HIRDETÉS BEZÁRÁS
Érdekességek

15+ illemszabály, ami öt évvel ezelőtt még nem létezett, de ma már mindenkinek ismernie kellene őket

    A híres amerikai írónő, Emily Post foglalta először írásba a legalapvetőbb etikett szabályokat, még 1946-ban. Azóta egy nevét viselő cég, az Emily Post Institute munkatársainak jut ez a feladat, akik 5-7 évente adnak ki új könyvet „Etikett enciklopédia” címmel. Ebben feltüntetik azokat az elavult szabályokat, melyeket ideje egyszer és mindenkorra elfelejteni, illetve közzéteszik azokat, melyek nemrég ütötték fel a fejüket, és amelyeket illik betartani a mai modern társadalomban.

    HIRDETÉS

    Cikkünkben most 15+ olyan illemszabályt gyűjtöttünk össze, melyek 5 évvel ezelőtt még nem léteztek, mára azonban komoly gondunk lehet belőle, ha nem ismerjük őket vagy csak egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk azokat.

    1. 1 Lehet fényképezni az ételt egy étteremben vagy kávézóban?


      Egy olyan világban élünk, amiben régóta a „ha nincs róla kép, nem is csináltam” elvet követi, ezért az ételek fotózásának tiltása valóságos öngyilkosság lenne a vendéglátó egységek számára. Ennek ellenére továbbra is fontos, hogy a legkevésbé feltűnő módon csináljuk azt, anélkül, hogy zavarnánk vele másokat – például zaj és vaku nélkül.

    2. 2 Tölthetek fel olyan fotókat az internetre, amik vendégségben készültek?

      Ha vendégségbe hívnak bennünket, akkor a tulajdonos dönti el, hogy mit lehet és mit nem a vendégeknek. Ha nem volt külön kérése rá, hogy ne készítsünk fotókat, akkor valószínűleg nem bánja. Ettől függetlenül érdemes figyelni rá, hogy más emberek ne szerepeljenek a fotón engedély nélkül, még a háttérben sem – ebből ugyanis könnyen kellemetlen konfliktusai lehetnek az illetőnek.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 Van szabály a szelfizésre?


      A modern etikett nem tudta figyelmen kívül hagyni az egyre népszerűbb szelfizés jelenségét. Érdemes ezt azonban normális keretek között végezni, biztonságosan: 2015-ben például több ember halt meg szelfikészítés közben, mint cápatámadás következtében.

      Illetlenségnek tartják, ha valami fontos eseménnyel vagy tárggyal a háttérben fotózkodunk – például nem illik műalkotással, esküvői ceremóniával vagy templommal a háttérben szelfizni, a temetésekről nem is beszélve persze.

    4. 4 Megkérhetek valakit, hogy törölje a rólam készült fotóját a közösségi oldalról?

      Ha csak nincs valami nagyon zavaró vagy kellemetlen a képen, esetleg nincs jó okunk rá, hogy eltűnjön az a felvétel, akkor nem illik ilyesmivel zaklatni a kép készítőjét, hiszen pont azért töltötte fel azt a képet, mert van rajta valami, ami számára nagyon kedves, ami neki nagyon tetszik. Ha mégis úgy döntünk, hogy megkérjük a kép eltávolítására, akkor érdemes azt a legudvariasabb módon megtenni.

    5. 5 A hangulatjelek és GIF-ek udvariatlanságnak számítanak?

      Természetesen a hivatalos kommunikáció esetén az ilyen fajta vizuális effektek használata nem megengedett. Más esetekben azonban még jól is lehet, egy megfelelő hangulatjellel vagy gif képpel ugyanis olykor több száz szót fejezhetünk ki egyetlen pillanat alatt, ráadásul szórakoztató módon. Ha a beszélgetés azonban komoly témákat érint, akkor érdemes mellőzni minden ilyesmit.

    6. 6 Be kell jelölnöm ismerősként a gyermekem edzőjét, tanárát, stb.?


      Nem. Hacsak az illetőnek nincs külön szakmai profilja, akkor semmiképp sem ajánlott. Inkább kérni kell tőle egy e-mail címet vagy telefonszámot, amin keresztül fel tudjuk vele venni a kapcsolatot, ha a szükség úgy kívánja.

    7. 7 Ha valaki rám írt üzenetben, de nem válaszoltam időben, akkor fel kell őt hívnom telefonon, hogy gyorsabban lefolytassuk a kommunikációt?

      Semmiképp sem. Az üzenet írója valószínűleg azért választotta ezt a módot, mert nem túl sürgős a problémája, és nem vár azonnal választ. Ilyen esetekben egy váratlan hívás esetleg illetlenségnek is minősülhet. Az emberek ráadásul egyre inkább kezdenek leszokni a telefonálgatásról, és sokkal inkább az üzenetküldést részesítik előnyben, mivel ez nem olyan zavaró, mint egy hívás, nem kell azonnal válaszolni, és az üzenetben elhangzottak hosszú időre a készülékek memóriájában maradnak.

    8. 8 Akkor most ne hívjak senkit?


      Természetesen egyetlen etikett sem tilthatja meg a telefonon beszélgetést, ám mielőtt felhívunk valakit érdemes legalább üzenetben megkérdeznünk, hogy alkalmas-e az idő és tudunk-e beszélni Ezenkívül vannak olyan emberek, akikkel az üzenetben történő kommunikálás nem működhet, esetükben egyenesen ajánlott a telefonos hívás kezdeményezése.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    1. 9 Hogyan reagáljunk egy közösségi médiában terjedő rossz hírre?

      Elsőre nyilvánvalónak tűnik, az emberek azonban mégsem mindig képesek ezt betartani. Egy együtt érző és támogató hozzászólás nemcsak nem tiltott, de még ajánlott is. Ha azonban nem vagyunk képesek együtt érző szavakat írni – különösen egy halálhír esetén – akkor kár elkezdenünk vitába bonyolódni más felhasználókkal, egyszerűen hagyjuk figyelmen kívül a bejegyzést.

    2. 10 Leülhetünk egy idegen ember mellé, ha nincs más hely a gyorsétteremben?


      Ha tisztességesen és udvariasan megkérdezzük, az illető pedig rábólint, és látszólag tényleg nem zavarja őt, akkor igen. Fontos megjegyezni, hogy ez kizárólag a gyorséttermekben működik, a hagyományos éttermekben vagy kávézókban az ilyesmi szóba sem jöhet. Ha le is ültünk egy idegen mellé, akkor is célszerű azonnal lenémítani a telefonunkat, kulturáltan étkezni, hogy semmivel se zavarjuk meg az illetőt evés közben.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 11 Le kell vennünk a fejhallgatót a kávézóban, tömegközlekedésen vagy a munkahelyünkön?


      Általánosságban elmondhatjuk, hogy nem, már persze, ha úgy hallgatjuk a zenét, hogy ezzel nem zavarunk másokat. Munkahely esetén érdemes először átfutni a munkahelyi szabályzatot vagy engedélyt kérni a főnökünktől. Ha nem zavarunk vele másokat és a mi munkánkat sem hátráltatja, akkor elvileg nincs akadálya.

    4. 12 Szabad-e információkat keresni a közösségi oldalakon arról a személyről, akivel randizni fogunk?

      Nemcsak szabad, de egyenesen ajánlott is minél több információt szerezni a partnerünkről az első randevú előtt. Nem szabad azonban átesni a ló túloldalára: ne kezdjünk el kutakodni az exének és a barátainak a fotói között, csak és kizárólag az ő személyes profilját csekkoljuk.

    5. 13 Bónusz

      Végezetül összegyűjtöttünk néhány olyan modern illemszabályt, melyek nem érdemeltek külön pontokat, de azért nem árt, ha tisztában vagyunk velük:

      • Sokkal jobb, ha megpróbálunk egy nagy üzenetet írni, mint több tucat apró üzenetben elküldeni egymás után a mondandónkat.
      • Az idős emberekkel történő kommunikáció során mellőzzük a rövidítéseket és szlengszavakat.
      • Még egy messenger üzenet alkalmával is illik tekintettel lenni az időre: este 8 után már ne nagyon küldjünk üzenetet másoknak, ez ugyanis roppant zavaró lehet, ha már épp pihenni próbálnak. Kivételt képeznek ez alól természetesen a legjobb barátaink és a családtagjaink.
      • Ha valakinek egy pontos címet kell elküldenünk üzenetben, akkor érdemes lehet nemcsak egyszerűen az utca és házszámot elküldeni, de GPS-hivatkozásként csatolni is a pontos helyet – ezzel sok időt és idegeskedést spórolhatunk meg neki.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

5 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Pont az ilyen idióta felfogás miatt van egyre több álláshírdetés alatt az, hogy "Érdekel" ahelyett, hogy telefonálna a sok primitív balfék.
  • Szeretem a liked.hu-t, de ez egy tök szar és életszerűtlen bejegyzés. poszt. akármi...

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.