HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgokVicces

Az emberek elmesélték, hogy mi volt életük legborzalmasabb karácsonyi ajándéka

    Már csak pár napot kell kibírniuk a boltoknak, az utolsó nagy karácsonyi roham ugyanis lassan véget ér, ám ezután sem lesz sok idejük pihenni a kereskedelmi szektorban dolgozóknak, hiszen a két ünnep között azonnal meg is kezdődik a következő nagy ostrom, mely a pocsékul megválasztott ajándékok miatt alakul majd ki.

    HIRDETÉS

    Az internetezők megosztották, hogy mi volt életük legrosszabb karácsonyi ajándéka, mi pedig kategóriákba rendezve elhoztuk nektek, hogy elkerülhessétek a hasonlóan kínos szituációkat.

    Egy készlet része

    Toby Harry Potter

    ► Kaptam egy félpár zoknit – máig nem értem, hogy miért…talán utálnak, nem tudom. Mindenesetre nem volt őszinte tőle a mosolyom. unclearbeer

    ► Egy enciklopédiát kaptam, de nem egy teljes készletet, csak a három kötetből álló „E” betűvel kezdődő szavak második kötetét. Benzona

    Eltévesztett életkor

    Eltévesztett életkor

    ► 7 vagy 8 éves koromban egy fekete olívabogyós konzervet kaptam a nagyszüleimtől – a mai napig emlékszem, hogy nagyon sírtam, mert azt hittem, hogy ez az egyetlen ajándék, amit kapok tőlük. snoz

    ► 9 éves koromban a nagymamám egy Gillette-borotvakészletet adott nekem karácsonyra. GnarDave

    ► 12 éves koromban a nagynéném egy játékgitárt adott nekem, amin nem voltak húrok, csak gombok. A gitár dobozán is rajta volt: ,,3-tól 6 éves korig”. lattanzion

    ► 26 éves – egyetemista – koromban egy 8. osztályos matek könyvet kaptam a nagymamámtól. caffeinated_terrier

    ► A szüleimnek van egy furcsa szokásuk: minden karácsonykor a legőrültebb, legolcsóbb ajándékot veszik nekem, amivel éppen szembetalálkoznak a nagy karácsony előtti leárazások közben. Ennek következtében kaptam már például:

    • rétegelt lemezből összerakható fa skorpiót (lány vagyok, 26 éves és nem skorpió a csillagjegyem)
    • 1 Eurós boltban vásárolt világítótornyot, mivel tudták, hogy szeretem a világítótornyokat (nem igaz)
    • Szintén egy 1 Eurós boltból származó rózsaszín csavarhúzókészletet (noha a férjemnek egy teljesen felszerelt barkácskészlete van a garázsban, és ezt a szüleim is pontosan tudják) Anonymanx

    Egyenlőtlen ajándékelosztás

    Kesztyű karácsonyi ajándék

    ► Egyik karácsonykor a nővérem egy vadonatúj laptopot kapott, a kishúgom egy iPod-ot, én pedig egy érintőképernyőkhöz tervezett kesztyűt – ami egyébként nem működött rendesen és a kezem is fázott benne. schmittimillian

    ► Én egy szakácskönyvet kaptam (használtat), a húgom pedig egy snowboardot és hozzá való készletet, hogy tudjon menni snowboardozni. Oddballs

    ► Néhány évvel ezelőtt a nagynéném egy követ adott nekem, amit kertészkedés közben talált és azonnal én jutottam róla az eszébe. A két húgom kesztyűket és sálakat kapott tőle, amit azonnal fel is próbáltak és abban bohóckodtak, miközben én kibontottam a dobozomat és kivettem belőle azt a szép, pofás kis kavicsot. Képzeljétek el, milyen nehéz volt eljátszani, hogy örülök neki. gennieb7

    Ugyanaz az ajándék minden évben

    Karácsonyi ajándék gyertyák

    ► A távoli rokonaim minden évben eljátsszák a „nem tudom, mit adjak neked, de mivel Te lány vagy…nesze egy büdös illatgyertya” játékot, melynek következtében az otthonom már úgy néz ki, mint egy gyertyabolt. Egy ideig dugdostam őket a házban, de most már direkt minden karácsony előtt kirakom őket szerte a házban, hogy érezzék: elég lesz már. Zoe_girl

    ► Tavaly kaptam egy olyan pizsamát, ami éppen ugyanolyan volt, mint amit viseltem, amikor kibontottam az ajándékot. Köszi, anyu! whiteboyday

    ► 13 éves korom óta minden évben ceruzakészletet kaptam a nagynénémtől. 26 éves vagyok, és az a tervem, hogy ha nem sikerül az egyetem, akkor nyitok egy ceruzaboltot. SGTShow

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    Haszontalan háztartási és higiéniai kellék

    Karácsonyi háztartási ajándék

    ► Néhány évvel ezelőtt egy villanykörtét kaptam az unokatestvéreméktől. Neem, nem volt más ajándék. Csak egy doboz, benne egy villanykörtével. temroT

    ► A barátnőm szüleitől egy olcsó, anyagában putris WC-ülőkét kaptunk tavaly karácsonyra, miközben mi egy komplett mikroszálas paplanszettet adtunk nekik ajándékba. skizzor-me-timbers

    ► A sógoroméktól egy WC-kefét és tartót kaptunk, szettben. A legrosszabb része mégis az volt, hogy úgy kellett tennem, mintha örülnék neki. Ja…és az exférjemtől pedig három joghurtot kaptam az egyik születésnapomra. Akkor sírtam is. Wabbithunter68

    ► A pasim egy 500 forintos műanyag nyelvkaparót kapott az unokatestvérétől karácsonyra. Nincs büdös szája vagy ilyesmi, úgyhogy hetekig mély depresszióba volt – próbálta megérteni az ajándék rejtett jelentését. cornelln

    ► Két évvel ezelőtt egy szappant kaptam. Semmi díszcsomagolás vagy ajándék szett, semmi. Csak egy darab Dove szappan. slampf

    Szezonon kívüli ajándék

    Szezonon kívüli ajándék

    ► Egyik karácsonyra egy akkumulátoros ventilátort kaptam a pasim szüleitől. Úgy tűnik, hogy ők nagyon hisznek a globális felmelegedésben. nerdress

    ► Tavaly karácsonyra egy pár strandpapucsot kaptam ajándékba, ami ráadásul még kicsi is volt a lábamra. deathcabscutie

    Ajándékok rejtett utalással

    Ajándékok rejtett jelentéssel

    ► Tavaly karácsonyra csomó gyógyszert és egy krémet kaptam anyámtól, amivel megszüntethetem a striákat. Azt se tudtam, hogy mik azok a striák. babarbaby

    ► Terhességi teszt. Nagyon vicces, anyu! seriousresponses

    ► Az anyósomtól egy neveletlen gyerekek megnevelésével kapcsolatos könyvet kaptam karácsonyra. A férjemnek és nekem két lányunk van, akiknek soha nem volt probléma a viselkedésükkel. Mondanom sem kell, hogy óriási veszekedés lett belőle szentkarácsony estélyén. hairofbrown

    ► A rokonok egy terhességre való felkészüléssel kapcsolatos könyvet adtak nekünk, noha nekem és a férjemnek még meg sem fordult a fejünkben a gyerekvállalás. Azt hiszem, célozgatnak. gwengirl

    Ajándékok, amiket egy gyerek sosem szeretne a fa alatt látni

    Rossz karácsonyi ajándék gyerekeknek

    ► Az apámnak furcsa szokása volt – minden karácsonyra olyan ajándékokat vett nekem és bátyámnak, amiket titkon ő akart magának és pontosan tudta, hogy sosem fogjuk használni. Egyik évben például egy távcsövet és egy atlaszt kaptunk. Buerrr

    ► Iskolai tornacipő. Mikor értik már meg a felnőttek, hogy azok az ajándékok, amik az iskolával kapcsolatosak, azok valójában nem is igazi ajándékok egy gyerek szemében?!

    ► Anyám 12 éves koromban több csomag A4-es lapot vett nekem a nyomtatómhoz. Persze, tudom hogy szükség van rájuk, de nagyon kiábrándító volt ott ülni 1500 darab fehér lappal, miközben a testvéreim a legújabb és legdivatosabb játékokkal játszottak. glupingane

    Te is kaptál hasonlóan borzalmas karácsonyi ajándékot? Oszd meg velünk hozzászólásban, és mi kibővítjük vele a listát! 😉

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

6 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Nekem a gyermekkori karácsonyaim attól voltak emlékezetessé, hogy amíg anyám készült az ünnepre addig a nevelő apám a kocsmába ivott. Haza jött részegen el kezdett kötözködni, meg verte anyámat. Ezért a karácsonyt vagy valamelyik pályaudvaron, vagy Jobbik esetben valamelyik rokonnál töltöttük. 
    • Végtelenül szomorú , remélem az élet a következő - felnőtt években - kárpótolt.Mondjuk a gyermekkorodat elvette.
  • 0
    Egyszer a tesóm kapott egy gitárt, én meg egy darab zoknit. A gitár gyönyörű volt, a zoknimról meg rosszul volt leszedve az ár és találtamrajta egy lyukat. 

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.