HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

A kínai apartmanok 9 olyan jellemzője, mely megkülönbözteti őket a világ többi részétől

    Kína egy hatalmas ország, ahol az emberek olykor annyira különböző nyelvjárásokat beszélnek, hogy egyáltalán nem is értik egymást, ezért nem csoda, hogy az ország egyik részén található lakások és az ott bevett mindennapi élet is nagyban különbözik például az ország másik részén találhatótól. Kína nagyvárosaiban azonban több olyan jellemző is található, mely általánosságban véve minden ott lévő tipikus lakásban megtalálható.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál örömmel és izgatottan olvastuk át a Kínába költözött emberek blogjait, hogy összegyűjtsünk néhány olyan dolgot a kínai lakásokról, ami jelentősen különbözik a világ többi részén található otthonoktól.

    1. 9 A tűzhelyen általában csak 2 égő van

      Kinai tuzhely

      Kínában a konyhai tűzhelyek kicsik, mivel maga a helyiség nem enged ennél nagyobbat. Ezenkívül az égők számra is megfelel az ott élő emberek igényeinek, így a legtöbb lakásban két égős tűzhely található, mivel az emberek egyébként sem készítenének ennél több ételt egyszerre. Az ilyen konyhákban egyébként nincsenek sütök, és a mikrohullámú sütők is ritkák. Helyettük apró multifunkciós készülékeket használnak, melyek szükség esetén akár sütőként is funkcionálnak, de az ételek melegítésére vagy rizs főzésére is tökéletesek.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    2. 8 A mosogatógépek ritkák, helyettünk valószínűleg inkább szárítógépet találsz

      Kina szaritogep

      Ezek a készülékek pontosan úgy néznek ki, mint a mosogatógépek, ezért érhető módon sok külföldit megzavarnak. Ezeket a gépeket azonban arra használják, hogy a kézzel történő mosogatás után az edényeket a gépbe rakják, ami aztán ultraibolya sugárzás segítségével szárítja és sterilizálja azokat.

    3. 7 A kínai konyháknak általában keskeny, többszintes fiókjai vannak

      Kina keskeny pakolo

      Ezeket a vertikális fiókokat úgy tervezték, hogy tökéletesen illeszkedjenek a különféle konyhában található bútorok és gépek mellett található hézagokba, kialakításuknak köszönhetően pedig a fűszerektől kezdve a szószokig és egyéb ízesítőkig tulajdonképpen bárminek a tárolására alkalmasak.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    4. 6 A hűtőszekrényt néha a nappaliban tartják

      Kina huto a nappaliban

      Az ok nagyon prózai: a konyhák olyan kicsik, hogy a hűtőszekrény egyszerűen már nem fér el. Ilyen esetekben a hűtőket a nappaliban, vagy bármelyik másik helyiségben helyezik el, ahol van számára hely.

    5. 5 A konyhában csak hideg víz van

      Kina konyha hidegviz

      Ha melegvizet akarnak, akkor vízmelegítőt kell telepíteniük. Ezt persze egyrészt nem mindenki engedheti meg magának, másrészt a bérelt lakásokban sokszor maguk a tulajdonosok nem engedik. A helyiek tehát nemcsak arra vannak kényszerítve, hogy kézzel mossanak, de ráadásul hideg vízzel is teszik mindezt.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 4 A mosógépek itt különbözőek

      Kina mosogep

      A kínai lakásokban is vannak persze mosógépek, de másképp néznek ki és másképp is működnek. Ezek a mosógépek hideg vízzel mossák a ruhákat, mivel nincs bennük vízmelegítő. (bár manuálisan lehet meleg vizet tölteni beléjük) A ruhákat függőlegesen töltik be a gépbe, és a dob körbe-körbe forog, ennek eredményeként a mosás végére az összes ruha egy nagy csomóba gyűlik össze.

    2. 3 A WC és a zuhany általában ugyanabban a helyiségben található

      Kina wc furdo

      Ez persze még nem olyan meglepő, hiszen például idehaza is vannak kombinált fürdőszobák, de Kínában annyira kicsi a hely, hogy az emberek olykor szó szerint a vécén ülve zuhanyoznak, mivel a zuhany közvetlenül a WC felett található. Ez szintén sok külföldinek szokott fejfájást okozni.

      Bár sok lakásban van zuhanyfüggöny, amivel azért el lehet keríteni a WC-t a zuhanytól, de valószínűleg ez sem menti meg a fröccsenő víztől. Egyébként a kínai zuhanyok víznyomása meglepően gyenge.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS

      Még nagyobb meglepetést szokott okozni a turistáknak, amikor a jól megszokott WC helyett ilyen, padlóba épített változattal találkoznak, amit egyébként maguk a kínaiak hasznosabbnak tekintenek, mint egy sima vécét.

      Szerencsére ilyen vécékkel csak a régi otthonokban, esetleg iskolákban, vagy nagyobb intézményekben találkozhatunk, így viszonylag kicsi az esélye, hogy az országba turistaként érkezve nekünk is ilyet kelljen használnunk.

    3. 2 A kínaiak másképp használják az erkélyeket

      Kina erkely

      Kínában nem valószínű, hogy lesz esélyed kimenni az erkélyre, kiülni a székbe, és elkortyolni egy csésze kávét vagy teát. A helyi erkélyeket ugyanis egyfajta tárolóként használják, vagy annak, hogy a ruhákat szárítsák. Néha elhelyeznek pár növényt is, esetleg kisállat ketreceket, de ők nem úgy tekintenek az erkélyekre, mint egy olyan helyre, ahová az ember azért ül le, hogy egy kicsit feltöltődjön.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    4. 1 A kínai apartmanokban nincs szőnyeg

      Kina szonyeg nelkul

      Kínában a szőnyegek ritkák. A magyarázat nagyon egyszerű: a csempézett vagy fapadló ugyanis könnyebben mosható, és nem kell annyit szenvedni vele, mint a szőnyegekkel. A kínaiak egyébként nagy hangsúlyt fektetnek a tisztaságra, általában naponta takarítják az otthonaikat, és nemcsak porszívóznak, hanem fel is mossák a padlót.

      A külföldiek általában meglepődnek ezen, hiszen mi úgy gondoljuk, hogy a padló nedves tisztítását bőven elegendő hetente egyszer elvégezni, de ha Kínába költöznénk, hamar megértenénk ennek az okát. Itt az ökológia ugyanis olyan, hogy takarítás után a padló már másnap piszkos lesz, és felmosáskor jól látható kosz jön fel a padlóról.

      Pontosan emiatt egyébként szinte kivétel nélkül minden helyi lakos papucsot visel az otthonában.

      Bónusz: sok szállodában az illemhelyeket egy üvegfal választja el a szobától

      Ez a megoldás inkább első ránézésre meghökkentő, jobban belegondolva azonban praktikus, és nem is annyira zavaró. A vékony üvegfalak sokkal helytakarékosabbak, mint egy felhúzott fal, ráadásul olcsóbb is, ezért a szállodákban előszeretettel alkalmazzák ezt a módszert, amikor a vendégek ágyát csak egy vékony üvegfal választja el a fürdőszobától.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

4 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • 5. A konyhában nincs meleg víz ... tehát hideg vízzel kénytelenek mosogatni. Ugyan már : hideg víz+fazék+tűzhely=meleg víz!
  • Szerintem az asszonyok ott is megoldják,pontosan úgy mint írod,fazék,gáz,melegít,forral,mosogat,mos. Ennyi! Azért az a wc èrdekes. Nem kell wc papír,csak mindig le kell vetkőzni. Pisi,kaki,zuhany. Csak aztán jól kimosni,lemosni mindent mert van más is a családban.
  • Milyen gáz, hogy ágyból látod, hogy valaki ott ül a wc-én, mert üvegfal van.

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.