Hogyan élnek a hajléktalan emberek a különböző országokban

Japán például egy tipikusan olyan ország, ahol a hajléktalanság egyfajta életmód. A japán hajléktalanoknak saját hitvallásuk van: nem lopnak, nem vitatkoznak a hatóságokkal, és általában nagyon tiszteletteljesen bánnak mindenkivel. Ráadásul ritkán találkozhatunk kolduló hajléktalannal Japánban, ott ugyanis ez nem szokás.

Sok japán hajléktalan nappal dolgozni jár, pénzt keres, ám ennek ellenére éjszaka mégis kartondobozokban alszik. Vannak olyanok is, akik a múltban elkövetett bűneik vezeklése miatt választják a hajléktalan életmódon. Az ilyen hajléktalanok abban különböznek másoktól, hogy van saját lakásuk és házuk, melyeket legtöbbször kiadnak másoknak.

Németországban minden hajléktalan állampolgárnak van saját személyigazolványa, ami lehetővé teszi számára, hogy ingyen utazzon a tömegközlekedési eszközökön, ingyen étkezzen a nyilvános menzákon és az éjszakát a metróban vagy parkokban tölthesse. Ha valakinek nincs is ilyen igazolványa, Németországban akkor is számtalan olyan speciális kávézó és éjszakai szállás található, ahol az emberek néhány centért cserébe kaphatják meg az általuk igényelt szolgáltatásokat.

A német hajléktalanok ugyan szoktak koldulni, de nagyon illedelmesen teszik és nem esnek túlzásba. Első látásra legtöbbször nem is tűnnek hajléktalanoknak, mivel pont úgy öltözködnek, mint bárki más. A német emberek egyébként gyakran visznek ebédet, ruhákat a hajléktalanoknak, de olyan is előfordul, hogy éjszakai szállást kínálnak nekik maguknál egy-egy nagyobb vihar idején például.

Az izraeli kormány nagy hangsúlyt fektet a hajléktalanproblémára. Szociális munkát kínálnak számukra, illetve ezzel járó előnyöket, például ingyen lakásokat. A folyamat egyetlen hátránya, hogy lassú és körülményes, mivel a hajléktalanok 2/3-a bevándorló, akik nagyon rosszul vagy egyáltalán nem beszélnek héberül.

A helyi hajléktalanok fő jövedelme egyébként a turistákból származik, akik kikapcsolódni jönnek ide és várost nézni.

Párizsban a hajléktalanokat clochard-nak hívják, és a számuk évről-évre növekszik. Az elmúlt években leginkább a szegény országokból emigrált emberek miatt nőtt a számuk.

A francia koldusok bárhol elalszanak: parkokban, metróban, de még a járdákon is. A clochard-ok között pedig hierarchia van, az újonnan érkezőknek tisztelniük kell a régebbi hajléktalanokat, akik néha pénzt is szednek a legújabb hajléktalanoktól. A francia kormány igyekszik mindent megtenni a hajléktalan emberek érdekében, ingyen ételekkel és lakhellyel próbálja javítani a helyzetüket, de mivel nagyon sokan vannak, ezért ez nem könnyű feladat.

Kínában, csakúgy, mint Japánban, úgy gondolják, hogy mindenkinek dolgoznia kell. A kormány ezért arra ösztönzi a hajléktalanokat, hogy keressenek munkát, ami mellé ingyen ételt és menedéket biztosítanak nekik. Kínában számos olyan étterem is található, ahol direkt a hajléktalanokat megcélzó, nagyon olcsó ételeket kínálnak.

Az Egyesült Államokban nem illik lenézően tekinteni a hajléktalan emberekre. Az amerikaiak tisztelettel és figyelemmel bánnak velük, Kaliforniában például gyakran ülnek le melléjük, hogy beszélgessenek velük.

A kormány különleges "sátrakból" létrehozott táborokat készített a hajléktalanoknak, ahol lehetőségük van például tévézni, internetezni, és egyéb módon szórakozni. A számtalan civil szervezet is igyekszik segíteni a kormány munkáját, és a hajléktalanok elhelyezkedését.

Az Egyesült Államokban a hajléktalan emberek pénzügyi támogatást is kapnak a kormánytól, ami havonta átlagosan 1200 és 1500 dollár között mozog. 

Ellentétben az Egyesült Államokkal, az Egyesült Királyságban a hajléktalan emberek megsegítéséért főként a civil és jótékonysági szervezetek a felelősök, akik élelmet, lakást és ruhát biztosítanak számukra.

Ennek ellenére a kormány is kiveszi a maga részét a feladatból: ha például egy egész család hirtelen hajléktalanná válik, akkor törvény írja elő, hogy lakást kell biztosítani számukra, ráadásul ugyanazon a környéken, ahol a gyerekek iskolába járnak. Ennek köszönhetően nem ritka, hogy az egyébként nagyon szegény családok drága szállodákban és bérlakásokban lesznek elszállásolva.

Ausztráliában nem használják a "koldus" vagy "hajléktalan" kifejezést. Itt "az utcán éjszakázó lakosoknak" hívják őket. Más országokkal ellentétben Ausztráliában az ilyen emberek aránya a lakosság 1%-át sem éri el, közülük is jelenetős részük inkább csak lázadó, 19 év alatti fiatal.

Ausztráliában a hajléktalan emberek számára teljesen ingyenes hálózatot építettek ki, ami többek között magába foglalja a szépségszalonokat, mosodákat, éttermeket és hajléktalan szállókat.

Marokkóban a hajléktalan emberek élete nem olyan jó, mint az előbb említett országokban. Itt az ilyen emberek többsége már gyerekkorában kerül az utcára, és egész életében ott is él. Bizonyos esetekben a családok maguk rakják utcára a gyerekeket, mivel egyszerűen nem képesek eltartani őket.

A kormány gyakorlatilag semmilyen segítséget sem nyújt számukra, bár sok olyan jótékonysági szervezet található, ami igyekszik csökkenteni az ilyen sorsú emberek szenvedését - a hajléktalan gyermekek számára például külön központokat hoztak létre, ahol segítséget kapnak a társadalomba való beilleszkedéshez és a szellemi fejlődéshez.

Oroszországban a hajléktalanok 75%-a munkaképes, 25 és 50 év közötti ember. Ennek ellenére a kormány nem próbálja meg különösebben beépíteni őket a munkaerőpiacra, igaz, támogatást és lakóhelyet sem biztosít számukra.

Oroszországban a hajléktalan emberek többnyire a civil vagy vallási szervezetekre támaszkodhatnak, akik igyekeznek javítani az életkörülményeiken. Sajnos kevés ilyen szervezet létezik, és azok is inkább csak a nagyvárosokban működnek: Moszkvában például csak 5 van belőlük.