- Az emberi szervezet által termelt nyál mennyisége meglepő: egy nap körülbelül annyi nyálat termelünk, amivel meg lehetne tölteni egy 0,5 literes palackot. Néha még többet is, a nyál mennyisége ugyanis nagyban függ attól, hogy milyen ételeket fogyasztunk.
- Körülbelül 160 milliárd ér található az emberben. Ha egy vonalba raknánk őket, akkor az így kapott lánc 160 ezer kilométeres lenne, vagyis négyszer körbe lehetne tekerni vele a Földet az Egyenlítő mentén.
- Az emésztőrendszerünk szintén nagyon hosszú: a vastagbél, a vékonybél és a gyomor együtt körülbelül 9 méter, vagyis nagyjából akkora, mint egy 3 emeletes épület magassága.
- A felnőttek és a gyermekek felépítése nagyon eltérő. A fő különbség a csontok számában rejlik: egy gyermeknek átlagosan 90-95-tel több csontja van, mint egy felnőttnek. Ennek oka az a tény, hogy fejlődés közben bizonyos csontok összeforrnak.
- A testünk nem csak a száj segítségével képes érezni az ízeket. Próbáld ki: ha bekened a sarkadat hagymával vagy fokhagymával, akkor körülbelül 1 óra múlva érezni fogod annak az ízét a szádban.
- Egy személy kb. négy másodpercenként pislog – ez kb. 15 pislogás per perc. Egyszerű számítások segítségével kideríthetjük, hogy egy nap körülbelül 20 ezerszer pislogunk. Egyúttal az is kiderül, hogy a nap folyamán körülbelül 1,5 órát töltünk csukott szemmel a pislogás miatt.
- A nyál mellett baktériumok is vannak a szánkban. Sok baktérium. Több, mint ahány ember él a bolygón – körülbelül 7,6 milliárd.
- Ha lehetséges lenne fényképezőgépet csinálni az emberi szemből, akkor annak a felbontása körülbelül 576 megapixeles lenne. De az agyunk nem képes ekkora mennyiségű adatot feldolgozni: becslések szerint csak 2,5 millió GB-nak megfelelő adatot képes tárolni.
- Ha nem vagy biztos a lábad méretében, csak vess egy pillantást az alkarodra. A lábad mérete pontosan akkora, mint a csukló és a könyök közti távolság.
Nem szentelünk elég figyelmet annak a vitathatatlan ténynek, hogy milyen érdekes és egyedülálló is az emberi szervezet. Tudtad például, hogy a sarkaddal is képes vagy érezni az ízeket? Hát azt, hogy a férfiak és a nők nagyjából azonos mennyiségű hajat veszítenek naponta?
HIRDETÉS
A Liked.hu-nál most összegyűjtöttünk nektek néhány érdekességet az emberi testről, amit valamiért senki sem tanított meg nekünk az iskolában.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
47 hozzászólás