HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉletmódÉrdekességek

10 dolog, amit egy kulturált ember soha nem csinálna egy étteremben

Az étterembe járásnak is megvan a maga etikettje.

    Nem is olyan régen az étterembe járást még egy olyan különleges eseménynek tekintették, mint amikor bálba mentek az emberek. Ma már teljesen hétköznapi eseménynek számít, épp ezért a kiöltözés sem feltétlenül szükséges. Egy valami azonban nem változott, ez pedig nem más, mint az éttermi etikett.

    HIRDETÉS

    Az éttermi etikett ma is éppen olyan fontos, ha pedig valaki nem tartja be a minimálisan előírt illemszabályokat, azzal egyúttal tiszteletet tanúsít a többi vendég és természetesen az étterem személyzete iránt. Az alábbi listán összegyűjtöttünk 10 kevésbé ismert, de ma is fontos éttermi illemszabályt, amit gyakran elfelejtenek az emberek. Te mennyit tartasz be közülük?

    10 Tilos leülni az első üres asztalhoz

    Asztalfoglalás

    A legpraktikusabb, ha mindig előre foglalunk asztalt egy étterembe, de még ha ezt nem is tesszük meg, akkor is illik mindig megkérdezni a személyzet tagjait, hogy helyet foglalhatunk-e, még akkor is, ha szemlátomást sok a szabad hely az étteremben. Ellenkező esetben kínos helyzetekbe kerülhetünk, és könnyen lehet, hogy felállítanak vagy átültetnek az adott helyről.

    9 Nem illik sokkal több ételt rendelni, mint a társunk.

    Ételrendelés

    Az etikett azt diktálja, hogy körülbelül ugyanannyi ételt rendeljünk, mint amennyit a társunk is rendel magának. Teljesen mindegy, hogy mennyire vagyunk éhesek. Máskülönben, amikor a társunk már befejezi az étkezést, mi még javában enni fogunk, ami udvariatlan.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    8 Tilos elkezdeni hamarabb enni, mint a társunk.

    Éttermi etikett evés

    Gyakran előfordul, hogy nem egyszerre hozzák ki az ételeket az egy asztalnál ülő vendégeknek. Az etikett szerint ilyenkor nem illik hamarabb elkezdeni az étkezést, hanem mindenképpen meg kell várni, míg az asztalnál ülő többi ember is megkapja az ételét. Ha túl sok idő telik el a fogások kihozása között, akkor megkérdezhetjük a többieket, hogy zavarná-e őket, ha elkezdenénk enni. Ha nem zavarja őket, akkor ilyen kivételes esetekben megkezdhetjük hamarabb az étkezést.

    7 Tilos arcot és kezet törölni ugyanazzal a szalvétával.

    Szalvéta etikett

    Itt fontos megjegyezni egy dolgot: a textilszalvétát mindig a térdre kell helyezni, az arc és a kéz törlésére pedig papírszalvétát kell használni. Abban az esetben, ha nincs papírszalvéta az asztalon, megengedett a textilszalvétába törölni a kezet és a szájat, de csak diszkréten és kizárólag a szalvéta szélével.

    Ha valamiért fel kell állnunk az asztaltól, például azért, hogy mosdóba menjünk, akkor tegyük a szalvétát a székünkre. Ha befejeztük az étkezést, tegyük a használt szalvétát az asztalra a tányér bal oldalához.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    6 Nem illik borravaló nélkül távozni.

    Borravaló etikett

    Bár a borravaló hagyás teljesen önkéntes dolog, a legtöbb országban azért íratlan szabály. Ha elégedettek vagyunk a kiszolgálással, akkor illik a rendelés összegének 10-15%-ával megegyező borravalót hagyni. Egyes országokban bevett szokás, hogy a borravalót a számlán is feltüntetik és valamilyen extra szolgáltatás címén fizettetik meg a vendégekkel – ilyen esetekben pedig nincs mit tenni még akkor sem, ha egyébként nem voltunk elragadtatva a kiszolgálással. Egyedül az ázsiai országokban, például Japánban és Kínában nem szokás borravalót hagyni.

    5 Nem szabad étkezés után a tányérra dobni a koszos szalvétát.

    Szalvéta tányér etikett

    A koszos szalvétákat mindig összehajtva kell hagyni étkezés után, de soha sem a tányéron. Ez nem szép dolog az étterem személyzetével szemben. Érdemes inkább a tányér mellett hagyni, szigorúan összehajtva – természetesen.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

19 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Nem illik egy vendéglő teraszára beűlni,ha nem fogyasztunk. Főleg,dohányozni. Nem illik a teraszon étkezők mellett rágyújtani,amíg az elvinni kívánt ételre várunk. Friss tapasztalat miatt jutott ez eszembe.
  • Nem szürcsölve enni a levest,tele szájjal nem beszélünk,nem harapjuk a kenyeret,nem vagdaljuk előre a húst stb.
  • Ennyi erővel nem is megyek étterembe, mert szinte semmit se szabad, pffttt..... röhej az egész.
  • Ha nem illik előbb elkezdeni az étkezést mint a társunk akkor ott ülünk egész nap mert ő rám vár én meg rá?hisz a szabályt ő is ismeri.vicces


  • 15
    Létrejött!Első hozzászólás
    Nagyon hasznos tanácsok ! Sok hasonló kellene az élet több területéről is ! Nem lenne ilyen suk faragatlan ember .
  • Szerintem pedig nem a szalvéta hajtogatása,vagy a tányér eltolása vagy a pohár fölé hajolás a legsúlyosabb bűnök egy étterembe,hanem az,ha valaki hangosan beszél, illetlen, vagy zavaró a magaviselete ! Enni egyen mindenki annyit és úgy ahogyan jól esik,ami fontos,hogy tudjon viselkedni :) 

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.