Néha úgy tűnik, hogy ilyesmi csak a könyvekben lehetséges. De ez a történet valóságos. És Amerika partjainál történt.
Még elképzelni is nehéz, min mehetett keresztül ez a nő, hogy egyszerűen túléljen és megéljen. Ez nem olyan, mint amikor pár napot eltöltesz az erdőben egy sátorral.
Hadd meséljem el sorjában.
Hogyan került oda egyedül?
A prém azon kevés természeti erőforrás egyike volt, amivel az észak-amerikai őslakosok és az európai gyarmatosítók kereskedtek. A 19. század elejére az utóbbiak olyan vállalatokat hoztak létre, amelyek megfeleltek a piac követelményeinek és érdekeinek.
1811-ben a társaság tengeri vidrákra kezdett vadászni Kalifornia partjainál, mivel ezeknek az állatoknak a szőrméje nagy értéket képviselt. Egy 25-30 fős, Alaszkából származó bennszülött csoportot béreltek fel vadászként erre az expedícióra.
Az expedíció egy pontján a kodiakok (így hívják Alaszka egyik népét) a San Nicolas-szigeten maradtak, hogy fókákra vadásszanak. A sziget nem volt lakatlan – a nicoleño indián törzs élt ott.
A kodiakok konfliktusba keveredtek a szigetlakókkal, és megölték a sziget férfiainak nagy részét. A nőket rabszolgaságba hurcolták. Hogy mi történt a kodiakokkal, az nem ismert.
Csak találgatni lehet, hogy ők maguk hagyták-e el a szigetet, vagy a fogságba ejtett nők ölték meg őket. Ami a nicoleñókat illeti, a populációjuk drasztikusan lecsökkent a kodiakokkal való összecsapás után. A szigetlakókból körülbelül százan maradtak.
Az 1830-as évek elejére sok indián elhagyta a szigetét. A maradékkal a Santa Barbara misszió foglalkozott 1835-ben. A céljuk az volt, hogy az utolsó indiánokat, akikből kevesebb mint 15-en maradtak, áttelepítsék a szárazföldre.
Valószínűleg munkaerőként, amiből nagy hiány volt akkoriban. A művelet eredményeként sikerült Kaliforniába szállítani az összes szigetlakót, kivéve egy nőt. Ő volt Juana Maria.
A történet egyik verziója szerint Juana Maria éppen a mentőhajóra szállt fel, amikor rájött, hogy a csecsemője nincs vele. Elhagyta a hajót, és visszatért a falujába, hogy megkeresse a gyermeket. Közben a hajó a közeledő vihar miatt gyorsan elhajózott.
Azonban nem mindenki hisz ebben a verzióban, és alternatívaként azt feltételezik, hogy a közeledő vihar miatt a legénység gyorsan és rosszul számolta meg a szigetlakókat, azt hitték, hogy mindenkit felvettek, és gyorsan elhajóztak. Bár a hajó jó idő esetén vissza akart térni a San Nicolas-szigetre, elsüllyedt, amikor belépett a San Francisco-i öbölbe.
Ennek eredményeként Juana Maria élete következő 18 évét egyedül töltötte a szigeten, elszigetelve a világ többi részétől. A következő években többször is megpróbálták őt megkeresni, de egyik mentőexpedíció sem járt sikerrel.
Valószínűleg Juana Maria egy barlangban élt, amit senki sem talált meg. Ott rejtőzhetett el a kodiakok elől, akik időről időre visszatértek vidrák után kutatva.
2018-ban Susan Morris történész azt feltételezte, hogy Juana Maria talán nem is volt teljesen egyedül. Ha a vidravadászok nem is találták meg, még mindig ott voltak az elefántfóka-vadászok, a csempészek és a kínaiak, akik gyakran hajóztak a közelben.
A lehetséges találkozás egyik legmeggyőzőbb példája a „Boston Atlas” című újság 1847-es cikkében található. A cikk szerint körülbelül egy tucat partraszállás történt a szigeten, és az egyik alkalommal a tengerészek találtak egy nőt, akit túszul ejtettek. A nő azonban megszökött a férfiaktól, és elrejtőzött a fűben.
Táplálkozás és mindennapi élet
A gumókon és gyökereken kívül nem volt mit enni a szigeten. Szerencsére hal volt elég a környéken, és a nő könnyen kifogta őket. Ez a képesség a vérében volt a népének. Kagylókat is gyűjtött, és nyersen, főzve, füstölve, sütve ette őket. Bár nem volt nagy választék, az élelemszerzéssel és annak elkészítésével nem volt gondja.
De hogy csinált tüzet? Kövek segítségével csiholt tüzet újra és újra, vagy folyamatosan égve tartotta? A vízzel nem volt gond – a kutatók több édesvízi forrást is találtak a szigeten. A nő kutyákat is tartott. Még saját magának is nehéz volt élelmet szereznie, nemhogy még az állatokat is etesse. Bár ki tudja, talán az állatok is segítették őt a vadászatban, és túlélni a magányt.
Juana Mariának saját edényei, szerszámai, eszközei voltak. És ezekből rengeteg volt. A leletek egy része a Kr. u. VII-VIII. századból származik. Tehát a közönséges tányérokat, amikből annyi volt itt, hogy alig lehetett elférni tőlük, az indiánok már ezer évvel ezelőtt is használták!
Megmentés és halál
1853-ban a nőt George Nidever, egy prémvadász találta meg. És ez volt a férfi harmadik célzott próbálkozása. Korábban is járt már a szigeten, talált friss emberi lábnyomokat, kosarakat letépett fűvel, de embereket sosem látott.
Juana Maria örült, hogy láthatja a vadászt és a csapatát, így beleegyezett, hogy visszatér velük a szárazföldre. Amikor eljött az indulás ideje, összegyűjtötte minden holmiját: nyakláncot, horgokat, csonttűt, kőmozsarat, kötelet és minden elérhető élelmet, beleértve egy rothadó fókafejet is.
Aztán a szelek, amelyek évezredek óta köröztek a sziget felett, megtöltötték a hajó vitorláit, és elvitték a szigetek utolsó szülöttét a horizonton túlra. Juana Maria tapsolt és táncolt, nem is zavartatta magát.
Santa Barbarában a nő megjelenése igazi szenzációt keltett, folyamatosan látogatók jártak hozzá, ami láthatóan örömet okozott neki.
A nevét senki sem tudta, ezért Juana Mariának keresztelték. Táncolt a vendégek előtt, valamint előszeretettel mesélt nekik érthetetlen nyelven. De a boldogság nem tartott sokáig. Pár héttel a szárazföldre érkezése után Juana Maria vérhasban meghalt, és a Santa Barbara-i misszió temetőjében temették el.
Vajon, ha tudta volna, hogy pár hétig boldogan él az emberek között, de aztán meghal, akkor inkább a szigeten maradt volna? Vagy a rövid boldogságért így is megérte volna a halál?
A Kék delfinek szigete egy népszerű ifjúsági regény, amit az amerikai író, Scott O’Dell írt. A könyv egy lányról szól, aki egyedül marad egy csendes-óceáni szigeten. Kevesen tudják azonban, hogy a történetet egy valódi nő, Juana Maria ihlette, akit 18 évig hagytak magára egy szigeten, Kalifornia partjainál.
Juana Mariát a San Nicolas-sziget magányos asszonyaként is ismerik.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
