5 furcsa dolog, ami normálisnak számított a középkorban

A középkor, amely a 5. század végén kezdődött és ezer éven át tartott, bővelkedett a furcsa szokásokban és hiedelmekben.

Nehéz elképzelni, hogy egykor a temetőkben pezsgő kereskedelem folyt, az emberi csontokból díszes lámpásokat faragtak, a csíkos ruházatot pedig ördögi jelképnek tartották. Az orvoslás terén is bőségesen akadtak furcsaságok, hiszen a legkülönfélébb anyagoknak és tárgyaknak is tulajdonítottak gyógyító erőt.

5. Közösségi tér a temető?

A középkori temetők az egyházhoz tartoztak, és adómentesek voltak. Ez vonzotta a kisebb kereskedőket, akik nappal élénk kereskedelmet folytattak a sírok között: bort, sört árultak, sőt kenyeret is sütöttek.

A sírok közelsége nem zavarta a vásárlókat, akik úgy vélték, hogy a frissen sült kenyérnek gyógyító ereje van. A csontokat időről időre kiásták a sírokból, és osszáriumokban tárolták, de ez sem tántorította el a vevőket.

Éjszaka egészen más hangulat jellemezte a temetőket. A szerelmi szolgáltatásokat nyújtó nők itt keresték a megélhetésüket, adómentesen. A templom védelmét élvezték a hajléktalanok és koldusok is, akiket a társadalom kirekesztett, de a holtak között menedéket találtak. A világi hatalom nem merészkedett be a temetőkerítésen belülre, így a szegényeket nem zavarta senki.

A temetők ideális helyszínei voltak a baráti összejöveteleknek, ahol bort ittak és kockáztak. Randevúkat is szerveztek ide, sőt párbajokat is vívtak. Párizsban a „Paradicsomkert” néven ismert temető volt a legkedveltebb a lakosság körében.

A sétálók könyvárusok, ágyneműárusok és textilkereskedők portékáit bámulhatták. A középkori és kora újkori keresztényeket nem zavarta a talajból áradó bűz, még a legkeményebb fagyok idején sem.

4. A „gonosz keleti” találmány

Manapság a villa nélkül enni illetlenségnek számít. A középkori Európában azonban az egyház elítélte a villa használatát. A templomokban és kolostorokban a papok arra tanították a népet, hogy a villa az ördög szerszáma, a gonosz erők találmánya.

Az első villák kétágúak voltak, és a 5-6. században jelentek meg a Közel-Keleten. Innen Bizáncba, majd Itáliába jutottak el.

Először 1004 nyarán, Velence városában láthattak villát a helyiek, Giovanni Orseolo doge fiának és a bizánci hercegnőnek, Máriának a menyegzői lakomáján.

A hercegnő aranyból készült, kétágú evőeszközt használt, amit magával hozott a hozományában. Ez rendkívül megdöbbentette és megbotránkoztatta a vendégeket. A papok azonnal sátáni eszköznek kiáltották ki a furcsa tárgyat, és amikor a hercegnő három évvel a menyegző után betegségben meghalt, isteni büntetésnek tartották a halálát.