HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

6 szokatlan tárgy, amit a Fekete-tenger mélyén találtak

    A víz alatti világ tele van titkokkal, és mélyben pedig sokszor olyan dolgok rejtőznek, amiket el sem tudunk képzelni. Vegyük például a Fekete-tengert, ami tekintélyes méretének köszönhetően különféle országok partjait mossa, amióta csak világ a világ. Nem meglepő tehát, ha időről-időre különféle tárgyak bukkannak elő belőle.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most összegyűjtöttük a legfurcsább és legérdekesebb tárgyakat, amiket a Fekete-tengerből halásztak elő.

    1. 6 Leletek, amik bizonyítják, hogy világ már sokkal régebben létezett.

      micccp 2022 02 08 12 44 50 832172

      A 2000-es évek elején Robert Ballard a Fekete-tenger fenekének tanulmányozásával foglalkozott. Ő volt az egyéként, aki megtalálta a híres Titanic maradványait, illetve több olyan felfedezést is tett, amivel bizonyította, hogy a Bibliában leírt események valóban megtörténtek. A Fekete-tengerben Robert emberi települések maradványaira bukkant 150 méter mélyen, valamint folyómedreket is megfigyelt. Elmélete szerint 7 ezer évvel ezelőtt emberek éltek ezeken a területeken, egészen addig, míg el nem árasztotta a víz és tenger nem lett belőle.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    2. 5 A "Lenin" vízi jármű

      micccp 2022 02 08 12 44 51 247419

      1941-ben hatalmas tragédia történt, miközben Odesszából a tengeren keresztül evakuálták az embereket a Krím-félszigetre. A menekülteket szállító hajó fedélzetén körülbelül 2,5 ezer ember tartózkodott, amikor a hajó egy aknának ütközött és süllyedni kezdett. Rengetegen meghaltak, a hajó egyes részeit pedig 95 méter mélyen találták meg.

    3. 4 Vegyifegyver hordók

      micccp 2022 02 08 12 50 31 338024

      1941-ben, miközben a nácik támadásba lendültek, vegyifegyverrel teli hordókat süllyesztettek a Fekete-tenger fenekére. Több ezret. Azóta persze rengeteget megtaláltak és kihalásztak, de nem mindet - becslések szerint csak a felét. A rendkívül veszélyes anyagokat tartalmazó fém hordókat folyamatosan keresik, mivel a szivárgásuk súlyos környezeti károkat okozhat.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.