HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉrdekességekInterneten talált dolgok

20 ember, akinek sikerült különleges kincset vásárolnia aprópénzért

    Néha talán úgy tűnhet, hogy a bolhapiacokon és turkálókban kizárólag ócska kacatok várnak ránk, de ez nem így van. A gyakorlat legalábbis azt mutatja, hogy még ha elvétve is, de olykor igazi kincsekre is bukkanhatunk közöttük. Ehhez csak annyi a dolgunk, hogy kitartónak kell lennünk, kutakodnunk, na meg persze az sem árt, ha van a zsebünkben egy jó nagy adag szerencse.

    HIRDETÉS

    A most következő emberek olyan izgalmas holmikra tettek szert, hogy úgy gondolták, a közösségi oldalakon keresztül is meg kell osztaniuk azt a nagyvilággal. És ezt nagyon jól tették: mi, a Liked.hu-nál például ámuldozva néztük, hogy milyen hihetetlen szerencsével vásároltak például értékes ékszereket, és divatkiegészítőket holmi aprópénzért cserébe.

    1. 1 ,,5 dollárért vettem azt a gyűrűt, amiről azt állították, hogy aranyozott. Kiderült, hogy a fém része platinából készült, a kövek pedig gyémántok és akvamarin.”


    2. 2 ,,3,5 fontért vettem ezt a tálat. Az alján lévő lenyomatra rákeresve kiderült, hogy ez egy 1822-ben elsüllyedt hajóról kimentett kincs. És én csak azért vettem meg, mert tetszett, hogy kék színű.”


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 ,,12 dollárért vettük ezt a medált egy ékszerboltban. Szakértőhöz vittük, aki megállapította, hogy ez egy ismeretlen ékszerész által készített antik kitűző, ami körülbelül 1000-1500 dollár értékű.”


    4. 4 ,,Ezt a Whiting & Davis aranyozott pénztárcát egy turkálóban vettük 5 dollárért. A kiskereskedelmi ára 225 dollár.”


    5. 5 ,,Ezt a csodálatos órát 30 dollárért vásároltam egy garázsvásáron. Ugyanez az interneten 900 dollárba került volna.”


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 ,,Ezt a széket 25 dollárért vettem. Valódi bőrből készült, Olaszországban."


    7. 7 ,,Ma reggel 11 dollárért vásároltam ezt a nyakláncot, amiről azt mondták, hogy üvegből készült, de kiderült róla, hogy ametiszt.”


        

    8. 8 ,,Ezt 20. század közepén készült kovácsoltvas asztalt 20 dollárért vásároltam egy használt háztartási cikkeket árusító áruházban.”


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 ,,Ezt a Charles Schultz által aláírt Snoopy rajzot egy bolhapiacon vettem 4,95 dollárért.”


    10. 10 ,,5 dollárért vásároltam meg a svájci Exaequo cég Salvador Dalí kollekciójának egyik darabját."


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 11 ,,Egy használt boltban vettem ezt a nyakláncot 6 dollárért. Még a pénztáros is felkiáltott, hogy milyen gyönyörű. Kiderült, hogy a benne lévő kő valódi gyémánt.”


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    2. 12 ,,Ezt a napszemüveget 1 dollárért vásároltam egy bolhapiacon. Kiderült, hogy Németországban készült még a 60-as években, és tiszta aranyból készült a kerete.”


    3. 13 ,,A helyi bolhapiacon vásároltam ezt a Le Creuset edénykészletet csupán 2 fontért. Idén nagyon korán jött a karácsony."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    4. 14 ,,10 dollárért vásároltam ezt az ezüst méreggyűrűt egy bolhapiacon, és egy szem volt a belsejében.”


    5. 15 ,,Ezt az 1971 Purple 442-t 9 másik autóval együtt vettem 4 dollárért egy bolhapiacon. Kiderült, hogy a Hot Wheels egyik legritkább modellje, és 2.800 dollárért adtam el."


    6. 16 ,,Ezt az opállal díszített aranyozott brossot egy turkálóban vettem 3 dollárért.”


    7. 17 ,,A National Geographic magazin leghíresebb fényképének másolata, amit a képen látható afgán lány is aláírt. 12,99 dollárért vásároltam.”


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    8. 18 ,,Ezt a két tojástartót 1,99 dollárért vásároltam. Az egyiken Salvador Daly, a másikon Frida Kahlo látható, és a szívem örül minden alkalommal, amikor csak rájuk nézek.”


        

    9. 19 ,,Nehéz elhinni, de sikerült egy 99 dollár értékű japán kést vásárolnom csupán 3 dollárért.”


    10. 20 ,,Büszkeségem ez az 1930-as években készült fésülködő asztal, amit 25 dollárért vásároltam egy turkálóban. Ez volt a legjobb dolog, amit valaha is vásároltam.”


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.