HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

21 fotó, ami bizonyítja, hogy nem minden ember jön ki a modern technológiával

A technológia folyamatosan fejlődik, egy ideje pedig úgy tűnik, hogy gyorsabban, mint ahogy egyes emberek képesek tartani a tempót. Mintha tegnap lett volna, hogy megjelent az első iPhone telefon, azóta pedig már az órák is okosak lettek, sőt ma már a hűtőszekrényünk is képes megmondani, hogy milyen idő van odakint. Nem csoda, hogy egyeseket könnyen zavarba tudja ejti ez a technológiai függőség.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most ismét megbizonyosodtunk róla, hogy vannak olyan emberek, akiknek egyszerűen nem való a modern technika, bónuszként pedig a cikk végén még egy olyan embert is mutatunk, akinél nagyobbat talán még senki sem csalódott a világban.

    1. 1 ,,Szeretem a modern technikát, annyira kényelmes - mondta a technikában jártas néni."


    2. 2 ,,Az ügyfél panaszkodott, hogy nem működik a nyomtató."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 ,,A javításra hozott számítógépet epoxigyantával ragasztották az asztal aljára, így asztallal együtt hozták be."


    4. 4 Valaki annyira megunta a folyamatos telefonhívásokat, hogy inkább betette a sütőbe.


    5. 5 ,,Valamilyen oknál fogva a pendrive-om nem működik, pedig már mindent megpróbáltam!"


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 ,,Azt mondta, hogy az autó fele sétálva ejtette el, de gyanús, mert a Super Bowl meccs másnapján hozta be."


    7. 7 ,,A barátom lyukakat fúrt az egérbe, hogy könnyebb legyen, és így tegyen szert előnyre a videojátékban."


    8. 8 ,,A telefonom csak akkor töltődik, ha folyamatosan nyomva tartom. Szerencsére találtam megoldást."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 ,,Meg tudnád nézni, hogy mi a baj a hangszóróval? Olyan tompa a hangzása."


    10. 10 ,,A barátom nővére behozott egy laptopot, amit beteg gyerekeknek szeretne adományozni."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    11. 11 ,,Egy üzlet kirakatában fotózta. Alig hiszem el, hogy valami csoda folytán még mindig működik."


    12. 12 ,,Így néz ki a billentyűzet 10 év munka után a nagymamám boltjában."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    13. 13 ,,A polcon hagytam a MacBookomat, és több mint egy évig nem nyúltam hozzá. Ez történt vele."


    14. 14 ,,A probléma megoldása érdekében tettem, de úgy érzem, hibáztam valahol."


    15. 15 ,,Meg tudnád javítani garanciálisan? - kérdezte ma tőlem az egyik ügyfelünk."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    16. 16 ,,Megpróbálta már ki-be kapcsolni?"


    17. 17 ,,A barátnőm számítógépének merevlemeze furcsa hangokat adott ki. Kíváncsi vagyok, hogy helyre lehet-e állítani erről az adatokat."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    18. 18 ,,Azt tanácsoltam, hogy tegye rizsbe a telefont, nem azt, hogy tegyen rizst a telefonba."


    19. 19 ,,A nagymamám vasalótartóként használta a PlayStation-ömet."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    20. 20 ,,Az ügyfelem új telefont vásárolt, de úgy, hogy ragaszkodott hozzá, hogy tegyük át a kijelző védő fóliát a régi telefonjáról."


    21. 21 ,,Festők: nyugalom, nem lesz baj!"



      Bónusz: ,,Az ügyfél panaszkodott, hogy az iPhone-ja nem működik megfelelően. Kinyitva láttuk, hogy ... ez nem is egy iPhone."

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

9 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
    • A játékban persze nem, de annak aki mondjuk profi esport versenyző nagyonis számít. Nem véletlen léteznek súllyozható gamer egerek ;)
      • Legegyszerűbb dologAz iphone nem bővíthető!A klón súlya kissebbA megmunkálása csúnyábbA kijelző minősége is rosszabb!Mellesleg!Touch ID,face ID nem működik :)De ha biztosra akarsz menni,serial number 

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu