelték az Ókori Görögországban, ami szokatlan szépségtrendeket szült. Az összenőtt szemöldököt, amelyet ma sokan eltávolítanak vagy elrejtenek, akkor a tökéletesség jelének tartották.
A folytonos szemöldök az intelligenciát, a vonzerőt és még az erényes jellemet is szimbolizálta.
Azok, akiknek a természet nem adott ilyen vonást, szurmával – egy ólom alapú kozmetikummal – sötétítették a szemöldök közötti területet.
Erre a gyakorlatra Egyiptom kultúrája hatott, ahol a szurmát évszázadokon át használták. Ez a trend népszerű volt mind a férfiak, mind a nők körében, bizonyítva, hogy a szépségideálok nem ismertek nemi határokat.
Püthagorasz görög matematikus bevezette az „aranymetszés” fogalmát, és ez a szimmetria iránti rajongás kiterjedt még az emberi arcra is.
Ennek eredményeként mindent – az építészettől a külső megjelenésig – a matematikai harmónia szempontjából értékeltek. Az emberek szélsőséges lépésekre szánták el magukat, hogy megfeleljenek ezeknek az ideáloknak.
5. Az Ókori Görögország drákói igazságszolgáltatása
Az Ókori Görögországban a büntetések célja nemcsak a test, hanem a lélek megtörése is volt.
A bronz bika a szenvedés eszköze volt, a kivégzés és az előadás hátborzongató kombinációja.
A belsejébe zárt fogoly érezte, ahogy a lángok nyaldossák a húsát, és a felhevült bronzkamra tüzes koporsóvá változott.
Halálsikolyai, amelyeket rejtett csövek torzítottak el, baljós hangokká változtak – szórakozás a szadistáknak és borzalom az áldozatnak.
A nyilvános megaláztatás sem lehetett kevésbé kegyetlen. Az osztrakiszmosz (száműzetés) kitaszítottá tette az embert, megfosztva otthonától és személyiségétől, magányra ítélve. Azoknak, akiknek nem volt szerencséjük, még többet kellett szenvedniük.
Az ókori görögök gyakorolták a csonkítást: a bűnözőket megbélyegezték, olyan jeleket hagyva a testükön, amelyek halálukig emlékeztették őket bűnösségükre.
Néhányukat halálra kövezték – ez egy kínzó, hosszan tartó látványosság volt, ahol a barátok és szomszédok hóhérokká váltak, kövekkel dobálva az áldozatot annak utolsó lélegzetvételéig.
A büntetések nemcsak az igazságszolgáltatás eszközei voltak, hanem kegyetlen színjátékok is, figyelmeztetésül arra, hogy az engedetlenséget szenvedéssel büntetik.
4. A csecsemőgyilkosság elfogadása
Azok a csecsemők, akik az Ókori Görögországban látható deformitásokkal vagy a gyengeség jeleivel születtek, gyakran szörnyű sorssal néztek szembe.
A spártai újszülöttek a vének tanácsának vizsgálatán estek át, amely eldöntötte, elég erős-e a gyermek a túléléshez.
Azokat, akik nem feleltek meg a normáknak, könyörtelenül elutasították – hagyták meghalni a hegyoldalakon, vagy mély szakadékokba dobták őket.
Ezt nem tekintették gyilkosságnak, hanem a „teher” megszüntetésének tudatos választása volt. Az elhagyott gyerekek lassú és kínzó halált haltak.
Megfagyhattak, éhen halhattak, vagy vadállatok prédájává válhattak.
Néhányukat forgalmas helyeken hagyták abban a reményben, hogy valaki felveszi őket, de sorsuk bizonytalan maradt – az idegenek kegyelmétől függött.
Még Spártán kívül is gyakran keringtek pletykák elhagyott csecsemőkről, bár ezeket ritkán ismerték el nyíltan.
A régészek által talált gyermekmaradványok azok történeteit mesélik el, akik csecsemőkorukban haltak meg. Azonban vannak bizonyítékok némelyikük gondozására is, betegségeik vagy sajátosságaik ellenére.
Míg egyesek esélyt kaptak az életre, másokat könyörtelenül elutasítottak, anélkül, hogy hagyták volna őket akár az első lélegzetvételüket is megtenni.
3. Félelem az élőhalottaktól
A filozófusok és a racionális gondolkodás hírneve ellenére az ókori görögök erős félelmet éreztek attól, hogy a halottak feltámadhatnak sírjaikból.
A régészek olyan temetkezéseket fedeztek fel, ahol a testeket nehéz kövekkel nyomták le vagy kerámiatöredékekkel rögzítették, hogy megakadályozzák, hogy felkeljenek.
Az akkori írásos források említik a revenánsok koncepcióját – halottakét, akik visszatérnek az életbe, hogy bosszút álljanak.
Azokat az embereket, akik megmagyarázhatatlan betegségekben vagy deformitásokban szenvedtek, gyakran azzal gyanúsították, hogy haláluk után élőhalottá válhatnak.
A görögöknek még egy legendás lényük is volt, a vrikolakasz – valami a zombi és a vámpír között.
Úgy hitték, hogy ez a szörnyeteg éjszaka bolyong, megtámadja azokat, akik balszerencséjükre találkoznak vele, és néha még áldozatát is megeszi.
Az élőhalottaktól való félelem olyan erős volt, hogy az emberek különleges óvintézkedéseket tettek, hogy megakadályozzák a halottak kijutását a sírokból.
2. Az Olimpiai Játékok sötét oldala
Az ókori Olimpiai Játékok nemcsak a sportteljesítmény bemutatói voltak, hanem egy sötét oldalt is hordoztak magukban, amelyre ritkán emlékeznek.
A játékok szorosan kapcsolódtak a vallási áldozatokhoz – néha állatok százait áldozták fel, hogy kiengeszteljék Zeuszt.
A sportolók a legkegyetlenebb körülmények között edzettek, testüket a végsőkig terhelve, ami néha halálos sérülésekkel végződött.
Nem volt második esély – a vereség szégyent jelentett, a győzelem pedig veszélyes mértékű hatalomhoz és arroganciához vezethetett.
A csalás virágzott: a megvesztegetéstől a titkos edzésprogramokig, amelyek célja az ellenfelek megkárosítása volt. A lebukott csalókat nyilvános megaláztatásnak és szigorú büntetéseknek vetették alá – néha büntetésül arra kényszerítették őket, hogy Zeusz-szobrok felállítását fizessék.
A játékok tükrözték a kemény társadalmi egyenlőtlenségeket is – csak szabad férfiak vehettek részt, a nőknek, különösen a házasoknak, még a versenyeken való jelenlétet is megtiltották halálbüntetés terhe mellett.
E mögött a grandiózus látványosság mögött egy olyan világ rejtőzött, amelyben a fizikai erő mindent meghatározott, a korrupció virágzott, és a vereségnek katasztrofális következményei lehettek.
1. Mérgező szépségideálok
A kozmetikumok az Ókori Görögországban inkább voltak veszélyesek, semmint vonzóak.
A nők, és néha a férfiak is, fehérítő pasztát használtak, hogy elérjék a sápadt arcszínt, amelyet a szépség és a magas státusz szimbólumának tartottak.
Ez a paszta gyakran tartalmazott ólmot – egy anyagot, amely lassan megmérgezte azokat, akik viselték.
A mellékhatások közé tartozott a bőrkárosodás, az elcsúfítás és a súlyos betegségek.
Ahelyett, hogy lemondtak volna a kozmetikumokról, sokan egyszerűen még több sminket vittek fel, hogy elrejtsék a következményeket, ezzel súlyosbítva állapotukat.
A görög „kommotikon” szót, amely az önmagunk díszítésének művészetét jelenti, gyakran kritizálták férfi szerzők, akik azt állították, hogy a kozmetikumokat főként az alsóbb osztálybeli nők használták. Azonban a történelmi adatok azt mutatják, hogy ilyen szereket minden társadalmi osztály tagjai alkalmaztak.
Az Ókori Görögországban a szépség nem csupán külső tulajdonság volt – az erkölccsel társították. Úgy vélték, hogy a vonzó embereknek erényesnek kell lenniük, és külső megjelenésük tükrözi belső nemességüket.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
