HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

21 ember, akik egyszerű nyaralást szerettek volna, de az élet másképp döntött

A nyaralás azon kevés időszakok közé egyike, amit minden évben úgy várnak az emberek, mint egy ünnepet. Ez a rövid időszak kötelező jelleggel a pihenésről, az új helyek felfedezéséről, és az élet élvezéséről kell hogy szóljon, már persze, ha maga az élet közbe nem szól ilyen téren. A turistáknak ugyanis néha kellemetlen meglepetésekkel kell szembesülniük, melyek olykor az egész utazás forgatókönyvét felborítják.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most körülnéztünk kicsit a nyaralni indult emberek fotói között, hogy összegyűjtsük azokat, akik a kellemes és pihentető utazás helyett valami egészen mást kaptak ezúttal.

    1. 1 ,,A fiam életében először járt tengerparton, és nagyon boldog volt, hogy kagylókat talált a homokban. Nem volt szívem elmondani neki az igazat.”


    2. 2 ,,Rióban jártam, hogy megnézzem a híres Megváltó Krisztus szobrot."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 ,,Minden, amit Bali-ról szeretnék mondani, rajta van ezen a képen: fizettem, hogy a vízesés közepéig gyalogoljak, ahol egy másik kassza várt rám, és fizetnem kellett azért, hogy ki is jussak onnan."


    4. 4 ,,Párizsban nyaraltam a barátnőmmel. Körülbelül így nézett ki a múzeumi látogatásaink nagy része."


    5. 5 ,,Tengerre néző szobát foglaltam, és nem panaszkodhatok."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 ,,03:30-kor keltem, és körülbelül 4 órát sétáltam, hogy láthassam ezt a gyönyörű kilátást."


    7. 7 ,,Hosszú keresgélés után végre találtunk egy nyilvános WC-t a nyaralásunkon."


    8. 8 ,,Eljöttünk Rómába, hogy láthassuk a Trevi-kutat."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 ,,Tokióba repültem éppen, amikor a telefon kiesett a zsebemből. Megmozdítottam az ülést, hogy le tudjak nyúlni érte, erre összetörtem."


    10. 10 ,,Direkt drága szobát fizettünk azért, hogy csodás kilátás nyíljon a hegyekre. Senki sem említette, hogy a hómaró pont az ablakba kotorja majd a havat."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    11. 11 ,,A kölyökkutyám néhány nappal az utazás előtt széttépte az útlevelemet."


    12. 12 ,,Egy barátom elment Olaszországba, és valahogy sikerült lefényképeznie a Pisai ferde tornyot, de úgy, mintha nem is lenne ferde."


    13. 13 ,,Floridából Norvégiába utaztam és 4 órán át sziklát másztam az esőben, hogy élvezzem a híres Trolltunga hegy kilátását."


    14. 14 ,,Görögországba utaztam, hogy napozhassak. 5 napig esett az eső, holnap megyek haza."


    15. 15 ,,Az egész családdal nyaraltunk, és nem voltunk erre felkészülve."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    16. 16 ,,A szálloda honlapján azt írták, hogy van konditerem."


    17. 17 ,,Régóta nagy álmom volt, hogy Kínába látogassak. Így nézett ki a Kínai Nagy Fal."


      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    18. 18 ,,Kifejezetten azért utaztam Londonba, hogy láthassam a Big Ben-t."


    19. 19 ,,Éjjel 2:30-kor keltem, és 2 órát vezettem autóval, hogy megnézhessem a napkeltét a Haleakala-vulkán tetejéről. Láttál már ilyen szépséget?"


    20. 20 ,,A fényképet Bali egyik strandján, a Hilton Hotel előtt készítettük. A mi szállásunk kicsit odébb volt, de el kellett jönnünk megnézni, hogy itt vajon tisztább-e a tengerpart."


    21. 21 ,,A barátom Hawaii-on nyaralt, és megkért egy járókelőt, hogy készítsen róla egy képet a fákkal a háttérben. Az Isten áldja azt az embert."


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

61 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Azt hiszem a kutya gondja még aznap meg lett volna oldva. vagy vissza a tenyésztőhöz hátha még garis és az árán megkiséreltem volna egy ideiglenes utlevelet igényelni. vagy a sintér bácsi adott volna egy szurit pici popójába.
    • Nem csak a kutya a hibás...mint lehet olvasni kölyök kutya, azaz szeret rágni. A másik meg a gazdája rakja el olyan helyre a fontos papírjait ahol nem éri el...vagy nevelje meg rendesen, ne csak úgy tartsa a kutyát. 
      • Én is remélem hogy nincs állata mert minek hagyja az útlevelét elérhető helyen?? A kutya azt se tudja mi az csak talált valamit amit rágcsálhatott mert magára volt hagyva valószínűleg.... 
    • Gratulálok! Ennél retardáltabb nem is lehetnél. Szabaduljunk meg a kutyától, csak mert a gazdi igazi idióta volt és elől hagyta az útlevelét....? Bízom benne hogy ezt azért még egyszer átgondolod. Ha nem, akkor meg remélem, hogy se kutyád, se macskád, de még csak egy szobanövényed sem lesz soha az életben.
    • Gondolom a gyerekeddel is ezt tennéd.. elég ostoba megnyilvánulás 🤷‍♀️
    • 195
      Beszélgetésindító
      Nem a kutya hibája ha a gazdája elöl hagy valamit, vagy ha nincs rendesen megnevelve. És szívből remélem, hogy nincs semmilyen háziállatod. Az ilyen ember nem érdemli meg egy kisállat szeretetét.
    • Téged sem altattak el, ha rosszat tettél, pedig biztos volt pár ilyen alkalom....
    • Ezt te se gondoltad komolyan. Egy rendes gazda ilyen miatt nem viszi vissza a kedvencét. Pláne nem altatásra...
    • Remélem, hogy ilyen hozzáállással nem tartasz semmilyen állatot. Bár jobban belegondolva biztos nem, mert akkor nem mondtál volna ilyen baromságot.
      • Tirpák? Szinte művelt vagy...nézz utana...
    • Jézusom, nem vagy normális, ő egy érző élőlény! Gondolom a gyerekedet se cseréled le vagy ölöd meg, ha tönkretesz valamit... 
    • Neked kellene adni a popódba, csak nem szurit, hanem egy nagy f*szt! Nem a kutya tehet róla, hogy a balf*sz gazdája az orra előtt hagyja az útlevelet. Kölyök kutya mindent szétrág
    • Jézusom, nem vagy normális, ő egy érző élőlény! Gondolom a gyerekedet se cseréled le vagy ölöd meg, ha tönkretesz valamit... 
    • Vagy eltenni olyan helyre azt az útlevelet, ahol a "háthaméggaris" kutya nem  fér hozzá.
    • Egy rosszalkodas ara hogy meg kell halnia. Remelem egy kicsit jobban atgondolod a tetteid, mint amit csak ugy leirsz.
    • Kedves Csillus ! Nem gondolom hogy ilyen esetekben az állat a hibás. Sintér ? Injekció ? Ez durva.
      • Én fakadtam... egy troll hozzászóláson mennyi állatvédő megjelent. U.I. : Szeretem az állatokat :D
    • Inkább neked kellene adni egy olyan szurit a seggedbe, amitől egy idiótával kevesebb lenne a világon!
      • A legtöbb benti kutya jobban él, mint kinti társaik. Miért állatkínzás a lakásban tartás?
      • Van aki nem teheti meg hogy kint tartja. És amúgy is egy kicsi kutyát nem mindegy hol tart az ember? Van amelyiknek kifejezetten rossz ha kint van mert megfázik. 
    • A kutya bizonyára tudta hogy mit tép szét, ezek szerint te a kutyádat sintérhez vinnéd ha ilyet tenne
  • Lehet hogy a kutyi az életét mentette meg a gazdinak... Ki tudja, mi történt volna, ha el tud utazni. De persze ha mindenben a rosszat keressük, meg is fogjuk találni. 
  • A panaszok egy része arról szól, hogy valaki nem készült (nem figyelte az időjárásjelentést, nem volt tisztában azzal, hogy valamit éppen tataroznak, stb.)
  • A 15. kép szerinti fürdőszobával több helyen is találkoztam, a fürdőszoba felől függönnyel, vagy rolóval el lehet takarni a látványt. Egyik utastársam így szólt a férjéhez: Ha nem adsz elég költőpénzt, leengedem  a rolót! Tehát van ennek haszna is!
  • Csilluska kedves, anyádnak kellett volna kűretre menni, vagy lenyelni, te gusztustalan gyökér!!
  • Döbbenet, mennyi "állatvédő" tombol itt, akik egy embert simán megölnének. Azt hiszik magukról, hogy külömbek, de azt elvárják, hogy a hentespult tele legyen. Mert a "husika" az nem állat, az csak úgy van a semmiből. Pedig a tehén vagy a disznó nem tépett szét egy útlevelet sem, mégis megölték, megölették. Elhiszem, hogy cuki a kölyökkutya, de nem "értékesebb", mint egy bármilyen "vágóállat", és főleg nem ér többet, mint egy ember. Ettől függetlenül, aki állatot tart, előbb tájékozódjon az állat természetéről, és annak megfelelően vigyázzon a holmijára.
    • Hát pedig az én állatom (növényem, férjem, gyermekem) többet ér, mint "akármelyik" más ember. Egy normális ember számára a sajátjai többet érnek, mint "bárki más". Ilyen felfogással, mint a tiéd, remélem, nincs gyereked és nem is lesz soha. Nem védenéd meg egy fentihez hasonló b@romtól. Bár nem vagyok biztos benne, hogy nem te vagy "Csillus", és most jöttél mosakodni.
      • 6,345
        Rendszeres látogatóBeszélgetésindítóTörzsvendégKommentkirály10 hozzászólás
        Őszintén kívánom neked, hogy összehozzon téged a sors egy hozzád hasonló hülyével, aki a saját hörcsöge/tulipánja életét többre értékeli a te életednél vagy a gyereked életénél. Akkor majd megérted, mekkora baromságot írtál, de már késő lesz.
      • Hát, épp erről beszéltem. Elég szomorú, hogy vannak ilyen emberek, mint te, meg a fenti hozzászóló. Ha egy ember nem a sajátjait tartja a legtöbbre, ott nagyon komoly baj van fejben. Igaz, ismerek ilyet személyesen is, nála is megvan a szigorú értékrangsor: 1. szomszédok, 2. ismerősök,  3. a falu szája, 4. ő maga, 5. saját felesége, 6. saját fia. Lánya is van, de ő fel sem fér a listára.  És igen, ez pontosan azt jelenti, amire utal: a gyereket nem engedte abba a suliba, amelyikbe menni akart, mert valami vén marha az utcából azt mondta, hogy egy másik suli jobb. Le se sz.rja, hogy a saját gyerekének mi az érdeke, lényeg, hogy "bárki más" figyelembe legyen véve. Ha baromság, hogy én ezzel a hozzáállással nem értek egyet, akkor bizony büszkén vállalom, hogy barom vagyok. 
      • Felteszem, már eladtad a házadat, zaciba vágtad a családi ezüstöt, és az egészet szétosztottad a sokkal értékesebb többiek között. Nem? Akkor mé'jár a szád? 
      • 6,345
        Rendszeres látogatóBeszélgetésindítóTörzsvendégKommentkirály10 hozzászólás
        Még mindig nem fogtad fel, hogy egy állat nem lehet értékesebb egy embernél, akárkié is az az állat. Itt van neked egy konkrét példa: sétálsz a parkban a gyerekeddel, aki éppen csokit majszol. Odafut hozzá egy cuki kiskutya. A gyereked megkínálja csokival, nem tudván, hogy a csoki a kutyáknak halálos méreg. És akkor megérkezik a kutya gazdája, aki pont azt az elvet vallja, mint te: ami az enyém, az mindennél fontosabb. Mivel a gyereked megmérgezte a kutyáját, ezért előkapja a bicskáját, és elvágja a gyereked torkát. Ez szerinted rendben van, hiszen jól gondolkodik: a saját állata számára többet ér, mint "akármelyik" más ember. Ennyire hülye vagy? A gyerekemet megvédeném egy másik gyerektől. A kutyámat megvédeném egy másik kutyától. De nehogy már én legyek a hülye, hogy nem ölöm meg más gyerekét, mert bántotta a kutyámat.Leírom mégegyszer: egy állat élete nem értékesebb, mint egy ember élete. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor nálad nagy baj van. Azt javaslom a szomszédaidnak, hogy kezdjenek el menekülni, mert az életük veszélyben van.Egyébként az elvet, amit körülírtál, úgy nevezik, határtalan önzés. Nem tudom, hogy jön ide a falu szája és a családi ezüst, a vita onnan indult ki, hogy egy kutya szétrágott egy útlevelet. Ezért némelyek el akarták pusztítani a kutyát, mások meg azt, aki a kutyát akarta elpusztítani. Leírom harmadszor is. A fontossági sorrend: tárgy, állat, ember. Nem öljük meg a kutyát, mert tönkretett egy útlevelet. Nem öljük meg az embert, mert elaltatta a kutyát.És most hadd tegyek fel egy kérdést. Kérlek, egy egyszerű igennel vagy nemmel válaszolj, mielőtt bármi mást írsz! Te megölnéd az én gyerekemet, ha véletlenül, tudatlanságból megmérgezné a kutyádat?
      • A tárgyak pótolhatóak. Az élet nem adható vissza. És MINDEN ÉLET EGYENLŐ!!!
      • Nem, feljelentést tennék ellened, mert a gyermekedért te vagy a felelős. És ha a gyermeked gyufával játszadozva felgyújtja a nádtetős apartmant egy nyaralás során és kiírt egy családot? Ja, hát csak egy gyerek, csak tudatlan, csak játszott, csak véletlen volt? 
  • Balit túl értékelik.. Kosz, bűz, szemét mindenféle, nem beszélve az erőszakos bazárosokról meg taxisokról, lehúzás minden fele.. Köztisztaság teljes hiánya! Nem az Ízek, imák, szerelmekből kell ki indulni!
  • 13-as kép.. az nem a Trolltunga hegy, hanem a Preikestolen.. itt volt a lánykérés. ;)

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.