HIRDETÉS
EmberekTörténet

25+ ember, aki olyan ajándékot kapott, ami teljesen tönkretette az ünneplését

    A különleges ünnepek alkalmával, mint amilyen például a karácsony vagy a születésnapok, az emberek mindent megtesznek azért, hogy valami különleges ajándékkal lepjék meg a szeretteiket. Nem mindegy azonban, hogy milyen ajándékot veszünk: kutatások azt mutatják, hogy az emberek sokkal jobban örülnek azoknak az ajándékoknak, melyek szerepelnek a „kívánságlistájukon”, míg véletlenszerűen kiválasztott ajándékok és meglepetések láttán általában visszafogott az öröm. Az ajándékok kiválasztása tehát hosszas odafigyelést igényel, ki kell puhatolnunk, hogy az illető minek örülne leginkább. Sajnos néha a puhatolás vakvágányra fut és komoly kudarcok születnek.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál mi magunk is kaptunk már furcsa, kissé érthetetlen ajándékokat, ezért kíváncsiak voltunk arra, hogy az internetezők számára mik voltak azok a szerencsétlen és kellemetlen ajándékok, melyet míg élnek nem fognak tudni kiverni a fejükből.

    Untitled

    • Egy rokon adott anyámnak egy rossz lámpát karácsonyra. Apám megjavította. Amikor pár héttel később átjöttek, és látta, hogy a lámpa világít, felkiáltott: “Működik?” © Stella Voldmane / Facebook
    • Az apósom és a szomszédja lelkes hobbikertészek voltak. A szomszédja egyszer egy tonna trágyát rendelt, de hirtelen egy másik városban megkapta álmai állását, ezért azonnal költöznie kellett. Elmesélte apósomnak a hírt, majd a trágyakupacra mutatva így szólt: “Neked nemsokára születésnapod van, nem? Fogadd el tőlem ezt a kupacot ajándékba.” © Doreen Knight / Quora

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Pen

    • A HR osztályon kaptam munkát, egyedül ültem egy kis irodában. Minden nap új golyóstollat kellett vinnem a munkába, mert másnapra valahogy varázsütésre eltűntek a tollaim a zárt irodámból. Nők napján aztán a parazita főnököm adott nekem egy ajándékdobozt, amiben az összes tollam benne volt. Azonnal felmondtam. © Overheard / VK
    • A nővéremnek egy “élet és egészségbiztosítási” folyószámlát nyitottunk meglepetésként. Kiderült, hogy a számlát 12 ezer dollárral kell feltölteni néhány hónapon belül. Ez nemcsak a születésnapos lányt, de az egész családi költségvetést megviselte végül. © Elizaveta Udovenko / Facebook
    • Karácsonykor a főnökünk valamiért egy-egy sampon és hajfesték csomagot adott minden alkalmazottnak. A férfiaknak is. A kopasz férfiaknak is. © Sholpan Pronina / Facebook

    I Don't Believe it!

    • Egyszer nőnapra egy fürdőszobai mérleget kaptam a férjemtől. Ragaszkodott hozzá, hogy csúsztassuk be az ágy alá, így minden reggel, amikor felkeltem és megláttam, azonnal dühös lettem rá. © Marina Marina / Facebook
    • A férjem egy egész héten keresztül célozgatott valamiféle “lenyűgöző ajándékra”, majd születésnapom alkalmával ünnepélyesen átadott nekem egy fogyókúrás kozmetikai készletet. © Vivien_Richy / Twitter
    • Egyszer a férfiak a munkahelyünkön minden nőnek sarokreszelőt adtak ajándékba. A nők ezt célzásnak vették: nincs rendben a sarkunk? © Marina Guryeva / Facebook

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    kiszóródott cukor
    ©  Castorly Stock / Pexels
    • Az egyik hálás beteg egy zsák sót hozott az orvos kollégámnak. Hazavitte, berakta a pincébe, de megfeledkezett róla és a zsák végül egy nagy sótömbbé állt össze. Végül a házzal együtt adta el. © Lev Pestov / Facebook
    • Apám “csodálatos” ajándékot adott nekem a 18. születésnapomra. Még papírzacskóba is betette, és le is zárta szépen, ahogy kell. Kb. 7-8 giliszta volt az “ajándék”, amit azért adott, hogy délután apa-fia horgászatra menjünk. Jó pár év telt el azóta, a minap pedig apám bevallotta, hogy valójában megfeledkezett a születésnapomról, de nem akart bunkónak tűnni, ezért összeszedte a gilisztákat, amiket a reggeli séta közben talált, és kitalálta hozzá ezt a horgászós történetet. © Dana Foster / Quora
    • A pasim titokzatosan figyelmeztetett, hogy legyek otthon *X* napon, mert ajándékot hoznak. Lemondtam a fodrászt, szabadnapot vettem ki, és éhesen-mérgesen otthon ültem egészen este 9-ig. A srác végül megjelent egy szerelővel és egy akkora csomaggal, mint a fél lépcsőház. Kiderült, hogy egy bojler volt benne, amit azért vett nekem a születésnapomra, mert többször is panaszkodtam neki, hogy nincs elég melegvíz. Kiderült, hogy túl nagy volt a bojler, és nem fért be a fürdőszobámba. © Inna Isaeva / Facebook

    Tasses en porcelaine (Musée du Hubei, Wuhan, Chine)

    • Nőnapkor a főnökünk gyönyörű porcelán csészékkel ajándékozta meg a hölgyeket. Másnap a főnök kijelentette, hogy adjuk vissza a csészéket, vagy, aki meg szeretné tartani, annak le lesz vonva a fizetéséből. Enyhén szólva is megalázó volt. © Overhear / VK
    • Anyósom barna, csíkos, kötött leggingset akart nekem adni. Amikor visszautasítottam, azt mondta: ,,Rendben, akkor odaadom a nagymamának.” © Inna Boychenko / Facebook

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Ezek is érdekelhetnek

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.