HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

21 ember, akik elmesélték, hogyan szakított velük a párjuk, és nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk

    Az érzések, amiket egy hosszú párkapcsolat végét jelentő szakításnál érzünk, ugyanazokat a területeket aktiválják az agyunkban, mint amikor fizikai fájdalom éri a testünk. A tudósok egy MRI vizsgálatokon alapuló kísérlet során kimutatták, hogy az emberek ugyanolyan fájdalmat éreznek az egykori szeretteik fotóit látva, mint amikor például kávét öntenek a kezükre.

    HIRDETÉS

    Megesik azonban, hogy a szakítások nemcsak egyszerűen fájdalmat, hanem sok megválaszolatlan kérdést és zavarodást is okoznak egyben. Épp úgy, mint a most következő szerencsétlen emberek esetében, akik számára egészen hihetetlen módon ért véget a románc.

    • A középiskolában egy lány szakított velem, mert látta, hogy megpuszilom egy másik lány arcát. Az a másik lány a húgom volt. © SecondUsernameChoice
    • Azt mondta, hogy vigyem ki a szemetet, majd rám zárta az ajtót, amíg az utcán voltam. © Chris Dmytriw
    • Kidobott a csajom, mert azt mondta, hogy a vérem nem a megfelelő árnyalatú piros. © OhGodDammitPope
    • ,,Mert nem akarok megsérülni, amikor majd elhagysz”, „Mert nem állok készen az elköteleződésre”, „Mert nem erre van most szükségem az életemben”, „Mert túl fiatal vagyok, hogy az egész életemet egy ember mellett töltsem” – csak néhány gyöngyszem a sok közül. © Flyingwithsheep
    • Az exem egyszerűen átírta a Facebook kapcsolati állapotát „szinglire”. Túl gyáva volt hozzá, hogy a szemembe mondja, hogy szakítani akar, ezért egy Facebook bejegyzésből kellett megtudnom. © MoosesMom7
    • A volt pasim elhagyott engem, mert túl kövér voltam. Azóta kétszer akkorára hízott, mint én. © HereForTheUnicorns

    Túl Kövér Párkapcsolat

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    • Az exbarátnőm nálam hagyta a fogkeféjét. Néhány héttel később megtalálta, és azt hitte, egy másik lányé, ezért szakított velem. © unfurL
    • Szított velem, mert 20 percig nem írtam az üzenetére. Ez még a kinyithatós telefonok korában volt, és én épp vezettem. © somekook
    • 5 évig randiztunk, de távkapcsolatunk volt. Egy nappal azelőtt szakított velem, hogy odaköltöztem a városába az új munkám miatt, amit a diploma megszerzése után kaptam. Azóta is egymás közelében élünk. © dinosnaur
    • „Jobban kedveltelek, amikor csak barátok voltunk” – jelentette ezt ki minden ok nélkül. © Spongebob_skimpython
    • Nem az én sztorim, de anyám barátnője szakított a középiskolában egy sráccal, mert meglátta, hogy tojásos salátát eszik és ő utálja a tojást. © SleepyCoffee90

    Vicces Szakítások

    • Sokszor szakítottunk már a lányom apjával, íme néhány ok azok közül, amiért dobott engem az évek során: 1) Túl göndör volt a hajam. 2) Túl vékony voltam. 3) Túl kövér voltam. 4) Utálja a nevetésem. 5) Nem tud a munkájára koncentrálni miattam. 6) Nem vettem ki szabadnapot azért, hogy vele legyek. 7) Nem hagytam ott a felszolgálói állásom miatta. © Kelsey Hicks
    • Nem az anyja receptje szerint főztem neki a palacsintát. © daintyladyfingers

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    • A feleségem 5 nappal a fiunk születése után közölte, hogy már nem szeret. Azt gondolta, hogy majd a gyerekünk születése után jobban fog szeretni, de kiderült, hogy nem. © TeTris84
    • Elmentünk egy baseball meccsre, és amikor ránk fókuszált a csókkamera, felállt, majd azt mondta, hogy köztünk mindennek vége, és elment. © kelly ann

    Röhejes Szakítások

    • A középiskolában egy srác azért szakított velem, mert azt álmodta, hogy a nővére vagyok és ezentúl furcsa lett volna neki, hogy a nővérével kell csókolóznia. Később kiderült, hogy csak egy másik csaj volt a dologban. © itslikeadisco
    • A barátnőm úgy gondolta, hogy túlságosan hasonlít a húgomra, ezért szakított, mert szerinte elég beteg ez a helyzet. © kyleboyd06
    • Egyetemista voltam, amikor éppen befejeztünk egy tökéletes vacsorát a lánnyal, akivel már néhány rendszeresen találkoztam. Épp a számlát vártuk, amikor hallottam, hogy csörög a telefonja. Megkérdeztem tőle, hogy nem-e veszi fel, mire ő: „Áhh, biztos csak a vőlegényem.” © Wesley Lawrence
    • Egyszer, amikor egy bárban találkoztam egy Tinderen megismert sráccal úgy tett, mintha csörögne a telefonja, majd eljátszotta, hogy kigyulladt a háza. Minden rendben volt a házzal, a telefonja sem csörgött. © Britt

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    Hihetetlen Szakítások

    • Az exem azért hagyott el engem, mert arról álmodott, hogy megcsalom őt. Bár nem volt igaz, egész nap dühöngött és üvöltözött velem, hogy mit tettem. Azt sem engedte, hogy átöleljem vagy megcsókoljon. Végül elhagyott, mert azt mondta, hogy az álmok mindig valóra válnak, és ha most nem is, akkor egyszer űgyis megcsalnám őt. Összességében örülök, hogy szakítottunk. © JizzOnRainbows
    • Írt nekem egy levelet, hogy már nem szeret többé, majd a születésnapomon bedobta a postaládámba. © sal

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

4 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Főtt palacsinta? Nem csak szakítottam volna vele, de még a Szentszék Exorcistáit is ráuszítottam volna.
  • 9,110
    Létrejött!BeszélgetésindítóElső hozzászólás20 hozzászólásÖregmotorosElső reakció
    "Anya főzött túrós palacsintát! - Főzött b@zdmeg, főzött!" - Radics Peti

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.