HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

16 történelmi tény, ami teljesen megváltoztatja az időérzékedet

    A mindennapi életünket nézve talán úgy tűnik, hogy az ‘idő’ az egy teljesen stabil, jól nyomon követhető dolog, melyet könnyedén hozzá tudunk rendelni a különféle történelmi eseményekhez vagy épp híres emberekhez – ám ez nem mindig van így.

    HIRDETÉS

    A valóság olykor ugyanis teljesen szembe megy a józan ésszel, felborítva ezzel az időérzékünket. Gondolnád például, hogy a gőzmozdonyt előbb fedezték fel, mint a biciklit? Hogy előbb küldtünk embert a Holdra, minthogy kerekeket raktunk volna a bőröndökre? Pedig így történt.

    1. 1 II. Erzsébet brit királynő és Marilyn Monroe ugyanabban az évben született.


      Mindketten 1926-ban születtek, és Londonban egyszer személyesen találkoztak is, amikor mindketten 30 évesek voltak. Ez a kép is ott készült.

    2. 2 Charles Darwin teknőse 2006-ban hunyt el.


      A Harriet névre hallgató galápagosi óriásteknős 1830 körül született a Galapagos-szigetek egyikén. Darwin egy világkörüli expedíció során vette magához és élete végéig, vagyis 1882. április 19-ig gondoskodott róla. A teknős jócskán túlélte gazdáját, Harriet ugyanis 2006-ban, 177 éves korában hunyt el szívelégtelenségben.

    3. 3 Olivia de Havilland nemrég lett 102 éves.


      Az Elfújta a szél című filmmel világhírűvé vált színésznő 2018. július 1-jén ünnepelte 102. születésnapját. A film készültekor Olivia de Havilland 23 éves volt.

    4. 4 A Plútó még egyszer sem kerülte meg a Napot.


      A Plútót 1930-ban fedezték fel, a felfedezése óta eltelt közel 100 év során pedig még egy teljes kört sem tett a Nap körül. Ez csak 2178-ban fog majd megtörténni, ám 2006-ban azóta elvesztette „bolygó” titulusát és törpebolygóvá minősítették át – ezzel a Plútó lett az első olyan égitest, amely elvesztette bolygónak minősítését.

      Egyébként a Plútóról készült első tiszta fotóra viszonylag sokat kellett várni, ugyanis csak 2015-ben (85 évvel a felfedezése után) volt elég fejlett hozzá a technika, hogy az űrbe kilőtt New Horizons űrszonda tiszta, közeli fotót küldjön az égitestről. Előtte csak a Hubble Űrtávcső elmosódott képei alapján tudtuk kikövetkeztetni, hogyan is nézhet ki vajon a Plútó. 

    5. 5 A Nintendo és az Eiffel-torony ugyanabban az évben jött létre.


      Valószínűleg sokan tudják, hogy a híres francia tornyot az 1889-es világkiállításra készítették, azt azonban már kevesebben, hogy még ugyanennek az évnek az őszén megalapították a Nintendo-t, a világ egyik legnagyobb videojátékokat és játékkonzolokat gyártó cégét. Igaz ami igaz, akkor még játékkártyák gyártásával foglalkoztak.

    6. 6 A világ első metróvonala Londonban nyílt meg, ekkor az Egyesült Államokban még polgárháborúk zajlottak.


      1863-ban nyílt meg a világ első földalatti vasútvonala, a londoni metró. Ugyanebben az időben még az Egyesült Államokban például véres polgárháború zajlott észak és dél között. Ez végül csak 1865 decemberében fejeződött be, amikor elfogadták a rabszolgaság eltörléséről szóló 13. alkotmánymódosítást.

    7. 7 Az első mozdony sokkal hamarabb jelent meg, mint az első kerékpár.


      1818-ban egy német professzor szabadalmaztatta a világ első kétkerekű kerékpárját, mely még fából készült és kísértetiesen hasonlított a ma használatos kerékpárokra azzal a különbséggel, hogy nem voltak pedáljai. A gőzmozdonyok legelső prototípusa ezzel szemben már 1769-ben elkészült, ám az első élesben is használt mozdony megjelenésére 1801-ig várni kellett.

    8. 8 A TI-83-as grafikus számológép teljesítménye nagyobb volt, mint a Holdra szálláshoz használt számítógépé.


      A TI-83-as számológép 1999-ben jelent meg, és több számításra volt képes, mint például az 1969-es Apollo 11 űrprogram rakétairányításért felelős számítógépe. A rakétákért felelős számítógép 1,024 MHz-es frekvencián dolgozott, ami körülbelül 1/6-a a TI-83-as kalkulátor teljesítményének.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 9 Az emberiség előbb landolt a Holdon, mintsem hogy kerekeket rakott volna a bőröndökre.


      A bőröndgyártó Samsonite cég csak 1974-ben szabadalmaztatta az első kerekes bőröndöt, az Apollo 11 ezzel szemben pedig már 1969-ben sikeresen landolt a Holdon.

    2. 10 Ugyanabban az évben jelent meg az első iPhone, mint amikor az utolsó Harry Potter könyv.


      J. K. Rowling utolsó Harry Potter könyve 2007. július 21-én jelent meg "Harry Potter és a Halál ereklyéi" címmel. Steve Jobs ugyanebben az évben mutatta be az első iPhone telefont.

    3. 11 Salvador Dali ugyanabban az évben hunyt el, amikor Daniel Radcliffe született.


      A híres spanyol szürrealista festő, Salvador Dalí 84 éves korában hunyt el, 1989-ben. A brit származású – Harry Potter filmekkel világhírűvé vált - Daniel Radcliffe ugyanebben az évben született.

    4. 12 A világ legpontosabb órái az atomórák.


      A világ legpontosabb órái mind a mai napig az Egyesült Államokban találhatók. Ezeket az atomórákat amerikai és szingapúri fizikusok hoztak létre. Az órák 15 milliárd év alatt csak maximum 1 másodpercet tévedhetnek.

    5. 13 A leghosszabb közvetlen repülőút közel 18 órán át tartott.


      A leghosszabb megállás nélküli közvetlen járatot a Singapore Airlines légitársaság kínálja, Szingapúrból New York-ba. A repülés átlagosan 17 óra 52 percig tart, de eredetileg úgy tervezték, hogy a gép 18 órát és 25 percet tölt majd a levegőben. Ezalatt az idő alatt a repülőgép közel 17 ezer kilométert tesz meg.

    6. 14 Az emberiség létezése csak a Föld teljes történetének 0,004%-át fedi le.


      Az emberiség mintegy 200 ezer éve él a Földön, a bolygónk ezzel szemben viszont 4,54 milliárd éves, ami azt jelenti, hogy az emberiség a Föld teljes történetének alig 0,004%-ánál volt jelen csupán.

    7. 15 Egy buborék 0,001 másodperc alatt pukkan ki.


      Egy buborék kipukkanása alig 0,001 másodpercig tart, amiből az emberi szem csak annyit vesz észre, hogy az egyik pillanatban még ott van a buborék, majd hupsz, hirtelen eltűnik. A modern kori technológiának és a szuperlassításra képes kameráknak köszönhetően azonban már ezt a folyamatot is megcsodálhatjuk.

    8. 16 Végezetül: létezik egy érdekes elmélet, ami szerint folyamatosan a múltban élünk.


      Az emberek soha nem lesznek képesek teljes mértékben megtapasztalni a „jelent”, mivel körülbelül 80 milliszekundummal késve dolgozzuk fel a körülöttünk történt eseményeket. David Eagleman agykutató úgy véli, hogy átlagosan ennyi időre van szükség ahhoz, hogy az idegvégződésekből az összes információ a testen keresztül az agyba érjen, majd az agy feldolgozza ezeket a pillanatnyi eseményeket.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.