HIRDETÉS BEZÁRÁS

Hogyan ügyeltek a higiéniára régen a díszes ruhákban és fűzőben járó hölgyek?

Ekkora ruhában még egy sima vécéhasználat is körülményes volt.

    A szépségért meg kell szenvedni. Néha szó szerint. Pontosan ez mondható el a múltbéli dús ruhákba öltözött nőkről is, akik a középkortól egészen a huszadik század elejéig készült portrékon tekintenek ránk.

    HIRDETÉS

    Hiszen ekkoriban még egy egyszerű, illemhelyre tett kirándulás is igazi kihívást jelentett számukra.

    Női higiénia a középkorban 012

    Gyönyörű hölgyek fodros, többrétegű ruhákban, akik páncélos lovagoknak adják a szívüket… Ó, milyen csodálatos, milyen nőiesnek érezhették magukat ezekben az egyedi ruháikban, fűzőikben és ékszereikben – gondoljuk legalábbis mi, miközben egy középkori vagy kora újkori történelmi filmet nézünk.

    De ha belegondolunk, és elképzeljük magunkat ebben a szerepben: vajon tényleg kényelmes volt, figyelembe véve a mindennapi higiéniai igényeket? Emlékezz csak magadra vagy a feleségdre egy abroncsos vagy akár csak néhány alsószoknyás menyasszonyi ruhában – ilyenkor legalább egy koszorúslánynak el kell kísérnie a menyasszonyt a mellékhelyiségbe, hogy támogassa az arát. És képzeld el, hogy nincs modern WC, sőt, a megszokott értelemben vett csatornázás sincs. Mit tehettek ilyenkor? Hogyan boldogultak ezek a jó családból származó hölgyek, akik mindent tudtak az illemszabályokról?

    Női higiénia a középkorban 011

    Emlékezz a régi festményekre: a hatalmas szoknyás és fűzős nők hétköznapi életet élnek: dolgoznak, táncolnak, utaznak. De közben valahogy meg is kell őrizni a higiéniát. A fűző egyébként nem túl kényelmes viselet, mégis elég sokáig használták: a középkortól gyakorlatilag az első világháborúig, kisebb megszakításokkal.

    A szerkezetet bonyolította a szoknyák sokasága, az abroncs, a XIX. század közepén pedig a turnűr. Még kánikulában is sok réteg hosszú ruhát kellett viselni, rengeteg kapoccsal és kiegészítővel. Hogy nem volt tehát az akkori nőknek kellemetlent testszaguk? Ők sajátos megoldást találtak erre a problémára, bár közben sok kényelemről lemondtak.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    Női higiénia a középkorban 010

    Például soha nem csak egy ruha volt. A nap folyamán sokszor váltottak ruhát: reggeli ruha, séta ruha, báli ruha, vacsora ruha stb. A ruha alatt pedig hálóing volt. Ezt meg lehetett tartani, de le is lehetett cserélni – szükség szerint, a szagtól és a „vészhelyzetektől” függően. A lényeg az, hogy ha egész nap egy szoros fűzős ruhában járkálunk dezodorok és zuhany nélkül, a kellemetlen szag gyakorlatilag garantált.

    Női higiénia a középkorban 009

    A ruhákat természetesen nem mosták ki azonnal, de kiszellőztették, egyes foltokat kimostak, a „levehető” elemeket, például a szoknya alsó részén lévő fodrokat, gallérokat és mandzsettákat levágták és visszavarrták.

    A hálóinget könnyebb volt kimosni. Ráadásul a hölgyek ruhája összetett szerkezetű volt. Erős szennyeződés esetén egy részt vagy részletet ki lehetett cserélni. Külön vették fel a fűzőt, az alsószoknyát, az alak megtartására szolgáló szerkezetet, és az egy vagy több szoknyát… A gallér vagy a fűzőre varrt rátétek különállóak lehettek, a divat és az idő függvényében.

    Női higiénia a középkorban 008

    Így gyakorlatilag a hálóing volt a higiénia megőrzésének legfőbb módja. A verejtékes hálóinget levették – félretették mosásra, és felvettek egy tisztát. Ennek megfelelően a tehetős lányoknak és asszonyoknak sok hálóingük volt. A szegényeknek nem volt elég. A jó hozománynak sok hálóingből kellett állnia – ez volt a garancia arra, hogy a menyasszony mindig tiszta lesz.

    A hónaljba különleges betéteket varrtak, ezeket le lehetett vágni és szintén mosásba tenni, majd frissekkel helyettesíteni.

    Az alsónemű – a bugyi – csak a XIX. században jelent meg. Eleinte ráadásul nem varrták össze őket a lábak között, mivel szorosan összehúzott fűzővel viselték, nem lehetett csak úgy levenni. A bugyihoz harisnya is járt, de csak térdig érő. A bugyi előtt az alsószoknyák töltötték be az alsónemű szerepét, ami persze némileg egyszerűbbé tette a természetes szükségletek elvégzését, de nem könnyítette meg teljesen.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    Női higiénia a középkorban 007

    Természetesen, akárcsak az öltözködés, a toalett használata sem ment a hölgyek számára a szolgálók segítsége nélkül. Vigyázni kellett, hogy ne koszolják össze a ruhát, és méltósággal végezzék el a „rituálét”. A szolgálók speciális edényeket adtak a „pisiléshez”, hosszúkás formájúakat, amelyek funkcionálisan a mai „ágytálakra” emlékeztettek.

    A hölgy elöl felhúzta a ruháját és kissé leguggolt. Mivel akkoriban már jól tudtak edényeket készíteni, ez a hordozható tartály is meglehetősen kényelmes volt, és a női anatómiát figyelembe véve készült. Éjszaka még egyszerűbb volt: voltak „éjjeli vázák”, amelyek a régi gyerekbilikre hasonlítottak, csak nagyobbak és általában elegánsabbak voltak. Ezek használata közben az éjszakai a ruha sem volt akadály.

    Női higiénia a középkorban 006

    Aztán kitalálták a szék + az ülésbe illeszthető éjjeli váza konstrukciót. Ez már egyszerűbb volt, a hölgy hátul felhúzhatta a szoknyáját, és ráülhetett. Vagy elöl felhúzhatta a szoknyáját, és arccal a támlának ülhetett. Egy másik lehetőség: a biliket beépítették a komódok fiókjaiba. A XIX. század végén, amikor elkezdték telepíteni a csatornára kötött WC-ket, a ruhás hölgyek nagyjából ugyanígy ültek rájuk.

    Női higiénia a középkorban 005

    A kislányokat már gyerekkoruktól kezdve megtanították a ruha helyes felkapásának alapjaira. Hogy a hölgy a szobalány szolgáltatásai nélkül is boldoguljon, kis kampókat találtak ki, amelyekkel a felemelt szoknyákat lehetett rögzíteni. Természetesen ehhez idő kellett, ezért a szobalány szolgáltatásai továbbra is előnyt élveztek.

    Nélkülük nem lehetett boldogulni, ha egy hölgy könnyített magán, hiszen utána el is kellett takarítani. A szoknyák-fodrok-abroncsok ugyanúgy akadályozták az önállóságot. A folyamat során fontos volt ügyelni arra, hogy ne koszolódjanak be a szoknyák. Természetesen elkerülhetetlen volt a szag, ami egyébként is mindig jelen volt a természetes szükségletek elvégzésének helyein.

    De hát kár is szépíteni! A középkor közepén például nem is voltak erre külön helyek. Szokás volt bárhol elvégezni a kis és nagydolgokat, az otthoni „éjjeli vázák” tartalmát pedig egyenesen az utcára öntötték. Innen eredt az egészségtelen környezet, a betegségek, a bűz.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    Női higiénia a középkorban 001

    Az arisztokratáknál a kastélyokban egy kicsit komolyabb volt a helyzet. Voltak külön „helyiségek”, a kastély falából kiálló kis dobozok. Az ilyen kiugrásokból csövek vezettek le például a tengerbe vagy az árokba, ha a kastély a parton állt. Ha nem, akkor egy nagy hordóba. Az ilyen hordót különleges szolgák tisztították, a munkát nehéznek, de azért tiszteletreméltónak tartották: ezeket a szolgákat gyorsan előléptették. Az arisztokratáknak persze kényelmesebb volt. De zavarta őket a szél, ami mindig be fújt az ilyen „vécéfülkékbe”, idővel pedig ugyanúgy elkerülhetetlen volt a bűz.

    De most jöjjön egy sokkoló tény. A gyenge idegzetűek inkább ne olvassanak tovább. Ezek a „vécéfülkék” ugyanis gardróbszobaként is funkcionálhattak! Ez némileg praktikus volt: a moly ugyanis nem rágta meg a ruhákat a kellemetlen szag miatt.

    Az első, nemcsak az arisztokrácia számára készült WC-t a XV. században találták fel. A londoni „Long house” 128 kabinból állt, külön a lovagok és a hölgyek számára. Az egészségtelen környezet problémáját azonban nem oldotta meg: a hulladék a Temzébe és az árterületre került.

    Női higiénia a középkorban 004

    Amikor a nemesi házakban elkezdtek WC-ket kialakítani, a nők még mindig sokáig diszkriminálva voltak. Kiderült, hogy illetlen dolog volt jelezni, hogy neked, mint társaságbeli hölgynek, olyan alantas szükségleteid vannak, mint a WC-re menés. Ezért etikett sértése nélkül csak otthon vagy egy barátnőnél lehetett WC-re menni. Máskor illett inkább visszatartani. Ennek megfelelően nem volt lehetőség messzire menni és sokáig távol maradni otthonról. A női nyilvános WC-k ritkaságnak számítottak.

    A kereskedelmi központok (akkoriban még csak nagy áruházak) voltak az elsők, akik felismerték a kínálkozó lehetőségeket. Rájöttek a turpisságra: ha női mosdókat biztosítanak, a nők tovább maradnak az üzletben, és így többet vásárolnak maguknak, családjuknak és háztartásuknak. Ezt követően jelentek meg a női fülkék a nyilvános illemhelyeken is. Ezt az újítást azonban a férfiak nem fogadták kitörő örömmel: a nők számára ugyanis ez a lehetőség szó szerint új távlatokat nyitott – nagyobb távolságokra utazhattak, hosszabb időt tölthettek távol otthonról, ami ellentmondott a férfiak által vélt „tisztaság és szerénység” fogalmának. Végül a szórakozóhelyek is megnyitották a női mosdóikat. Míg korábban egy nő csak rövid időre és csak a férjével léphetett be egy étterembe, ettől kezdve egyedül vagy a barátnőivel is bemehetett, és korlátlan ideig maradhatott.

    Természetesen a nőknek továbbra is voltak kérdéseik a férfi tervezőkhöz a fülkék kialakításával, méretével és a mosdók általános terével kapcsolatban. Ezek a kérdések persze néha még ma is felmerülnek, hiszen ahhoz, hogy megértsük a nők igényeit, nőnek kell lenni, vagy legalábbis érdeklődni kell az iránt, hogy legalább valamennyire kielégítsd az igényeiket.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    Női higiénia a középkorban 003

    Apropó, más nehézségek is adódtak a női ruhák, fűzők, uszályok, krinolinos szoknyák és különösen a turnűrök kialakításával kapcsolatban.

    • Finom, nem hirtelen mozdulatokkal kellett mozogni: hogy kevésbé izzadjanak. Bár a hölgyek így is igyekeztek minél többet játszani, sétálni, lovagolni, és persze táncolni.
    • A szoknyát fel kellett emelni járás közben, különösen rossz időben az utcán.
    • A XIX. században a page nevezetű speciális csipeszeket használtak a szoknya alsó részének néhány centiméterrel való megemelésére.
    • Ugyanebben az időben tombolt a magas szárú cipők divatja. A cipő felső része és a felemelt szoknya között ugyanis nem látszódhatott a csupasz láb.
    • A lányoknak a mozgékony játékokban általában nyugodtabb szerep jutott, minimális mozgással.
    • A lovaglás oldalasan történ, az egyik lábbal a kengyelben, a test előre fordítva. Ez a testtartás nem is annyira kényelmetlen, mint sokkal inkább veszélyes volt. Ezért a különösen merész hölgyek már a XVII. századtól kezdve tiltakozni kezdtek, és férfi ruhába öltöztek a lovagláshoz.
    Női higiénia a középkorban 002

    Szükség volt egy speciális testtartás betartására a kanapéra üléskor is: oldalt vagy előre dőlve, a turnűr vagy a fűző minőségétől és rugalmasságától függően. Ezek a kiegészítők persze idővel fokozatosan egyre rugalmasabbak lettek, majd szépen lassan el is tűntek teljesen.

    Apropó táncmozdulatok, a hölgyeknek valóban nagy szükségük volt a férfiak támogatására tánc közben a szűk fűzők miatt. Egy lány számára szinte lehetetlen volt egy egész estét végigtáncolni a férfi segítsége nélkül, mivel a könnyed légzés és a test szabad mozgatása jelentősen korlátozott volt a ruhadarabok kialakítása miatt.

    Mit gondolsz, képes lettél volna ilyen ruhákban élni, vagy azért örülsz neki, hogy ma már más a divat?

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.